Közélet

Politikusok állíttatták le a Kampusch-nyomozást?

A nyolc és fél évig fogva tartott lány most nyilvánosságra hozott vallomásából kiderül, többször is felmerült a gyanú, hogy Wolfgang Priklopil nem egyedül követte el tettét.

„1998. március 2-án az anyukám akart iskolába vinni, de én úgy döntöttem, egyedül megyek. (…) A kereszteződésnél feltűnt nekem egy férfi, aki egy fehér kisbusz mellett állt. (…) Ahogy közeledtem, lett valami rossz érzésem vele kapcsolatban. (…) Ahogy odaértem hozzá, megragadott, és a kisbuszba rángatott. (…) Megkérdeztem tőle, mit akar? Most meg akar erőszakolni vagy ölni, vagy be akar zárni? Azt válaszolta, hogy ha a szüleim fizetnek, ma vagy holnap már otthon lehetek. A férfi azt mondta, az autótelefonján vár egy hívást, de az csak nem akart megérkezni. (…) Ahogy emlékszem, egyszer csak bevezetett az erdőbe. Azt mondta, most odaad másoknak, akik majd szabadon engednek, ha a szüleim fizettek. (…) Amikor belökött a sötét szobába, akkor is szóba került valaki harmadik személy, akinek át kellett néznie a táskámat.”

Ezeket mondta Natascha a hatórás kihallgatáson, ám hiába volt több utalás is arra, hogy Priklopil nem egyedül volt bűnös, és mások is tudtak a kislány elrablásáról, a nyomozók figyelmen kívül hagyták. Ráadásul állítólag mindezt politikai nyomásra tették, ugyanis 2006-ban, a lány szabadulásakor épp közeledtek a választások, ezért a politikai elit nem akart botrányt.

Egy zöld párti politikus, Peter Pilz állítása szerint számos jegyzet és e-mail tanúskodik arról, hogy a nyomozók és több, korábban szemtanúként bejegyzett állampolgárt megfenyegettek, hogy soha ne beszéljen senkinek esetleges tettestársakról. Akkor ugyanis kiderült volna, hogy a lány elrablása után egy rendőrségnek dolgozó kutyakiképző vallomása alapján akár le is buktathatták volna Priklopilt, neki ugyanis feltűnt a férfi az iskola közelében, és pontos személyleírást adott róla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik