Pénzügy

Jön a fair bankolás

Elfogadta a fair bankokról szóló törvényt az Országgyűlés kedden.

A forintosításra is

A képviselők 115 igen, 13 nem szavazattal, 25 tartózkodás mellett támogatták a kormány javaslatát.
A törvény egyebek mellett szabályozza a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatást, valamint szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket, a Kúria jogegységi döntésének megfelelően.

Ettől lesz fair

A jogszabály érinti a hitelszerződés módosítására vonatkozó új rendelkezéseket, a hitelszerződés fogyasztó általi ingyenes felmondására irányadó szabályokat, a devizaalapú hitelekre vonatkozó speciális rendelkezéseket, valamint az új szerződéses feltételekre vonatkozó átállási szabályokat.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

A törvény az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban rögzíti, hogy a fogyasztó számára hátrányosan kizárólag a hitelkamat, a kamatfelár, a költség és a díj módosítható egyoldalúan. Egyéb feltétel egyoldalúan, a fogyasztó számára hátrányosan nem módosítható.

Külön is rögzíteni kell a szerződésben a hitelező egyoldalú szerződésmódosítási jogát, és semmis az a szerződés, amely az egyoldalú módosításra vonatkozóan meghatározott követelményeknek nem felel meg.

Cél a fogyasztók védelme

Az előterjesztő Trócsányi László igazságügyi miniszter korábban arról beszélt: a cél, hogy szélesítsék az átlagos magyar fogyasztók védelmét. A bankok tájékoztatási kötelezettsége több részből áll: először érthetően be kell mutatnia a termékcsaládokat, majd a fogyasztó által választott termékről részletesebb tájékoztatást kell adnia a banknak. Ennek részletszabályait a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) rendeletben határozza meg.

A jelzálogalapú hitelszerződések esetén pedig az ügyfélnek a tájékozódás – ügyvéd vagy szakértő igénybevétele – érdekében 7 munkanappal az aláírás előtt meg kell kapnia a hitelszerződést, így az ügyfél nem akkor szembesül először a szerződéssel, amikor a közjegyző közvetlenül az aláírás előtt felolvassa – ismertette Trócsányi László.

Kamatemelés csak korlátok között jöhet

A három évnél rövidebb futamidejű szerződéseknél nincs lehetőség egyoldalú kamatemelésre és szerződésmódosításra sem, míg az ennél hosszabbaknál háromévente vizsgálhatják felül a kamatokat.

A fogyasztóknak kamatemelkedés esetén lehetőségük lesz bankot váltani. A bankoknak 90 nappal a kamatemelés előtt tájékoztatniuk kell az ügyfelet, akinek 60 napja van a bankváltásra. Az ügyfelek ingyenesen felmondhatják hitelszerződésüket, majd meg kell állapodniuk az új pénzintézettel.

A legfontosabb változások

  • A bankok kötelesek a hitelszerződések mintaszövegét a honlapjukon hozzáférhetővé tenni.

  • A jelzáloghitelek és az ingatlanlízing esetén kötelesek a szerződés tervezetét legalább 7 nappal az ügyfél rendelkezésére bocsátani (a részletszabályokat az NGM rendeletben határozza majd meg).

  • Csak hitelkamat, kamatfelár, költség és díj módosítható egyoldalúan.

  • Az egyoldalú szerződésmódosításokra a szerződésben rögzített feltételek szerint jogosult csak a bank.

  • Ha az adós késedelembe esik, csak akkora lehet a késedelmi kamat, mint az ügyleti kamat kétszerese, de legfeljebb a THM-plafon.

  • Lakáscélú hitelek felmondásakor a felmondást követő 90. napon túl nem lehet magasabb a késedelmi kamat, költség, díj az ügyleti kamat, költség és díj összegénél.

  • Az adós díjmentesen mondhatja fel a hitelét, ha a kamatperiódus lejárat után hátrányosan változik számára a kamat, illetve a kamatfelár.

  • A felmondást 60 nappal a kamatperiódus lejártát megelőzően kell jelezni, és a fennálló tartozást a kamatperiódus utolsó napjáig kell rendezni.

  • Az előtörlesztés máskor is megilleti az adóst. Az előtörlesztési díj maximuma az előtörlesztett összeg 1%-a, jelzáloghitelek esetén a 2,5%-a.

  • A hitelszerződésnek meghatározott tartalmi elemei vannak. Ha valamelyik hiányzik a szerződésből, a szerződés érvényes, de a bank szerződésszegést követ el az adóssal szemben, a kárt pedig köteles megtéríteni.

  • Mostantól a kezesekre és a zálogkötelezettekre is alkalmazni kell a szerződéskötés előtti tájékoztatásra és az előtörlesztés lehetőségének biztosítására vonatkozó rendelkezéseket.

  • Az MNB jóváhagyásával a bankok érdekképviseleti szervei minta üzletszabályokat dolgozhatnak ki, ami nem versenytörvénybe ütköző magatartás.

  • Német és osztrák minta alapján “szeretné” a törvény, ha a magyar bankok is azonos üzletszabályzatokat és általános szerződési feltételeket alkalmaznának az áláthatóság érdekében.

  • A hitelek folyósítási díja nem lehet nagyobb a folyósított összeg 1%-ánál, és nem haladhatja meg a 200 ezer forintot,

  • A bankok jogosultak a hitelkeret rendelkezsére tartása esetén díjat felszámítani, ez azonban nem lehet magasabb az ügyleti kamat 50%-ánál,

  • A már meglévő szerződéseknél február 1-jéig kell a bankoknak módosítaniuk Általános Szerződési Feltételeiket és üzletszabályzataikat, ami a törvény hatálybalépésekor a fennálló szerződések részévé válik.

  • A törvény néhány kivétellel a kihirdetését követő napon lép hatályba. Forrás: Portfolio.hu 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik