Gazdaság

Változás jöhet a boltok polcain a forinterősödés miatt

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A kiskereskedők célja, hogy minél kedvezőbb áron tudják kínálni termékeiket a fogyasztóknak, ehhez azonban optimalizálni kell a beszerzést – reagált a GVH kiskereskedelmi szektort érintő versenyjogi vizsgálatára a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség. A szervezet főtitkára arra figyelmeztet, hogy a kedvező forintárfolyamnak köszönhetően a kereskedők az importpiacok irányába nyithatnak, ami hátrányba hozhatja a hazai termelőket – írja az Index.

Ahogy azt hivatalos, keddi sajtótájékoztatójukon is bejelentették, már zajlik a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata arról, kartelleztek-e az üzletláncok a magasabb élelmiszerárak érdekében. A hatóság azon kormányzati gyanú hatására fogott adatgyűjtésbe, miszerint a boltok tudatosan, összehangolva hajtottak végre szélsőséges mértékű áremeléseket.

A GVH vizsgálata többek között arra irányul, hogy a kiskereskedelmi láncok megfelelő módon versenyeztették-e a beszállítókat – mondta Rigó Csaba Balázs GVH-elnök, aki szerint a versenyhivatal színre lépése már önmagában árcsökkentésre késztette a boltosokat.

A napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmi szereplői folyamatosan versenyeznek a vásárlókért. A cél, hogy minél alacsonyabb áron szerezzék be az árut, így minél kedvezőbb áron tudják kínálni azt a fogyasztók számára – reagált a GVH vizsgálatára, illetve az elnök szavaira a kisboltokat, valamint a magyar tulajdonú üzletláncokat képviselő Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ).

A 2022-ben bekövetkezett energiaár-robbanás okán a nagy energiaigényű feldolgozóipari szereplők ezért folyamatos áremelésekre kényszerültek, amit a kereskedők a fogyasztói árakban voltak kénytelenek érvényesíteni – mondta a portálnak Neubauer Katalin főtitkár.

Egyre többen nyithatnak az importpiac irányába

Neubauer Katalin arról is beszélt, hogy

a forint erősödésével újabb árcsökkenési hullám várható, aminek a magyar termelők látják kárát.

Az áresést ugyanis az olcsóbb import indította el, míg a magyar termelők továbbra sem tudják sokkal kisebb áron adni termékeiket, ezáltal versenyhátrányba kerülnek a hazai piacon, ami komoly veszélyt jelent – mondta a főtitkár. Ennek oka a magyar energiakitettség: Magyarország 5-10-szer annyit fizet az energiahordozókért (gáz, kőolaj), mint más országok.

Jó példa erre a tejtermékek esetében elkezdődött árcsökkenés, ami Nyugat-Európából indult. Ezt pedig a magyar termelők kénytelenek voltak lereagálni. A kereskedő minden esetben felméri az optimális árubeszerzési lehetőségeket – különösen igaz ez egy olyan kedvezőtlen gazdasági környezetben, mint a mostani. A forintárfolyam kedvező alakulása lehetőséget ad arra, hogy a kereskedők az importpiacok irányába induljanak el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik