Gazdaság

Alaposan keresztbe tehet a kisebb webáruházaknak, hogy muszáj lesz a postai kézbesítést is felkínálniuk

Balázs Attila / MTI
Balázs Attila / MTI
Egy kisebb webáruház szemszögéből mutatjuk meg, milyen nehézségeket jelent az új előírás, amely kötelezővé teszi a webshopoknak, hogy az oldalukon feltüntessék a kiszállítók között a Magyar Postát is. Érdeklődtünk a versenytársaknál, illetve a multikat tömörítő kereskedelmi szövetségnél is, mit szólnak az új kötelezettséghez.

A postai szolgáltatás nyújtásáról szóló kormányrendelet március 28-tól kiegészül azzal, hogy a webáruházaknak biztosítaniuk kell a postai kikézbesítés lehetőségét is a webshopjukban. Ez a változásdurva beavatkozásnak tűnik a piaci viszonyokba. A jogalkotó ugyanis piacot szerez a Magyar Postának, versenyelőnybe hozza az állami szereplőt azzal, hogy kötelezővé teszi a szolgáltatása felkínálását minden webáruház számára. A posta oldalán már meg is jelent egy tájékoztatás arról, hogyan kell alkalmazni az új jogszabályt. A lényeg, hogy

és utóbbi esetre az árakat is közölték.

Úgy tűnik, számos kérdés vetődik fel az intézkedés kapcsán, kicsiknél és nagyoknál is. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György például azt mondta a 24.hu megkeresésére, jelenleg a jogértelmezés zajlik, vizsgálják, hogy az előírás mit jelenthet a gyakorlatban, hogy kialakíthassák az álláspontjukat. Az OKSZ tagjai által felvetett összes kérdést megvizsgálják, és ezekből nem kevés van – tette hozzá.

Próbáltuk kideríteni, mit jelent a gyakorlatban a kötelezés azoknál a webáruházaknál, amelyek jelenleg nem veszik igénybe a posta kézbesítési szolgáltatását. A lapunk által megkérdezett kisebb webáruház számos problémát vázolt fel.

Nehéz kiválasztani az optimális szállítót

A Zoe&Co kis szériában, kézzel készít táskákat és kiegészítőket, amelyeket webáruházukon keresztül is értékesítenek. A márka képviseletében Makai Máté avatott be minket, milyen nehézségeket jelenthet egy hozzájuk hasonló, kisebb webáruháznak megfelelni annak a feltételnek március 28-tól, hogy a Magyar Postát is felkínálják csomagszállítóként.

Elmondása szerint, ha egy webáruház szerződik egy csomagszállító céggel, akkor vállalnia kell egy bizonyos mennyiségű csomag feladását (éves vagy havi kvóta alapján), és ehhez rendelik hozzá az árat – minél nagyobb a csomagmennyiség, annál kedvezményesebb lehet az ár. Ha kicsi a webáruház, akkor csak kisebb csomagszámot tud bevállalni, amivel az ár szempontjából eleve hátrányba kerül. De ha talál egy jó kiszállítócéget, akkor az mégis nyereség, mert nem kell egyesével vagy összegyűjtve a rendeléseket a postára vinni, és feladogatni, hanem házhoz jönnek az összekészített rendelésekért, és például egységes címkézési rendszerrel is támogatják a webáruházat. Mint mondja,jó szállítót nem könnyű találni – legalábbis olyat, akinél biztos lehet abban, hogy épségben és időre odaér a terméke, nem nyomják össze a csomagokat a szállításkor vagy a boxba helyezéskor, stb. Az sem mellékes szempont egy webáruháznál, hogy mennyire rugalmas, nyomon követhető a logisztikai rendszer, amelyen keresztül feladják, csomagpontokra vagy házhoz szállítják a termékeiket.

Számukra nagyon fontos, hogy a termékük és annak csomagolása olyan állapotban kerüljön a vevőkhöz, ahogyan azt feladták – nem volt egyszerű megtalálniuk azt a szolgáltatót, aki minden igényüket ki tudja szolgálni. Számos partnerrel dolgoztak már együtt, és kénytelenek voltak megválni azoktól, akikre panaszok érkeztek a vevőktől. Mostanra megtalálták azt a céget, amellyel elégedettek, és csak ezzel az egy partnerrel szállíttatják ki a rendeléseiket.

Visszatérve arra, hogy meghatározott csomagszám feladásához szabják a logisztikai szolgáltatók az árakat – van következménye annak, ha a webáruház nem tudja teljesíteni a vállalását, vagy annak meghatározott (80–90) százalékát. Ilyenkor a szerződéstől függően kötbért számíthat fel a szolgáltató, ami akár 100 ezer forintos nagyságrendű is lehet, vagy időszakos csomagszám-felülvizsgálatokat végezhet, aztán pedig árat emelhet.

Tegyük hozzá, mindez egy olyan üzleti környezetben történik, amikor a fogyasztás már jó ideje csökken, a forgalom jóval visszafogottabb, mint a Covid előtti időkben volt. Emiatt a csomagszámvállalás ma egyáltalán nem kockázatmentes, főleg ha a webshop csak a minimális mennyiségre tud szerződni. Ha pedig nem tudják teljesíteni a vállalásukat a forgalomcsökkenés miatt a webáruházak, a büntetések kifizetése jelentős érvágás lehet, és további nehézségeket okozhat a plusz költségek kitermelése.

Azt se felejtsük el, hogy a kiszállítási költségek megemelkedtek az utóbbi időkben (például az üzemanyagköltségek emelkedése miatt), így egy kiszállítás egy kisebb webáruháznál 2000–2500 forint is lehet. Nem beszélve az ezen felül számolandó csomagolási költségekről – a papír, a papírcsomagolás ára szintén sokat nőtt az elmúlt 2–3 évben. Ez szintén nem kedvez a forgalom bővülésének.

Máthé Zoltán / MTI

A kicsiket megboríthatja a kötelező postai kézbesítés

A változás a nagyobb webáruházaknak valószínűleg nem jelent majd problémát, hiszen eleve több logisztikai szolgáltatóval dolgoznak, jellemzően a Magyar Posta is szerepel náluk a kiszállítási lehetőségek között, mert ilyen szinten is nagyobb náluk a választék. Akiknél már most is így van, azoknál a jogszabályi előírás feltehetőleg nem jelent változást. De ha még nem partnerük a posta, akkor is könnyebb lehet bepasszírozni az állami szereplőt a kiszállítói kínálatba, mert egy nagy forgalmú webáruház feltehetőleg könnyebben teljesítheti a csomagvállalásokat. Ők azok, akik csomagpontokból is többfélét kínálnak fel, hogy a vevő megtalálja a neki legközelebbit, a legkönnyebben, legkényelmesebben elérhetőt. Ezzel nehezen tudnak versenyre kelni a kicsik.

De mit jelenthet egy kisebb webáruháznak, amely eleve küzd a minimális csomagvállalása teljesítésével, hogy a postát is kötelező feltüntetnie a kiszállítók között? Azt, hogyha a jövőben a postát is választhatják a vevők a kiszállításra, nyilván a postát is fogják valamennyien választani. Változatlan megrendelésszám mellett tehát még kevésbé lesz esélyük a kicsi webáruházaknak arra, hogy az általuk választott szolgáltató felé teljesítsék a vállalt csomagszámot. És, ha a posta olcsóbb lesz, mint a választott szolgáltatójuk, előbb-utóbb jó eséllyel nagyobb számban választhatják a postai kiszolgálást a vevők, így még nehezebb lesz a másik szolgáltató irányába teljesíteni a csomagszámvállalást. Az is kérdés, hogy vajon a posta tud-e majd olyan szolgáltatást nyújtani a webáruháznak, mint amilyet az általa kiválasztott, a mezőnyből gondosan kiszűrt szolgáltatója biztosít most neki.

Az UPS így látja

Jeleztük több meghatározó házhoz szállító vállalkozásnak, hogyha március 28-tól a webáruházaknak kötelező lesz felkínálni a postai kiszállítás lehetőségét is, akkor az nehéz helyzetbe hozhatja őket, hiszen – ha a postai kiszállítást is fel kell kínálniuk – akkor a posta valamennyit el fog vinni a kiszállításból, és ha emiatt nem tudják teljesíteni azt a mennyiséget, amit bevállaltak a partnerük felé, akkor jöhet a kötbér/áremelés. Kérdeztük, van-e valami tervük a helyzet kezelésére, a kisebb partnerek megtartására. Firtattuk, hogyan viszonyul ahhoz a többi piaci szereplő, hogy a posta csomagforgalmát a jogalkotó jogszabállyal próbálja növelni. Kérdeztük, számítanak-e emiatt forgalomcsökkenésre. A UPS azt írta a 24.hu-nak: vizsgálják a változást. Hozzátették, a jogszabálytól függetlenül valamennyi ügyfelüknek képesek lesznek szolgáltatást nyújtani, legyen a partner bármilyen méretű, beleértve az online értékesítést végzőket is.

Milyen lehetősége van egy webáruháznak március végétől? Ha nem szerződik le a postával egyedi szerződéssel, csak regisztrál, akkor nem kap kényelmi szolgáltatásokat, díjkedvezményt, nem mennek ki például a telephelyére a feladni kívánt csomagokért, ami visszalépés a webáruház számára.

Ha egyedi szerződést köt, akkor pedig a postánál is be kell vállalnia egy minimum mennyiséget ahhoz, hogy megkapja a kényelmi szolgáltatásokat és a díjkedvezményt. Amennyiben kicsi a forgalma, és nem tudja jelentősen növelni a rendelésszámát, akkor két logisztikai partner felé még kevésbé fogja tudni teljesíteni a minimális csomagszámot. A postát azonban mindenképpen fel kell kínálnia, mert ezt most jogszabállyal írták elő. Kérdés az is, hogy a vevői elégedettek lesznek-e a posta szolgáltatásával, vagy sem. Ha nem, akkor bajban lesz, mert ha a vevők elégedetlenek, az rossz az üzletnek. Kérdés az is, hogyha a kötelező felkínálás révén a posta teret nyer náluk a kiszállításban, a webáruház meg tudja-e tartani mellette az általa preferált szállítót, és ha igen, milyen áron.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik