Üzleti tippek

Szórakoztatásra képtelen iparág

A kiszolgálás alacsony színvonala a mostaninál jobb produkció esetén is riasztaná a fizetőképes nézőket, mondja Dénes Ferenc szakértő.

Dénes Ferenc

A 2002-ben alapított Champions Sport Consulting Menedzsment- Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a sportüzletre szakosodott. Kizárólag magyar tulajdonban áll. Cégvezetője, Dénes Ferenc 1994-ben egyik alapítója volt a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Sport Társadalomtudományi Központjának. Részt vett a sportmenedzsment másod szakirány létrehozásában, 1998-ig a felelőse volt. 1994 óta a Magyar Testnevelési Egyetemen vendégoktatóként tart sportgazdasági és sportszolgáltatási kurzusokat. Az 1999-től 2002 júniusáig az Ifjúsági és Sportminisztérium sportügyekért felelős helyettes államtitka volt.

– Bemelegítésképpen talán beszéljünk a Bozsik-programról. Ez a tehetségkutató program 2001-ben indult el, költségvetési támogatással. A 2002-es kormányváltást követően az állami támogatás elapadt. 2004 őszén az OTP és a Mol egy évre újjáélesztette a programot. Sokan sajnálják, hogy elhalt.

– Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy személyes érintettségem is van. Egyrészt az induláskor helyettes államtitkár voltam a szaktárcánál, másfelől a program újjászületésekor az egyik támogató, a Mol szakértőjeként dolgoztam.

– Mi vetett véget a magántőkés együttműködésnek?

– Az MLSZ-vezetői válság vezetett oda, hogy a két nagy cég nem tartotta volna szerencsésnek további részvételét a hazai labdarúgásban.

– Megragadható ennek az egyéves együttműködésnek a marketingértéke?

– Ha most szigorúan reklám-pénzügyi szempontból vizsgáljuk, akkor kevéssé, hiszen nyilvánvaló, hogy ennyi pénzért rövid távon hatékonyabb reklámhordozót is lehetett volna vásárolni. Ugyanakkor kimutatható módon pozitív képet sugárzott a két cégről a fociutánpótlás támogatása, ami hosszabb távon megtérülővé tehette volna a befektetést.

– Ha már szóba kerültek a labdarúgó-szövetség „közállapotai”, azt sem kerülhetjük meg, hogy az úgynevezett profi klubok miért nem viselkednek gazdasági társaságként – ahogy Európában általában elvárható.

– Formálisan gazdasági társaságként működnek. 1998-ban még a Horn-kormány kötelezte az első osztályú labdarúgó-szakosztályokat, hogy alakuljanak át önálló vállalkozásokká. A 2000. évi sporttörvény ezt a helyzetet fenntartotta, s 2004-ben sem szüntették meg ezt a rendszert, de bizonyos feltételekkel lehetővé tették az egyesületek futballszakosztályai számára is, hogy indulhassanak a hivatásos bajnokságban.

– Mondok egy példát. A filmgyártás területén pár éve nagy vihart kavart, hogy egy játékfilmet addig nem engedtek a mozikba, amíg a produkció nem rendezte tartozásait. Gyakoriak az ehhez hasonló helyzetek a honi labdarúgásban is, de a végkifejlet egészen más – halmozódnak a tartozások. Miközben a tartozás kizáró ok a professzionális bajnokságban.

– Azt mondhatjuk erre, hogy a magyar filmiparnak működött az adott helyzetben az önvédelmi rendszere. Ezzel szemben a futballszférában nem működik hatékonyan az iparágon belüli önszabályozás. Onnan közelíteném a kérdést, hogy nagyjából ki lehet számolni, hogy egy első osztályú labdarúgóklub fenntartása mibe kerül egy évben. Van egy költségküszöb, ami alatt ez nem oldható meg. A játékosok bére, nevezés, rendezés, utazás, a vállalkozás általános költségei, mondjuk, 150 millió forintba kerülnek. A befektető tisztában van ezzel a költségigénnyel, s azzal is, hogy a valódi üzleti bevételek nem haladják meg éves szinten, mondjuk, a 30 millió forintot. A dolog innentől kezdve elég egyszerű: a tulajdonosnak bele kell tenni ezt a pénzt, és rossz esetben arra számít, hogy majd kapcsolatai révén, immár nem klasszikus üzleti cserekapcsolatokon keresztül megszerzi a hiányzó összegeket. Ha nem sikerül – rendszerint ez történik –, akkor két eset van. Neki nincs 120 milliója, csak 25, amit a spájzból hoz el az asszony tudta nélkül. Ez kiderül, és jön a botrány, a klubnál és otthon is. A másik lehetőség, hogy a hazai gazdagok jól ismert típusához tartozik: megszokta, hogy nem fizet a megrendelt munkáért. Az ilyen inkább pereskedik az alvállalkozóival hosszú évekig, abban bízva, hogy tönkremennek, s így vagy úgy okafogyottá válik a per. Ez a mentalitás beépül a játékosok kultúrájába is. Az ember csak néz, hogy egy-egy játékos milyen előnyös szerződést kötött, messze a piaci értéke felett. Igen ám, de a játékos úgy kalkulál, irreálisan magasra kell tenni a mércét, mert úgysem kapom meg a teljes összeget. És persze a klub képviselője is tudja, hogy annyi pénz nincs a kasszában, amennyi az iratokban szerepel. Aztán ha fizetni kell, akkor megindul az egyezkedés. Előbb-utóbb megegyeznek, a klubok fizetnek valamennyit, nemegyszer nagyságrendileg kevesebbet, mint amiről a szerződés szólt. Azért hadd mondjam el, az utóbbi két évben, a napvilágot látott botrányok ellenére, sokat javult a gazdálkodási fegyelem a hivatásos magyar futballban.

– Nem verhetünk mindent a befektetőkre, amikor a bevételi oldalon szinte semmit sem találunk.

– Gyakorlatilag teljesen hiányzik az a közönség, amely akár magas jegyárakon is hajlandó lenne rendszeresen mérkőzésre látogatni. Ha egy csapatnál átlagosan 8–10 ezer szurkoló látogatná a hazai meccseket, mondjuk, 5000 forintos átlagáron, akkor néhány mérkőzésből bejönne a kasszából hiányzó összeg.

– Sokan azt mondják, azért nem jár ez a közönség a mérkőzésekre, és ezért nem üzlet nálunk a foci, mert gyenge a színvonal.

– Leegyszerűsítése lenne a problémának, ha azt mondanánk, hogy csak a játékosok hiányoznak a magyar fociból, inkább úgy fogalmaznék, hogy a szórakoztatás képessége hiányzik. Eleve hiányoznak a kulturált stadionok. Hogy egy másik szórakoztatóipari ágazatot említsek: a filmeket sem lehet eladni a nézők kiszolgálására hivatott korszerű mozik nélkül. Aztán az a fajta sportpiaci kultúra is hiányzik, ami a csecsebecsékre épül. A hazai fizetőképes kereslet az elmúlt években átszokott az európai nagy csapatok mezeire, zászlóira.

– Merre lehetne elmozdulni?

– A 80-as években az angol foci volt súlyos, mély válságban. Dúlt a huliganizmus, a közönség elfordult a kluboktól. Akkor az önkormányzatok a stadionépítésbe szálltak be, a magántőke a minőségi játékosok vásárlásába. Sikerült visszacsalogatni a fizetőképes nézőket.

– Más szóval vállalkozók nélkül nem megy?

– Az európai példák azt mutatják, hogy az államtól főként stadionépítést várhatunk, a helyi közösségektől, önkormányzatoktól a gyerekek fociztatását, az utánpótlás-nevelés fenntartását, de a nézőcsalogató sztárokat, a közönséget szórakoztató játékosokat többnyire magánpénzekből vásárolják.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.