Árampénzt kap az állam

Gyanús, de legalábbis furcsa, hogy a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.-nél éppúgy örülnek az Európai Bizottság múlt héten nyilvánosságra hozott határozatának, mint a velük perben álló Dunamenti Erőmű Zrt.-nél. Mindkét fél ugyanis a maga igazát olvassa ki a magyarországi hosszú távú áramvásárlási szerződések (htm-ek) ügyében született döntésből, amely szerint a kormánynak az év végéig fel kell bontania ezeket a megállapodásokat, az erőműveknek pedig vissza kell fizetniük a 2004 óta ennek jegyében kapott állami támogatásokat. Az általános örömködés arra vall, hogy a brüsszeli megfogalmazás majdnem olyan tág teret enged az értelmezésnek, mint Merániai János esztergomi érsek levele a Gertrúd elleni merénylet ügyében (…megölni nem kell félnetek jó lesz…). Ebből pedig arra lehet következtetni – miként azt Dezső Attila, a Dezső és Társai Ügyvédi Iroda vezetője a Figyelőnek nyilatkozva valószínűsítette is –, hogy a határozat végrehajtása jó ideig munkával látja majd el az érintett felek ügyvédeit.

Szűk mozgástér

A Magyar Villamosenergia-kereskedők Egyesülete a határozat részleteinek ismerete nélkül „üdvözli, hogy végre történt valami a htm-ek ügyében”. Hornai Gábor, a szervezet elnöke, a CEZ Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója szerint úgy tűnik, hogy a közel hároméves bizonytalanság véget ér, és ez már önmagában pozitív. „Minden szereplő, különösen az energiafogyasztók közös érdeke, hogy a hazai piacon kereskedhető mennyiségek jelentősen növekedjenek. Erre pedig a htm-ek felmondása lehetőséget adhat” – érvel Hornai. Ám a mozgástér nem is olyan nagy, tekintetbe véve, hogy eredeti formájában ma már csupán két htm létezik (lásd a keretes írást). Podolák György, a parlament energetikai albizottságának szocialista elnöke is csak ezekre értelmezi a brüsszeli határozatot, a másik négy létező szerződés ugyanis szerinte már piaci alapú, hosszú távú egyezséget rögzít. Ugyanezen a véleményen vannak az MVM-nél is. Mártha Imre, a társaság nemrég kinevezett vezérigazgatója a napokban egy interjúban elmondta, hogy a módosított htm-eket kiküldték Brüsszelbe. Egyelőre a bizottság nem emelt kifogást, sőt „informálisan jelezték, hogy nincs velük problémájuk”.

Ellenben a szóban forgó két htm egyikének érintettje, a Dunamenti Erőmű vezérigazgatója másként látja a kérdést. Kuhl Tibor szerint nincs mód szelektálni a szerződések között, s a brüsszeli verdikt az összes privatizációs megállapodásra vonatkozik. „A határozat szerint az 1995 és 2001 között kötött valamennyi megállapodást meg kell szüntetni, akár született 2001 óta módosítás, akár nem” – érvel Kuhl. Értelmezése szerint a brüsszeli ukáz alapján nem az MVM-nek, hanem törvényileg a kormánynak kell felmondani a megállapodásokat.

Nyilvánvaló, hogy az uniós határozatnak nem ez lesz az egyetlen vitatott pontja. Brüsszelben például úgy vélik, a hosszú távú megállapodások révén a közösségi szabályozással ellentétes, burkolt állami támogatáshoz jutottak az érintett erőművek. Ezért Magyarország 2004-es uniós csatlakozásáig visszamenőleg vissza kell fizetniük az államnak az elmúlt négy évben befolyt bevételeiknek azt a részét – ha volt ilyen –, amihez piaci alapon nem jutottak volna hozzá.

Ilyen kalkulációt azonban egyelőre nemcsak Magyarországon nem készítettek még, de az EU-ban sincs rá precedens. A határozat nem ad világos útmutatást, kinek és mi alapján kell meghatároznia az esetleges jogtalan állami támogatás mértékét. Az is vitatott, mekkora az a piaci áramár, amelyhez viszonyítani kell, illetve lehet hazánk esetében. Az energiaköltségekből, vagyis a lignit, a földgáz, és a nukleáris üzemanyag árából nyilván ki lehet indulni, de számításba kell venni az időközben végrehajtott fejlesztések megtérülését, továbbá az elvárható és indokolt nyereséget is. „Ebben konszenzus úgy sem lesz” – vetíti előre a hosszadalmas, több szereplős alku forgatókönyvét Kuhl Tibor. Ő egyenesen abból indul ki, hogy htm nélkül, piaci alapon nagyobb nyereséget értek volna el. „Aki támogatást kapott – jegyzi meg –, azzal fizettessék azt vissza. Én viszont kérem az elmaradt profit pótlását, és erre jó érveim vannak.”

A befektetések megtérülését vagy meg nem térülését illetően egyébként a Magyar Energia Hivatal (MEH) már végzett bizonyos számításokat, és egyeztetett is az erőművekkel. Ez lehet az alapja a szerződésbontás és a támogatások rendezése után a befektetők esetleges kompenzációjának, amit az Európai Bizottság határozatával együtt Neelie Kroes, az EU versenyjogi biztosa is szükségesnek tart. A MEH számításainak részleteiről azonban egyelőre sem a hivatalban nem kívánnak nyilatkozni, sem az érintett erőművek nem árulnak el többet. Az azonban bizonyos, hogy akár a százmilliárdos nagyságrendet is elérheti az az összeg, amelyről a következő hónapokban elkezdődik majd az egyezkedés.

A piaci szereplők körében talán egyetlen kérdésben van egyetértés, ez pedig a htm-ek árleszorító hatása. Nemcsak Kuhl Tibor tartja elképzelhetőnek, hogy ezek nélkül magasabb lett volna a fogyasztói ár, de Boross Norbert, az Elmű/Émász kommunikációs igazgatója is hasonlóképpen vélekedik. Azzal érvel, hogy az MVM htm-es portfólióján belül az egyes erőművek árai kiegyenlítették egymást. Szakmai körökben nyilvánvalónak tartják, hogy piaci alapon – kivált az utóbbi másfél-két évben – a Paksi Atomerőmű vagy a Mátrai Erőmű lényegesen magasabb áron is el tudta volna adni az áramot, mint amennyiért a villamos művek átvette azt. Ugyanakkor viszont az AES Tiszai Erőművet szinte csak a hosszú távú megállapodás tartotta életben, és versenykörülmények között valószínűleg le kellett volna állítaniuk a tulajdonosoknak. Ez viszont azt is jelenti, hogy a hosszú távú megállapodások felmondása nem fog árcsökkenéshez vezetni, amint arra Brüsszelben és magyarországi politikai körökben is számítanak. Ha valóban mindegyik szerződést felbontják, az a mátrai és a paksi erőművek számára igen komoly profitbővülést hozhat, ám egyben fogyasztói árnövekedést is maga után vonhat.

Akárhogyan is, a következő hónapokban az erőművek és a kormány képviselőinek tárgyalóasztalhoz kell ülniük, és legalább el kell kezdeniük a Brüsszel által kijelölt házi feladat megoldását. Az erőművek vezetői azt mondják, legalább hat-nyolc éve nem került sor érdemi egyeztetésre a kabinet és a befektetők között, azóta nem volt egyetlen, komoly felhatalmazással rendelkező tárgyalópartnerük sem a kormányoldalról. Kérdés, a kisebbségi kormány akar-e, és ha igen, tud-e ilyen személyt kiállítani.