Tech

Egy golyó, amit Superman sem tud megállítani

A General Atomics olyan lövedéket tesztelt, ami másodpercenként 1600 métert tett meg - egy acéllap átlyukasztása után.

A railgun ágyúk a technológia és a tudományos fantasztikum közötti határmezsgye képviselői, hasonlóan például a fehér iPhone-okhoz. Decemberben számoltunk be az amerikai haditengerészet elektromágneses ágyújának sikeres kísérletéről, azonban a General Atomics haditechnikai cég most olyan adatokkal lépett a nyilvánosság elé, melyek súlyosan kikerekedő szemekhez vezetnek.

Féltéglák helyett ugyanis egy az ágyúhoz és az általa leadott energiához jobban illeszkedő töltényt fejlesztettek ki. Az eszköz kilövés előtt egy rendelkezik egy hátsó résszel, amely az ágyúhoz illeszkedik és amelyen keresztül a kinetikus energia átkerül a töltényhez, amely a második fázisban megszabadul (a képen is látható) hüvelyétől és egy jókora tenyér hosszúságú (űrhajó modellre hajazó), Supermant is lazán átlyuggató eszközzé alakul.

Az új töltény ugyanis kilövés után 1600m/s sebességgel hasít a levegőben, ami a hangsebesség ötszöröse. Ez már önmagában fájdalmasan hangzik, bármit is találna el, azonban az igazán látványos része a kísérletnek a 0 fokos dőlésszögben (vagyis vízszintesen) kilőtt golyó 7 kilométer után állt meg, annak ellenére, hogy a kilövés után 90 méterrel egy 20 centi vastag acéllemezzel kellett megbirkóznia.

AJÁNLOTT LINKEK:

További részletek – angolul (Gizmodo)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik