A Baromfi Termék Tanács (BTT) szerint a Lidl károkat okoz beszállítóinak, illetve a baromfipiac hazai szereplőinek azzal, hogy lengyel csirkemellfilé és darált pulykahús is megjelent magyarországi üzleteiben. Az a véleményük, hogy a német diszkontlánc ezzel rontja a hazai baromfiágazati szereplők értékesítési lehetőségeit. A szakmai szervezet megkeresésünkre azt írta, a szeptember 11. előtti héten lettek figyelmesek arra, hogy a Lidl jelentős mennyiségű import baromfihúst árul pultjaiban.
A Lidl a 24.hu-nak azt írta, céljuk, hogy – a magyar kormány törekvéseivel összhangban – letörjék az inflációt, és ezáltal támogassák a családokat. Hozzátették, ők ehhez a harchoz az alacsony árak biztosításával tudnak hozzájárulni, ezért váltak elérhetővé náluk időszakos jelleggel az import húsok. Hogy milyen pontosan a hazai és az import hús aránya, arra nem tértek ki. Hangsúlyozták viszont, hogy az általuk forgalmazott importhús kiváló minőségű, és a többi között a hatékonyság és az olcsóbb energiaárak miatt tud normál piaci áron is olcsóbb lenni a magyar húsoknál, ami megtakarítást jelenthet a különösen árérzékeny vásárlók számára.
A diszkontlánc szerint az import felé tereli a piacot az a tény is, hogy egyes baromfitermékekből nincs annyi rendelkezésre álló mennyiség a hazai beszállítóknál, amely lefedné a keresletet. A BTT szerint viszont a hazai baromfihústermelés önellátó, bőségesen kielégíti mind csirkehúsból, mind pulykahúsból a hazai fogyasztást.
A BTT nemtetszését fejezte ki amiatt is, hogy a külföldi termékeket az üzletlánc akciók keretében, jóval olcsóbban forgalmazza a magyar baromfihúsoknál, így a behozatal alkalmas lehet arra, hogy letörje a belföldi baromfiárakat, egyben negatív precedenst teremtsen. A lánc erre nem reagált. A szakmai szervezet azért is nehezményezte a Lidl húsbehozatalát, mert – mint írták – az üzletlánc korábban maga vállalta, hogy csak magyar termelésből származó baromfihúsokat forgalmaz. A Lidl viszont azt közölte, hogy nem tettek ilyen vállalást, hanem arról adtak ki közleményt még 2021 novemberében, hogy az akkori állandó kínálatukban elérhető baromfi- és sertés frisshúsok mind hazai beszállítóktól származtak. Mint a lánctól megtudtuk, ez az állítás egyébként egészen 2023 elejéig érvényes volt, amikor is először hoztak be minimális import húst.
Lidl: prioritás a hazai
A diszkontlánc arra is kitért, hogy a friss szárnyasok, sertés- és marhahúsok döntő többsége továbbra is magyar beszállítóktól érkezik áruházaikba, illetve hogy minden eddiginél több húst vásároltak magyar beszállítóktól, 2022-es gazdasági évükben több mint 73,5 milliárd forintnyit. Plusz a magyar friss húsok exportjához is jelentős mértékben hozzájárultak, ugyanebben az időszakban 6,4 milliárd forint értékben jutott el közel ötven különböző magyar termék rajtuk keresztül kilenc európai országba.
Biztosítottak továbbá, hogy az áruházlánc folyamatos tárgyalásban áll hazai partnereivel, hogy minden termékből megfelelő mennyiségben, versenyképes áron álljon rendelkezésre magyar hús. Hozzátették, a magyar termékeknek központi szerepük van kínálatukban, így a mintegy ötszáz magyar beszállítótól rekordösszegben, a 2021-es gazdasági évhez képest 124 milliárd forinttal magasabb értékben vettek át termékeket.
Arra is kitértek, hogy más piaci szereplőknél már jó ideje jelen vannak a külföldi (lengyel) baromfihúsok az állandó termékkínálatban. Kérdésünkre, hogy más láncoknál tapasztaltak-e importhús-behozatalt, a BTT igazgatója, és a Pulykaszövetség titkára, Csorbai Attila azt írta, hogy csak személyes tapasztalatait tudja megosztani, miszerint a Pennyben szeptember 12-én csak magyar termék volt kapható, szeptember 11-én pedig az Aldiban szintén. A többiekről nem tudott nyilatkozni, de az biztos szerinte, hogy vannak, akik meg tudják (és akarják) oldani, hogy csak magyar csirke és pulykahús legyen a boltokban. Megkérdeztük a maradék öt multiláncot, és a három legnagyobb hazai láncot, náluk mi a helyzet. Válasz a Spartól, a Tescótól, a Pennytől, az Alditól és a CBA-tól érkezett.
Máshol is van import csirkehús
A CBA a franchise rendszerére hivatkozva azt írta, az üzleteket működtető vállalkozások maguk határozzák áruválasztékukat, a helyi igények figyelembevételével. De mint hangsúlyozták, felmérések alapján élenjáróak a magyar terméktartás arányában, és a húsoknál is törekszenek a magyar árucikkek tartására. De elismerték, azért import termék is kapható náluk, megfogalmazásuk szerint csak nagyon ritkán, kiegészítő jelleggel.
A Sparokban 94 százalékban forgalmaznak jelenleg magyar baromfi termékeket, vagyis az import aránya 6 százalék. Az import jelenlétét azzal indokolták, hogy a vásárlók számára szükséges volumen és a széles választék biztosítása érdekében van szükség rá.
A Tescókban is van import baromfi, bár alapvetően náluk is a magyar beszerzést részesítik előnyben. Mint írták, termékek szinte teljes egészében magyar szállítóktól érkeznek, viszont a pultos csirkemell kis hányadát Lengyelországból importálják, a megnövekedett kereslet miatt. Az import egyben biztosíték is szerintük arra az esetre, ha itthon bármilyen ellátási probléma lépne fel. Hozzátették, kifejezetten figyelnek arra, hogy a magyar szállítókat részesítsék előnyben, csomagolt vonalon támogatják a szállítói márkákat, ezzel is segítve a magyar márkák térnyerését. Mint kiderült, náluk a polci árban nincs különbség import és hazai csirkemell között, mert ugyanazt a terméket több szállítótól szerzik be, aminek része az import is.
A Pennynél jelenleg kizárólag magyar baromfihúst forgalmaznak, melyek mindegyike Magyar Termék védjegyes.
Az Aldi Magyarország hangsúlyozta, 2021 vége óta – saját vállalásként – kizárólag magyar friss húst és tojást kínál szortimentjében, valamint 65 alapvető tejterméke is hazai forrásból érkezik üzleteibe. Az azóta eltelt időszakban a vállalat több tízmilliárd forinttal növelte a magyar cégeknek adott megrendeléseit, ezzel is elősegítve, lehetővé téve a magyar élelmiszer-kapacitások bővítését, munkahelyek megtartását és azok fejlesztését. Állandó kínálatukban azóta valamennyi szárnyas-, sertés- és marhahús kizárólag magyar beszállítóktól vásárolt termék, akik csak hazai tartásból, vágásból és feldolgozásból származó friss hússal látják el az áruházlánc üzleteit.
A vállalatnál 2021 ősze óta friss húsból több mint kétszeresére nőtt a rendelés értéke, ami – az elmúlt közel két év során – 14 milliárd forinttal haladta meg a megelőző időszak rendelésállományát. Hangsúlyozták, az elmúlt két évben tartották magukat ígéretükhöz, és csak magyar friss húsokat árultak – még akkor is, amikor olcsóbb import hústermékekre kaptak ajánlatot. A vállalat nem csupán az állandó kínálatában ragaszkodik a magyar húsokhoz, immár a szezonális és akciós friss húsok 90 százaléka is magyar forrásból érkezik. Vagyis náluk is előfordul importhús.
Sertésből kevés van, kell az import
A BTT arra is utalt, hogy a hazai sertéságazat is kifogásolja a Lidl jelenlegi piaci magatartását, de hogy miért, azt nem fejtették ki bővebben, megkeresésünkre pedig nem válaszolt a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT). A Lild erre külön nem reagált.
A Spar azt írta, náluk félsertésből 100 százalék a magyar termék aránya, a bontott fő részeknél pedig 50 százalék körüli, ők Ausztriából és Németországból importálnak, ami érinti a sertés minden részét. Azért szorulnak importra, mert a hazai húsüzemek nem tudnak elegendő mennyiséget biztosítani számukra. A Tescónak a csomagolt sertéstermékeknél együttműködése van egy lengyel céggel, melytől három országra vásárolják a csomagolt húst. A pultos sertéscombnál pedig kizárólag az ex-ársapkás sertéscombból vesznek importot. A pultos sertéscomb kisebb hányada Spanyolországból érkezik, túlnyomó többsége magyar. A csirkemellhez hasonlóan a sertéscombnál sincs a polci árban különbség, mert ugyanazt a terméket több szállítótól szerzik be, és ennek része az import is.
A Penny állandó választékában sertéshúsból csak magyar van, akciós termékeik között azonban alkalmanként elérhető német import sertéshús, kizárólag az adott akció időtartama alatt. Hangsúlyozták, hogy sertésből is leginkább hazai termékekre támaszkodnak.
Importdömpinget nem érzékelnek
A Penny piaci információi szerint léteznek olyan szereplők, amelyek nagyobb mennyiségben forgalmazzák, engedik be az import húsokat. Ők arra törekszenek, hogy kínálatuk zöme hazai legyen – mint írták, mára a náluk található 2500 termék közel kétharmadát magyar beszállítók biztosítják. A húsra visszatérve arra is kitértek, hogy előfordulhatnak olyan vis maior helyzetek – ilyen például a madárinfluenza vagy a sertéspestis-járványok – amikor a vásárlói igények kielégítése érdekében indokolttá válhat import hús behozatala is.
Az Aldi jelenleg nem tervezi, hogy állandó kínálatában import húsokat értékesítsen mindaddig, amíg a magyar húsipar kiváló minőségű termékeket tud biztosítani az Aldi vásárlói által igényelt mennyiségben, versenyképes áron.
A Spar és a Tesco nem érzékel dömpinget az import húspiacon. A Tesco hozzátette, a sertéshúsnál inkább kényszer náluk az import, a csirkénél pedig nem szeretnék növelni az import részarányát a kedvezőbb beszerzési ár ellenére sem, mert fontos számukra, hogy a termékek jelentős részét magyar szállítóktól szerezzék be. Külön import hústermék bevezetését nem tervezik.