Gazdaság

Nagy Márton: 40 százalék felett dráguló élelmiszerekre jöhet az árstop

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A lakossági árstopok jövőjét az infláció határozza meg, ami egyelőre nem csökken, az év végére meghaladhatja a 25 százalékot, onnan fordulhat majd lejjebb – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.

A miniszter hozzátette, a napokban dönthet a kormány újabb hatósági árak bevezetéséről, melyekről annyit árult el:

olyan termékekről van szó, melyek 40 százalék felett drágultak, és itthon is előállíthatók.

A korábbi sajtóhírek szerint az egyik ilyen termék a tojás lehet, melynek valóban kilőtt az ára októberre.

Nagy Márton arról is beszélt, hogy jelentősen csökkent a hazai gázfogyasztás, akár 20-30 százalék is lehet a visszaesés, az áramfogyasztás viszont nem csökkent, de ott kisebb is az import aránya.

Magyarország energiaellátása biztosított, az a kérdés, hogy a vállalkozói szektor fel van-e készülve ezekre az árakra

– mondta.

A miniszter szerint a harmadik negyedéves gazdasági növekedés 4 százalék körül lesz, az éves pedig 4,5 százalék fölött lehet. Jövőre 1 százalékos növekedést vár. A lassulás fő oka, hogy a vállalatok nem tudják áthárítani a magasabb energiaárakat, kamatokat, bérköltségeket, emiatt vissza kell venniük a termelést, és a lakosságnál is lesz fogyasztásbeli visszaesés. „A recessziót el kell kerülni, az egész kormány ezen dolgozik” – jelentette ki. A 2023-as költségvetés felülvizsgálatáról december elején nyilatkozik a kormány.

Nagy bejelentette, hogy mivel a kamatok emelkedésének terhe egyre nagyobb lenne, azt javasolja, hogy a szabad felhasználású diákhitel jelenleg 4,9 százalékos kamatára is vezessék be a kamatstopot.

Az interjúból az is kiderült, hogy a szeptemberben visszahívott Schamschula György helyett Balczó Barnabás lesz a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója, aki korábban dolgozott a Miniszterelnökségen, 2016 óta a társaság felügyelőbizottsági elnöke, mostanáig az MFB Invest vezérigazgatója volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik