Pénzügy

Erzsébet-utalványt a nyugdíjasoknak? A kormányhivatalnokok beintettek a kormánynak

A járási kormányhivatalokon keresztül nem biztosítható a kormány által a nyugdíjasoknak juttatandó Erzsébet-utalványok kézbesítése – jelentette ki a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Lehetetlenség

Az értékküldemény kézbesítéséhez nem áll rendelkezésre sem a megfelelő szaktudás, sem a megfelelő infrastruktúra a járási kormányhivatalokban. A feladat munkajogi kockázatot is jelent, ráadásul az eljárás nem volna olcsóbb és gyorsabb a postai kézbesítésnél – közölte Boros Péterné.

Az MKKSZ ezért arra kéri a kormányzatot, hogy ne a járási kormányhivatali apparátust vegye igénybe ennek a munkának az elvégzéséhez – tette hozzá.

A szakszervezeti elnök azt mondta: két és fél millió cím esetén a járási kormányhivatalokban dolgozó 26 ezer alkalmazott mindegyikére száz-kétszáz cím jutna, ahová kézbesíteni kellene az utalványokat, és a hivatalvezetőknek is részt kellene venniük ebben a munkában.

Van olyan járás, amelyben 18 település van, ami újabb nehézséget jelent. A munkavállalók kétharmada nő, akiknek öt teljes munkanapjukba kerülne, hogy a téli hidegben, adott esetben a falvakat járják. Lehetetlenné válna a szabadságok kiadása is – sorolta.

Olcsóbb sem lenne

Mivel pedig a pluszmunkáért pluszjuttatás jár, olcsóbb sem lenne ez a megoldás, mint a postai kézbesítés – fűzte hozzá Boros Péterné.

Marosi János, az MKKSZ elnökségi tagja azt hangsúlyozta: az állami tisztviselőkre vonatkozó jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy az utalványok kézbesítésére kötelezzék a dolgozókat. A munkavállalóknak ugyanis csak a szakképzettségüknek megfelelő feladatot kell ellátniuk, vagyis a döntés törvénysértő – mondta.

A Miniszterelnökség hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János hétfő délre konzultációra hívta Boros Péternét. A miniszter a találkozón tisztázni akar minden olyan kérdést, amely az elmúlt napokban a nyugdíjasoknak járó Erzsébet-utalványok kézbesítésével kapcsolatban felmerült – áll a közleményben.

A minisztérium szerint egyébként mindent jól kitaláltak, nem lesz semmi gond a kézbesítéssel. 

UPDATE: Lázár meghajolt a szakszervezet érvei előtt az egyeztetésen, így mégsem a kormányhivatalnokoknak kell kivinni az utalványokat, helyzetbe kerülhet a posta. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik