Számos nyelven megjelent már egy német könyvkiadó gondozásában a Gentlemans című, a férfi csúcsöltözködést bemutató album. A német szerző a cipőkről szóló fejezetben az alábbiakat írja: “Németország nem tartozik azon országok közé, ahol odafigyelnek a jó lábbelire, mert ott a hetvenes években felhagytak a rámán varrott cipők készítésével. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Olaszország viszont cipőnagyhatalmak. Magyarország erősen feljövőben van, például Vass László kisszériás, kézzel készített cipőinek köszönhetően.”
Gyermekkorában – Pestújhelyen laktak – mindig ő vitte megcsináltatni a családtagok cipőit a szomszéd utcában lévő cipészhez. Vonzotta ugyan a bőr kellemes illata, de Vass László akkor még nem határozta el, hogy “ha nagy lesz”, ő is cipőkészítésből él majd.
Ma már azonban szerencsének tartja, hogy édesapja a cipőiparban dolgozott, s szülei a cipőipari technikumot ajánlották neki. Ott komoly szakmai ismereteket szerzett, s minden héten egynapos műhelygyakorlaton vettek részt, amelyen cipőket készítettek. A formatervezés állt hozzá a legközelebb, mint mondja, “a jó kaptafa a minőségi cipő alapja”.
Importötletek
Az intézetben végzett munkája mellett korán elkezdett bedolgozni jó nevű, a Váci utcában és a Párizsi utcában lévő cipészeknek, s amikor letette a mestervizsgát, egy körúti cipész a társául fogadta, így otthagyta addigi munkahelyét. Jól ment a suszterüzlet, később megvásárolhatta a Haris közben ma is működő boltját, ahol női cipőket árusított.
Az elmúlt rendszerben óriási keletjük volt a műhelyében gyártott női lábbeliknek, mert jó ideig szinte nem létezett import, az állami vállalatok termékei pedig enyhén szólva sem a legfrissebb divat szerint készültek. “Állandóan a nyugati divatlapokat böngésztük, de kinti útjaim során kirakatokat is fotóztam. Tudtunk tehát honnan meríteni, s remek vevőkörünk alakult ki. Annak ellenére, hogy a mestermunkám egy rámán varrott Budapest típusú férficipő volt, soha nem gondoltam arra, hogy valaha is ilyesmit fogunk készíteni” – meséli a cégtulajdonos.
Aztán jött a rendszerváltás, ami általában a vállalkozások megerősödését hozta – de nem Vass Lászlóékét. Fellendült ugyanis az import, s a dömpingáruval nem tudtak versenyezni, ráadásul a lakosság szegényedése is érzékenyen érintette őket. Vevőik eltűntek, s a vállalkozás pillanatok alatt összeomlott.
Vass László már azon gondolkodott, mibe foghatna a cipő helyett, amikor az az ötlete támadt, hogy megpróbálkozhatna a kézzel varrott (rámán varrott és gojzervarrott) cipőkkel. Ilyeneket készíteni nehéz fizikai igénybevétellel jár, a munkásoknak nemigen tetszett, de az életben maradás érdekében profilt kellett váltani. Kitették a kirakatba az első darabokat, s egyre több külföldi kezdett bejárni a boltba, főként üzletemberek. “Előfordult, hogy a tízdarabos készletből egyetlen nap három is elkelt, de rendelésre méret után is készítettünk cipőket” – emlékszik vissza a mester.
Lassan beindult a szekér, s első komoly megbízóként a Stiefelkönig is megérkezett. A bécsi cipőkereskedő cégnek köszönhetően Ausztriában is megjelentek a Vass-féle cipők. Az osztrák üzleti partnerrel való együttműködés lökést adott a vállalkozásnak, hiszen a kézzel varrott cipők a legdrágább lábbelik – jelenleg idehaza 75 ezer forint körüli összegbe kerülnek -, így néhány száz darabos megrendelés is stabil bevétel a tulajdonosnak.
Nyolc esztendeje az ezt a csúcskategóriát Baldessarini márkanéven forgalmazó Hugo Boss is szerződést kötött a magyar céggel. A Budapesten készült lábbelik e kapcsolat révén Párizsba, német nagyvárosokba vagy New Yorkba is kezdtek eljutni, s bennük a Hand made by Vass Budapest for Baldessarini Hugo Boss felirat hirdette a cipők eredetét.
Vass László55 éves, az érettségi után a Magyar Divatintézetnél helyezkedett el, ahonnan öt év elteltével kilépett, s társult egy cipőkészítővel. 1978-ban saját üzletet is nyitott, ahol kisiparosként a műhelye által előállított női cipőket értékesítették. 1989-ben kényszerből átállt a kézzel varrott férficipők készítésére, s ez tette világhírűvé a szakmában. Cégének, a Vass László Kézimunka Cipőkészítő Kft.-nek ma is ez a profilja. Felesége és kisebbik lánya szintén a 25 dolgozót foglalkoztató családi vállalkozásban tevékenykedik; nagyobbik lánya kertészmérnök férjével saját tulajdonukban lévő faiskolát működtet.
Az üzletember a képek gyűjtésének is hódol – előfordul, hogy az alkotásokért cipőkkel fizet a művészeknek.
Szeret sportolni: úszik, kocog, kirándulni jár a feleségével. A küzdősportokat nem kedveli, mert mint mondja, eleget kell küzdenie az üzleti életben.
Szájpropaganda
Vass László, ha kényszerből is, de nem akármilyen hagyományt támasztott fel. A cipők zömét immár 100-150 éve géppel gyártják, nagy szériában. Kézzel varrott lábbeliket készítő műhelyből kevés maradt fenn. Az első világháború előtt világszerte fogalom volt a Budapest cipő – ennek egyik sajátossága, hogy magasabb a felső része, így szűkebb a nyílása, nehezebb belebújni, de jobban fogja a lábat -, ám később halványulni kezdett a sármja, s a szocializmusban el is tűnt.
A már említett kölni kiadó a klasszikus férficipőről is megjelentetett egy könyvet, amelynek megírására Vass Lászlót kérték fel, s e munkában Molnár Magda segítette. Az album eddig kilenc nyelven látott napvilágot, s a legjelentősebbként bemutatott műhelyek között a szerzőé is szerepel. Az üzletember azonban ma is úgy véli, hogy a legjobb reklám a szájpropaganda, hiszen aki elégedetten távozik a boltból, az a barátainak, kollégáinak is ajánlja.
Művész körökben
A vállalkozó jelentős gyűjteményt hozott létre kortárs képzőművészek alkotásaiból. “Akkor kezdett el Barcsaytól vagy Kornisstól alkotásokat vásárolni, amikor még kevesen érdeklődtek az általuk képviselt stílus iránt. Komoly könyvtárat is létrehozott, amelynek segítségével képezte magát. Különlegesnek számított egy cipészmester a főként orvosokból, ügyvédekből álló társaságban” – méltatja az üzletembert Bak Imre festőművész.
A cégvezető úgy érzi, túl későn jött a siker. “Kicsit terhemre van már ez a nyüzsgő élet” – vallja be, hozzátéve, hogy három nyelven beszélő Éva lánya szerencsére átvette tőle az exportügyeket, így neki a “műhelymunka” maradt, elsősorban a minőség szinten tartását felügyeli. Napjainkra a cipőjavítás is az erősségükké vált, hiszen kézzel varrott darabokat máshol nemigen tudnak rendbe hozni. Márpedig egy 5-10 éves lábbeli megérett arra, hogy kicseréljék a talpát vagy a sarkát.
Évente 3 ezer pár cipőt értékesítenek; joggal mondta az egyik külföldi szakember, hogy a társaság sikere éppen a kicsinységében rejlik. A tulajdonos is úgy véli, hogy nem szabad jelentősen bővíteni a mennyiséget, mert akkor “fellazul” a minőség.
Amit Vass László elért, több mint üzleti siker, hiszen mindössze fél tucat klasszikuscipő-stílus létezik a világon, s közülük az egyik a magyar, amelyet manapság a Vass-készítményekkel azonosítanak. S hogy minek köszönhető, hogy a Vass-cipőnek “nincsen párja”, arról így vall a névadó: “Cipő volt előttem is, lesz utánam is, nem én találtam ki. Az életem azt példázza, hogy ha valaki szereti a szakmáját, nagyon messzire eljuthat.”
