Közélet

Rendőrmaffia – újabb egyenruhás a gyanúsítottak közt

rendorseg(210x140)(14).jpg (rendőrség)
rendorseg(210x140)(14).jpg (rendőrség)

A volt rendőrtisztet azzal gyanúsítják, hogy kezdetektől, tehát 2005-től tagja volt a hivatali vesztegetéssel gyanúsított vállalkozó vezette bűnszervezetnek.

Már három tagja van az éjszakai szórakozóhelyeiről elhíresült V. László vezette bűnszervezetnek, miután a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán az ebben való részvétellel gyanúsította meg Koblencz Attilát, a BRFK bűnügyi szervek bűnügyi információs főosztály kiemelt ügyek osztályának egykori, felderítéssel foglalkozó nyomozóját is – tudta meg a Magyar Nemzet. A volt rendőrtisztet azzal a gyanúval hallgatták ki, hogy a kezdetektől, tehát 2005-től tagja volt a hivatali vesztegetéssel gyanúsított vállalkozó vezette bűnszervezetnek.

V. Lászlót augusztus eleje, az ügyben ugyancsak előzetes letartóztatásba helyezett Gulyás Imrét, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szervezett bűnözés elleni főosztályának korábbi vezetőjét pedig hétfő óta gyanúsítják maffia-bűncselekménnyel.

Fazekas Géza, a KNYF szóvivője elmondta, hogy a bűnszervezetben történt elkövetéssel gyanúsított személy két társával egyezően tagadta a bűncselekmény elkövetését, és panasszal élt a gyanúsítással szemben.

Koblencz Attila meggyanúsításával, teljesült az a törvényi követelmény, amely szerint legalább három személy bűnös együttműködése kell egy bűnszervezethez. Amennyiben a nyomozás végén a KNYF mindezt a vádiratba foglalja, a bíróság pedig megállapítja, hogy a vádlottak ilyen formában követték el a terhükre rótt bűncselekményeket, akkor az alapesetben kiszabható, öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés kétszeresével is sújthatja őket.

Az eljárás gyanúsítottja még Hopka Lajos, az NNI azóta megszüntetett szervezett bűnözés elleni főosztály speciális bűncselekmények elleni osztályának egykori vezetője, valamint Kalmár Tamás, a BRFK közrendvédelmi főosztályának korábbi első embere, akiket vezető beosztású hivatalos személy által folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják, és előzetes letartóztatásban vannak. Az ügyben hivatali vesztegetés elkövetésének gyanújával korábban ugyancsak fogva tartott V. István, V. László bizalmi embere időközben házi őrizetbe került. A főügyészség eljárásával párhuzamosan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is vizsgálja annak a szórakozóhely-birodalomnak a működését, amelyet a vállalkozó kiépített.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik