Gazdaság

Brüsszel kicselezi a magyar kormányt, milliárdokat kapnak a civilek

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Nem kellett a kormánynak a Norvég Alap 77 milliárdja, cserébe most végig kell néznie, ahogy az Európai Bizottság milliárdokkal támogat magyar civileket. Ráadásul idén először az uniós értékek, vagyis a jogállamiság és a demokrácia védelmét is támogatják úgy, hogy a pénzek elköltéséhez a kormánynak egy szava sem lehet – írja a hvg.hu.

Magyarország tavaly nyáron bukta el a Norvég Alap teljes összegét, miután az Orbán-kormány el akarta érni, hogy beleszólása legyen, mely szervezetek kezelhetik a civileknek járó pénzt, ez a 77 milliárdos összeg körülbelül 10 százaléka lett volna. Hosszas huzavona után a magyar és a norvég kormány abban állapodtak meg, hogy nyílt pályázaton választanak egy független alapkezelőt, amely rábólint majd a civileknek járó összegek szétosztására. Csakhogy amikor kiderült, hogy a pályázaton a megadott szakmai szempontok alapján az Ökotársat találták a legalkalmasabbnak, a magyar kormány nem volt hajlandó azt elfogadni.

Az Ökotárs elleni kormányhadjárat persze nem ekkor kezdődött, a kormány lényegében tíz éve próbálta ellenőrzése alá vonni a Norvég Alap civil pénzeit, melyet az alapítvány kezelt.

Míg a norvégok a magyar kormánnyal kialakult vita miatt végül egyetlen fillért sem küldtek Magyarországra, az Európai Bizottság segítségével most jelentős pénzhez fognak jutni helyi magyar nonprofit szervezetek, NGO-k. A Bizottság a következő két évben erre szolgáló körülbelül 50 millió eurós (20 milliárd forintos) keretéből már most biztos, hogy

3,4 millió eurót, vagyis 1,4 milliárd forintot éppen az Ökotárs Alapítvány oszthat szét köztük az uniós értékek, köztük a jogállamiság védelméretudta meg a hvg.hu.

A Norvég Alappal ellentétben ráadásul a magyar kormánynak semmilyen beleszólása nem lehet majd abba, hogy a pénzt mely nonprofit szervezetek kapják és milyen célokra, a támogatások ezúttal közvetlenül Brüsszelen keresztül érkeznek.

Ezúttal több fontos újdonságot is bevezettek. Ezek egyikeként létrehozták a CERV (Polgárok, Esélyegyenlőség, Jogok és Értékek) programot, amely lényegében a régebbi támogatások kibővített rendszere. Azért csak lényegében, mert a program most először egy új támogatási ággal is bővült: az Európai Parlament és az uniós civilek nyomására az Európai Bizottság az utolsó pillanatban az uniós értékek (így a jogállamiság és a demokrácia) védelmét és népszerűsítését is belefoglalta a célok közé, és a keretet is megemelte. Brüsszel szerint, például „néhány tagállamban” meg kell erősíteni az igazságszolgáltatás függetlenségét, a korrupcióellenes keretet.

A CERV program uniós értékeket támogató ágának másik újdonsága, hogy a támogatásokat közvetlenül, a tagállami kormányok beleszólása nélkül osztják ki, mégpedig egy helyi közvetítő, vagyis koordinátor segítségével.  Az összesen négy civil szervezetből – köztük az Ökotárs Alapítványból – álló konzorcium 4 millió eurót, vagyis 1,6 milliárd forintot kap Brüsszeltől, hogy pályázatokon keresztül szétossza azt magyar civilek között.

Az Európai Bizottság hirdetményéből kiderül, hogy ebből a több mint másfél milliárd forintból 170-180 magyarországi civil szervezetnek jut majd, hogy segítsék az uniós értékek – a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok – érvényesülését Magyarországon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik