A magyar gazdaság 2005-ben jól teljesített – fogalmazott Veres János szerdán a kormány ülése után. Véleménye szerint az elmúlt húsz év legalacsonyabb inflációs értéke is teljesülhet – írja a Világgazdaság.
Jövő hétre kell a minisztériumoknak egyenként elkészíteniük a saját tárcájukra vonatkozó javaslataikat a 2006-os költségvetést illetően – tudta meg a Világgazdaság. A pénzügyi tárca által készített előzetes terv szerint több százmilliárd forintot kellene „megspórolniuk".
A magyar kormányküldöttség szerdán kezdődött négynapos vietnami látogatása alatt megszülethet a szándéklevél annak az erőműnek a kötött segélyhitel-konstrukciós finanszírozásáról, amelyet a Transelektro Energetikai és Környezetvédelmi Rt. épít majd An Hoában.
Nem kelt el az eladásra meghirdetett parádsasvári üveggyár: a pályázatban megjelölt határidőig nem érkezett érvényes ajánlat a felszámolás alatt álló Parád Kristály Manufaktúra Rt. vagyonára – írja a Népszabadság.
Az Antenna Hungária kérésére felfüggesztették a cég papírjaival való tőzsdei kereskedést a csütörtöki napra. Vélhetően megvan a vevő, akinek kiléte az ÁPV Rt. csütörtöki igazgatósági ülése után lesz nyilvános. Korábbi hírek szerint az állam mintegy 44 milliárdos bevétellel számol.
Végleg elúszhat a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítása, legalábbis akkor, ha a IV. kerületi Szilágyi út bővítése a most lezárult pályázat tervei alapján valósul meg – írja a Népszabadság.
Az Origo Vállalkozói Negyed értesülései szerint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara veszi át a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) kereskedelemfejlesztési feladatait, s egyúttal megszüntetik az intézmény területi irodáit.
Egyre több kis- és középvállalkozás él az adósságkiváltás eszközével, amelyet különösen akkor alkalmaznak, ha más banknál kedvezőbb kondíciókat kapnak, illetve ha a „drága" forinthitelüket euró vagy svájci frank alapúra akarják átcserélni.
A magas áraknak köszönhetően megnőtt az olajexportáló országok importkereslete, és ebből az eurózóna exportőrei több hasznot húznak, mint az amerikaiak - erre a következtetésre jutottak az EKB szakértői.
Az európai uniós Leonardo oktatási program keretében meghirdetett, kkv-k indulását segítő Desire módszerrel kapcsolatos eredményeket, aktuális kérdéseket június végén Budapesten tárgyalták meg a részt vevő országok szakemberei.
Az INTERREG IIIC program keretein belül megvalósuló SEED-REG projekt keretében három új és két régi tagállam fog össze, hogy csökkentse a fejlettségbeli különbségeket az Európai Unión belül azáltal, hogy pénzügyi és szakmai segítséget nyújt a kezdő vállalkozásoknak. A projekt júniusban indult, s két év alatt 830 ezer (204 millió) eurónyi forrást biztosít a célok megvalósításához.
Májusban a kiskereskedelmi forgalom a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az előző év azonos hónapjához képest 5,7 százalékkal emelkedett, ami meghaladta az első négy havi átlagos növekedési ütemet. Az előző hónaphoz viszonyítva a növekedés 0,3 százalékos volt.
A Központi Statisztikai Hivatal legújabb turizmusstatisztikája első ízben ismerteti- egyelőre az év első három hónapjára vonatkozóan- a Magyarországra érkező külföldi látogatók kiadásait, költéseit.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 50,82 pontos emelkedéssel, 19 975,04 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán, ez az előző napi záró értékhez képest 0,26 százalékos emelkedés.
A bankszektor stabil tőkehelyzetét tavaly tovább erősítette a magas nyereség: a hitelintézetek profitja tavaly több mint felével, mintegy 275 milliárd forintra emelkedett. Így a bővülő mérlegfőösszeg kockázataira megfelelő fedezetet nyújtott a vele szinte azonos arányban növekvő szavatoló tőke - állapítja meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tavalyi évről szóló jelentésében.
A tőkepiaci szakmai szervezetek eljuttatják a kormánynak és a parlamenti pártoknak a Budapesti Értéktőzsdével (BÉT) együtt kidolgozott koncepciót a negyedik nyugdíj-pillérről- jelentette be Szalay-Berzeviczy Attila a BÉT elnöke.
Tavaly a pénzügyi intézmények ügyfeleitől beérkezett mintegy 2900 írásbeli panaszt dolgozta fel jelentésében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
Ösztöndíj a legjobbaknak – sok vállalat és szervezet támogat így hallgatókat. Az esetek többségében azonban nem segítenek a munkakeresésben, és az egyébként jól tanuló fiatal diplomával a kezében szembesül azzal, hogy tudása mégsem ér sokat.
A francia Danone élelmiszer-kereskedelmi konszern részvényének árfolyama 9,9 százalékkal is megemelkedett a szerdai kereskedés kezdeti szakaszában a PepsiCo átvételi szándékáról szóló, szűnni nem akaró találgatások hatására.
A T-Mobile mai sajtótájékoztatóján bemutatták azt a mobiltelefonnal együttműködő hitelkártyát, amelyet augusztus elejétől bármelyik T-Mobile üzletben igényelhetnek a felhasználók.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX délben 20 086,65 ponton állt, ami a keddi záráshoz viszonyítva 162,43 pontos, 0,82 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 91,36 ponttal magasabb.