Üzleti tippek

A gumi, az információ meg a pénz

admin
admin

2005. 10. 06. 08:19

A gumiabroncs kis-, nagy- és külkereskedelemmel foglalkozó Marso Kft. 14 fiókteleppel országos hálózatot épített ki, és már kelet-közép-európai terjeszkedésbe kezdett.

Elsőként nyerte el a Marso Kft. a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP 2004 – 4.1.1.) keretén belül meghirdetett EU-s támogatást, amely a vállalaton belüli korszerű elektronikus üzletviteli folyamatok fejlesztését célozza. Az 56 millió forintos fejlesztéshez szükséges beruházás 50 százalékát vissza nem térítendő utófinanszírozás formájában nyerte el a társaság, történetében ez az első nyertes pályázat.

Terjeszkedőben

A Marso Kft. 1990-ben alakult teljesen a nulláról, „az egymilliós alapító tőke is csak személyautó apportokkal jött létre” – idézi a kezdetet Poroszka Ottó ügyvezető. A most 15 éves cég a befektetett szellemi tőke segítségével a saját tőkéjét 3,1 milliárd forintra (12,6 millió euróra) növelte, árbevétele 9,6 milliárd forint, 220 embert foglalkoztat, piacvezetővé vált a hazai a gumiabroncs kis-, nagy- és külkereskedelem területén. Két éve kezdtek el terjeszkedni Romániában, ahol négy telephelyen hatvan emberrel dolgoznak. A tavalyi romániai forgalmuk másfél milliárd forintot tett ki (6,2 millió euró).



„Bár egyre többet hallani arról, hogy a kis- és középvállalkozások számára mennyire fontosak az integrált vállalatirányítási rendszerek, szerintem ezt a témát nem lehet eléggé hangsúlyozni – mondja Poroszka Ottó, a kft. ügyvezető igazgatója. – Ha a kicsiből közepes kategóriába lépő cégek versenyképesek szeretnének maradni, akkor számukra ideális fejlesztési forrás lehet a GVOP pályázati rendszere.”

Nem szégyen tanulni

A kétmilliárd forint feletti árukészletű, gumiabroncs kis-, nagy- és külkereskedelemmel foglalkozó szabolcsi cég árbevételének 20 százalékát exportból nyeri (ez 7,75 millió euró). Versenyelőnyüket az ügyvezető abban látja, hogy a menedzsment a legjobb nyugati cégek szervezeti mintáit igyekezett átültetni. Így jutottak el az integrált vállalatirányítási rendszer szükségességéhez.

Végül három ok miatt választották a Microsoft Axapta rendszerét. Elsőként azért, mert ez a rendszer rugalmasan alakítható, kifejezetten a középvállalkozások igényeinek kielégítésére hozták létre. Szempont volt az is, hogy széles körben elterjedt, illetve hogy a Marso nagyon elégedetlen volt korábbi vállalatirányítási rendszerével, amely lassúnak, drágának bizonyult, és nem lehetett testre szabni. „A gyakori verzióváltások például többhetes leállást okoztak, ezek költségei túlszárnyalták az új verzió árát” – magyarázza az ügyvezető.

A megfelelő termék kiválasztását komoly „házi piackutatás” előzte meg a cégnél. A Marso létrehozott egy kisebb csapatot, amely egy éven keresztül, mintegy húsz, integrált vállalatirányítási rendszereket használó hazai céget látogatott meg tájékozódás céljából. Érdekesség, hogy az ügyvezető nem ment a csapattal, mint mondja: „akkor nagyon hamar prezentációba fordult volna a dolog”.

„Azt kértem a partnereinktől, hogy könyvelő a könyvelőhöz, kereskedő a kereskedőhöz, logisztikus a logisztikushoz menjen, és azt is figyeltük, hogy szeretik-e a kollégák a rendszert” – emlékezik Poroszka Ottó. A háromtagú Marso-különítmény komoly referenciavizsgálatot végzett: élesben követték figyelemmel a különböző rendszerek működését, kérdéseket tettek fel, majd írásban értékelték a tapasztalatokat. „Végül az Axapta rendszere mellett döntöttünk, ami sikeres döntésnek bizonyult, büszkék is vagyunk rá.”

Megvették a forráskódot

Amíg a korábbi rendszer a multinacionális cégeknek kifejlesztett program „lebutított” változata volt, a mostani egy moduláris rendszerben, tehát a kis- és középvállalkozások saját igényeit követő módon lett kifejlesztve. „Mivel megvettük a forráskódot is, a számítógépes csapatunk már új funkciókkal bővítette a rendszer szolgáltatásait” – dicsekszik Poroszka Ottó.

A különböző fejlesztéseken állandóan dolgoznak, mindennap új ötletek születnek. A rendszer óriási előnye, hogy minden információ, bármely pillanatban rendelkezésre áll. „Nem kell a könyvelésen órákon át a kézi számológéppel súlyozni, az ma már kőkorszaki módszernek hat – ecseteli az ügyvezető. – Amikor érzékeljük, hogy valamelyik területtel gond van, akkor az elemzők nekiülnek, adatot gyűjtenek, elemeznek, és néhány nap múlva elkészül a megoldási javaslat. Vagyis nem kell hónapokat dolgozni a korrekción, mert a rendszer segítségével a problémamegoldás időigénye lecsökken. Így sokkal szélesebb körben tudunk adatokat szállítani automatikusan, mint korábban.”

Bárhol, azonnal



A rendszer
működését az ügyvezető a gyakorlatban is demonstrálja. Előveszi laptopját, majd vezeték nélkül hozzácsatlakoztatja a mobiltelefonjához. Húszperces beszélgetésünk ideje alatt jól látszik a képernyőn, hogy a Marso eredménye kétmillió forinttal növekedett, az integrált vállalatirányítási rendszer percről percre kijelezte. Arra is képes, hogy a romániai leányvállalat adatait románul, magyarul vagy angolul mutassa, és ha kell, rögtön devizában is átszámolja.



A tavaly bevezetett új rendszert egyidejűleg 76 windows környezetben futó munkaállomáson használhatják, ugyanakkor internetes kapcsolat segítségével az üzleti partnerek is be tudnak lépni a raktáraikba. A GVOP-től kapott 28 millió forint a hardver-, illetve szoftverköltségre volt elegendő, a dolgozók képzéséhez tovább 15 milliót kaptak EU forrásból. A rendszer bevezetését és a testre szabáshoz szükséges fejlesztéseket az XAPT Hungary Kft. munkatársai végezték.

Már működik a Marso web-áruháza (www.marso.hu), és új projekt előkészítésén is dolgozik a csapat. Az elektronikus piactér létrehozása és az elektronikus számlázás, valamint bizonylatkezelés jelenti az új kihívást.

Három év alatt megtérül

A moduláris elemekből felépített rendszer a vállalat minden részterületét, a kereskedelmi, ügyviteli, pénzügyi folyamatokat és a marketinget fogja össze. „A rendszer tökéletesen alkalmas arra, hogy a cég korábbi dinamikus fejlődését fenntartsa, illetve költségcsökkentő módon növelje a bevételt” – állítja az ügyvezető.
Bár előzetes költségmegtakarítási számításokat nem készítettek, szerinte rögtön érzékelhetővé vált, hogy bizonyos munkafolyamatok leegyszerűsödtek, ezért költségtakarékossággal is járnak. Az így felszabaduló munkaidőt pedig érdemi munkára tudják fordítani.

Például az interneten beérkezett rendelést már nem kell rögzíteni, néhány gombnyomás után kész a szállítólevél, és a fuvarszervezés modullal az optimális kiszállítás is szervezhető. „Ha a titkárság a beérkező szállítószámlát rögzíti, az automatikusan kerül a pénzügyi modulba, és a fizetési határnapon az elektronikus bankpostában várja az utalás jóváhagyását” – avat be a részletekbe Poroszka Ottó. Úgy becsüli, három éven belül megtérül a beruházásuk.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.