A vasárnap voksolók túlnyomó többsége nemmel szavazott. Ez az, amit biztosan megállapíthatunk az október 2-i érvénytelen kvótanépszavazásról.
Az európai radikális hangok hosszú évek óta erősödnek, amelyek a bevándorlókkal, muszlimokkal vagy általában a külföldiekkel szemben nemzeti elsőséget határoznak meg. A Brexit kampány is a kelet-európai bevándorlókról szólt részben, a Le Pen család régóta szól nyíltan különböző társadalmi csoportok ellen, ahogy a meggyilkolt holland politikus, Pim Fortuyn is. Hozzánk közelebb az osztrák Jörg Haider vagy a német Thilo Sarrazin már évekkel ezelőtt sem képviselték a politikai korrektséget.
Ebbe az áramlatba kapcsolódott be a magyar kormány politikai kommunikációja a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen elkövetett merénylet másnapján. Orbán Viktor a párizsi megemlékezés környékén határozottan bevándorlás-ellenes hangot ütött meg, szétválasztva a gazdasági migránsokat és menekülteket, amely az akkori hangulatban – még a 2015 nyári nagy hullám előtt – sok politikai kritikát kapott. Ezután következett a nemzeti konzultáció, a falépítés majd a referendum.
A Merkel-féle menekültbarát politika egyik fő kritikusának szerepét vette fel a magyar miniszterelnök, a visegrádi négyek közül is vezető szerepet vállalva ebben. A kelet-európai partnerek beleálltak a diskurzusba, így például Fico már a kezdetektől fogva csak keresztény menekültek befogadásáról beszélt. Merkelt a belpolitikai ellenfelei – lassan a nagykoalíciós szocialista partnerektől kezdve a szélsőséges AfD-ig – rávették politikája átfogalmazására, legutóbb már arról beszélt, hogy visszaforgatná az idő kerekét, ha tehetné.
Éppen ezért sem volt meglepő, hogy a pozsonyi csúcson valójában már nem volt és nem lehetett napirenden a kvótakérdés. Csak emlékeztetőül, a kvóták is egy kis mátrixban értelmezhetőek:
| Önkéntes | Kötelező | |
| Relokáció – vagyis a menedékkérelem elbírálásáig való szétosztás a tagállamok között, ha már maguktól elérték Európa határait. | Erről szólt egy döntés kivételével minden uniós vita, hogy Olaszország, Görögország és Magyarország területéről elszállítsák-e őket. | Egy tanácsi határozat született, 160 ezer fős kerettel, ez az, amelyet bíróságon is megtámadtunk. |
|
Áttelepítés – a konfliktusövezetből vagy menekülttáborból való Európába történő betelepítés. |
Ezt csak nemzeti alapon vállalták egyes tagállamok. | Itt nem volt érdemi előrelépés. |
E kvótamechanizmus – a megszavazott is – egyszeri alkalom, egy időponthoz kötött szétosztás lett volna. Bár a Bizottság tett javaslatot állandó elosztási mechanizmusra, amely évekre előre lefektetett volna szabályokat, ez politikailag már sosem vált igazán támogatottá.
Ezért sem meglepő, hogy a 2015-ös őszi menekülthullám után szép lassan elhalványult a kvótaötlet, mint megoldás, és csak egy párhuzamos kérdéssé vált a külső határok megerősítése, terrorellenes együttműködés és adatcsere, illetve a schengeni határok valamilyen formában történő közös védelme mellett. Persze Juncker időről időre felhozta, de ez nem jelentette már feltétlenül Berlint mögötte.
A dupla csavar
A menekültek és migránsok hullámáról biztosan állítható, hogy a következő évtizedekben megmarad és alighanem növekszik, párhuzamosan a klímaváltozás, a jövedelmek egyenlőtlensége és az ebből fakadó fegyveres konfliktusok fokozódása miatt. Így minden uniós tagállamban teljesen racionális politikai igény az, hogy erre tartós megoldást találjon az európaiak közössége.
Ennek egyik javaslata a közös határvédelem, újabban (újfent) a közös hadsereg. Ennél föderalistább javaslat nem nagyon létezik, ugyanis egy közös haderő működtetéséhez annyi területen kell összehangolni a mai nemzetállamok működését és közös felelősségvállalását, ami messze felülmúlná az uniót működtető Lisszaboni Szerződés mai kereteit.
A magyarországi népszavazás ebből a szempontból legalább két üzenetet hordozott. Miközben egyértelműen bevándorló-ellenes attitűdöt gerjesztett, a „brüsszeli technokratákkal” szemben is frontot nyitott. Előző téren a hatását már a nyár közepi felmérések mutatták, mivel Magyarország a Pew Research adatai szerint európai élvonalba került muszlimgyűlölet illetve a bevándorlás elutasítottsága terén. Ennél kevésbé egyértelmű a második üzenet társadalmi befogadása: az uniós intézmények iránti kritika nem csapott át kilépés-pártiságba a szimpatizánsok tömegeinél. Maga a bizalom továbbra is megvan az Eurobarométer szerint, nagyobb mértékben, mint a saját kormányzatunk felé:
Európai kilátások?
Kétségtelen, hogy az érvénytelen népszavazás a maga három millió párszázezer elutasító szavazatával inspiratív példa és hivatkozási pont lehet több uniós politikai vezető számára. Egyelőre Görögország van túl egy hasonló, az ország hitelezőivel szemben megtartott népszavazáson, amely végül nem törte át Brüsszel falait. A Brexit egy valódi, súlyos csapás volt minden tagállam és a politikai elit részére. A magyar népszavazás további kisebb-nagyobb referendumokhoz adhat lendületet, bár feltétlenül óvatosságra int és egyfajta választói plafont jelent az érvénytelenség, vagyis a téma mozgósító képessége.
Egy másik közös problémát viszont a közepén talált el a magyar kezdeményezés, ez pedig az uniós hatáskörök kérdése. Írország éppen az adópolitikája függetlenségét akarja megvédeni Brüsszellel szemben, a német alkotmánybíróság is több történelmi döntést hozott a luxemburgi európai törvényszék kiterjesztő értelmezéseit ellensúlyozandó. A magyar kvótaellenesség e szempontból egy újabb határpont, amely az uniós hatásköröket vitatja, bármely betelepítés vagy relokalizáció kapcsán. Ez legitim vita, minthogy az unió története is részben épp e viták mentén íródott, vagyis hogy a tagállamok mely hatáskörökből mennyit engedtek át, egész pontosan mit kívántak közösen gyakorolni.
A migráció hosszútávú kezeléséhez elengedhetetlen a közös külső védelem és minden, ami ezzel jár. Ehhez az integráció mélyítése szükséges e területen, miközben persze más részekre ez nem terjed ki automatikusan. Elég az USA-ra nézni és egyértelmű, hogy például az adópolitika teljes harmonizációja nélkül is világhatalom lehetett Washington. A pénzpolitika, had- és külügyek viszont egyértelműen szövetségi irányítás alá tartozik, éppen a hatékonyság végett. Alighanem ez az unió egyik alternatívája is a jövőre nézve, hogy
Felmerülhet, hogy lesz-e európai polgári kezdeményezés valamely bevándorlással kapcsolatos témában. Kvóta-vonalon csak a radikális jobboldali pártok mentén létezhet az elméleti koalíció, ha egész Európát tekintjük. Ugyanakkor e szélsőséges pártok éppen lényegük miatt, a nemzeti és szuverenitáspárti fókuszból következően nagyon ad hoc módon gondolkoznak a nemzetközi kapcsolatépítésben, így kérdéses, hogy mekkora mobilizációt hoznának be egy papíron közös érdekűnek tűnő kampány mögé.
Egy sikeres európai polgári kezdeményezésnek sincs óriási jogi súlya, politikailag viszont tökéletesen alkalmas egy-egy téma napirenden tartásához. Ez most inkább a magyar miniszterelnök és szoros szövetségeseinek az érdeke lehet, mint egy pán-európai koalícióé. Az érvénytelen népszavazás viszont ha valamit, akkor ezt az utat eléggé járhatatlanná teszi.
Az európai hatáskörökről lehet tehát bíróságokon vitatkozni, uniós tanácsülésen veszekedni vagy éppen pozíciót erősíteni egy-egy népszavazással. A végén még mindig a gazdasági pozíciókkal együtt esik latba a politikai pozíció, így most Magyarország nem erősített helyzetén.
