Persze nem az amerikai tudósok az elsők, akik digitális adatokat biológiai tárolóeszközben próbálnak elhelyezni – például német és tajvani kutatók a lazac spermájával kísérleteznek -, azonban ők az elsők, akiknek egyenesen a DNS-t sikerült úgy manipulálniuk, hogy az a mai számítógépekben használatos merevlemezekhez hasonló, újraírható memóriaként szolgáljon.
A stanfordiak egy baktériumokat fertőző vírus egyes genetikai elemeit ültették a kólibacilus DNS-ébe, ezzel egy olyan rendszert hozva létre, amelyben az enzimek egy meghatározott DNS-szakaszt “kivághatnak”, majd fordított irányba “beilleszthetnek”. A folyamat megismételhető, vagyis a “DNS-merevlemez” újraírható – legalább tizenhatszor, ugyanis ennyiszer próbálták már ki.
A kutatás három év kísérletezésének gyümölcse, a mostani eredményhez 750 korábbi tervezet vezetett. A kutatást vezető Drew Andy a frusztráló munkáról a Nature magazinnak beszélt. “Sokat elmond a szintetikus biológia jelen állásáról az, hogy fél tucat gén kifejeződését próbáljuk leprogramozni, és 750 nekifutásra van szükség a működő változatig. Ez olyan, mintha egy hatsoros számítógépes programkódba hétszázötvenszer kellene belejavítani, hogy működjön.“
S bár megértjük a tudósok csalódottságát, a magunk részéről mégis csak gratulálni tudunk, hiszen pont ilyen technológiai áttörések teszik majd lehetővé egy szintetikus biológiai rendszer megalkotását.
