Gazdaság

„Nem vagyok hatóság” – Orbán Viktor lerázta magáról a kirúgott kormányfőtanácsos állításait

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Orbán Viktornál járták ki, hogy üveg-panorámatető épüljön a Magyar Nemzeti Bank több mint 100 éves, műemléki védelem alatt álló épületének tetejére – erről beszélt Bátonyi Péter műemléki referens a Partizánnak. A kormányfő ezt határozottan cáfolta az RTL híradónak. Bátonyit közben pedig már ki is rúgták a minisztériumból.

A Partizán pénteken mutatta be az interjú ajánlóját, amelyben Bátonyi Péter az MNB Szabadság téri székházának felújításáról beszél. Bár az épület tetőszerkezete kiváló állapotban volt, mégis az a döntés született, hogy felújítják, sőt ráépítenek egy üvegdobozt – mondta a volt kormányfőtanácsos, aki az Építési és Közlekedési Minisztériumnak dolgozott műemléki referensként.

Bátonyi állítása szerint a bővítés azért történt, mert Matolcsy György jegybankelnök az MNB idén tavaszi századik évfordulós bankettjén itt akarta vendégül látni az európai jegybankelnököket, mert az üvegből készült tetőn keresztül jó kilátás nyílik a városra. „Mi jeleztük nekik elég egyértelműen, hogy ezt nem lehet megcsinálni”. Szerinte nemcsak a műemlékvédelmi, hanem a helyi szabályozás sem tette volna lehetővé az átalakítást, ami az eredeti, Alpár Ignác tervezte védett tetőszerkezet elbontásával járt. Elmondta azonban, hogy Matolcsy György pár hét múlva múlva azt közölte, hogy a miniszterelnöknek tetszik a terv. Ezzel az üzenettel érkezett újra hozzájuk a jegybank és a tervezők képviselője, hogy „a szükséges jogi szálakat varrjuk mi el” – olvasható a szeretlekmagyarország.hu szemléjében.

Ennek nyomán a panorámatető mégis megépült: kormányhatározatot hoztak, amivel az örökségvédelmi törvényt és a hatályos településrendezési tervet is felülírták.

„Az összes jogszabályt betartották, hogy jogszerű döntés volt, az nem kétséges, hogy ez jó megoldás, az már vita kérdést illeti” – mondta erről Lázár János építésügyi miniszter.

Az RTL Híradója az ügyben Orbán Viktort is megkérdezte, a miniszterelnök azonban cáfolta a kormányfőtanácsos állításait, hogy nála járták ki a panorámatető megépítését.

Nem vagyok építésügyi hatóság, nem lehet kijárni semmit

– mondta a kormányfő.

A Híradó emlékeztetett, hogy az épület felújítását az a Raw Development Kft végzi, amelynek tulajdonosa Somlai Bálint, a jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak a barátja. Eredetileg 54 milliárd forintért vállalták el a munkát, a költségek azonban 50 százalékkal megemelkedtek, így a felújítás több mint 80 milliárd forintba kerül.

A kormánytisztviselőként 13 évig a műemlékvédelemben dolgozó Bátonyi a Telexnek elmondta, hogy amikor pénteken eljött a munkahelyéről, még hivatalban volt, hiszen akkor még nem tudtak arról, hogy októberben interjút adott. Azonban miután vasárnap megjelent az előzetes, hétfő reggel az ügyfélkapuján arról tájékoztatták, hogy kirúgták.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik