Elbocsátásokkal próbál a felszínen maradni az a vendéglátásban beszállítóként működő vállalkozó, akit a dollár erősödése nullázott le az elmúlt időszakban. Azt mondja, nem tudja már hol megfogni a költségeit, tovább árat emelni nem lehet, az importja után pedig dollárban kell fizetnie.
Nem ő az egyetlen, akit a forint gyengülése erre a lépésre kényszerít: bár a dollár szerepe évtizedek alatt csökkent a magyar külkereskedelemben, de az Európán kívüli országok esetében a helyi devizák mellett a dollár maradt az elszámolás alapja. Releváns adatot nehéz felkutatni a behozatal devizális megoszlásáról, de például Kína esetében az importon belül a dollár súlya 66 százalékos volt a múlt év végén egy jegybanki ábra szerint, amit a Központi Statisztikai Hivatal adataira alapoztak. Vagyis az onnan importáló cégek komoly árfolyamkockázatot futnak. Akik nem tudják vagy nem akarják bebiztosítani magukat fedezeti ügyletekkel, nagy bajba kerülhetnek. Főleg a kisebb vállalkozások, mert a nagy cégeknél megvannak erre a technikák.
A forint összecsuklása nagyon látványossá vált az elmúlt napokban, úgy a dollárral, mint az euróval szemben történelmi szintre gyengüt. A dollár egy év alatt 308 forintról jutott el a rekordnak számító 435 forint fölé, az euró pedig a tavaly október eleji 356 forintról indulva 426 forint felett is járt a napokban. Hosszan lehetne sorolni ennek az okait, nem kihagyva a sorból a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerepét, amellyel az itt működő multik emelkedő bérköltségeit igyekezett ellensúlyozni, illetve az exportáló cégeknek is jól jött a forint hosszú ideje tartó gyengülése. Már annak, akinek a gyártáshoz szükséges importhányada – ami után devizában kell fizetni – egy bizonyos szint alatt maradt.
Mindazonáltal nem csak a forintot ütik a befektetők. A dollár az euróval szemben is izmosodik, valamint a közép-európai térség devizái (horvát kuna, lengyel zloty, cseh korona) is leértékelődnek az amerikai fizetőeszközzel szemben. Igaz, nem olyan mértékben, mint a forint.
A forint befektetői megítélését jelzi, hogy a dollárral párhuzamosan az euróval szemben is gyengül.
Surányi György volt jegybankelnök (aki a vendégünk lesz az október 4-én induló gazdasági podcastunk, a Della első adásában) szerint két hatás érvényesül a dollár globális erősödésében. Egyrészt az amerikai fizetőeszköz úgynevezett „fly to quality” deviza, vagyis oda menekülnek a befektetők, ha viharfellegek gyűlnek a világgazdaság égboltján. Ezzel keresletet támasztanak a dollár iránt, miközben eladják azokat az eszközeiket, amelyeket kevésbé tartanak biztonságosnak. Az Egyesült Államok gazdasági erejében látják ugyanis a biztosítékát annak, hogy befektetésük nem értéktelenedik le annyira, mintha, mondjuk, a feltörekvő gazdaságok devizájában tartanák megtakarításaikat.
A másik okot, amiért beindult a dollár, a jegybanki kamatok közti különbözetben kell keresni. Miközben az Európai Központi Bank (EKB) irányadónak tekintett kamatszintje 1,25 százalék a szeptemberi ülésük óta, az amerikai jegybank szerepét betöltő FED 3–3,25 százalékos sávba emelte a kamatot néhány napja. Ez jóval vonzóbb ajánlat az egy ideje amúgy is pánik üzemmódban élő befektetőknek, mint az EKB-é.
Róna Péter közgazdász, egyetemi tanár azzal magyarázza a kamatok közti különbözetet, hogy az EKB nem tud olyan szigorral fellépni az inflációval szemben, mint a FED. Ez persze nem jelenti azt, hogy az USA már túljutott a nehezén – Jerome Powell FED-elnök a legutóbbi ülés után nem győzte küldeni a figyelmeztető üzeneteket, mint fogalmazott, a kamatokat olyan tartományba fogják emelni, ami már korlátozza a reálgazdaságot –, ezzel együtt a FED mégis megnyugtatóbb képet tud festeni az ottani gazdaságról, mint amit az EKB az európairól. Amit kétségtelenül sokkal jobban megtépázott az energiaválság, illetve az ukrajnai háború.
A jegybankok döntéseiben most az okozza a nehézséget, hogy fő küldetésük szerint az infláció letörésére kell törekedniük a kamatemelések által, de közben a gazdaságok az ellátási láncok rendezetlensége, a hiánygazdasági tünetek megjelenése miatt recesszió közelébe jutottak, amit viszont a magas kamatokkal nem lehet orvosolni, sőt csak ront a helyzeten ez a monetáris politika.
Fontos, hogy a dollár drágulása önmagában nem jelenti azt, hogy összedől a magyar gazdaság, ebben egyetért Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője is. Mint jeleztük, a külkereskedelemben nagy az euró súlya, kiterjedtek az üzleti kapcsolatok az uniós tagországokkal: a behozatal több mint kétharmada innen érkezik. De nem szabad lebecsülni a dollárt sem. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy 2020-ban a teljes behozatalunk dollárra átszámolt értéke 113,4 milliárdos volt, ezen belül az USA-ból mindössze 2,9 milliárd dollár értékben érkezett import.
Csakhogy a nyersanyagok, áruféleségek, egyes energiahordozók, a kőolaj egy részének beszerzése, tőzsdei árjegyzése még mindig dollárban történik, aminek az erősödése értelemszerűen drágítja az importot
– említi meg Surányi György.
Hogy lássuk a trendeket: az energiahordozók, nyersanyagok súlya a teljes behozatalunkban meghaladta a 13 százalékot 2021 egészében (közel 4800 milliárd forint), míg idén az első félévben már 16,5 százalékot tett ki (4450 milliárd forint). Majdnem annyit költöttünk tehát ezekre a termékekre hat hónap alatt, mint tavaly az egész évben. Csaba László közgazdász is arra hívja fel a figyelmet, hogy a dollár még mindig domináns elszámolási alap a világpiacon. És bár az eurózóna tagországai felé értelemszerűen euróban fizetünk, a dollár használatának mély kulturális gyökerei vannak, ezért is maradt meghatározó ez a deviza a számlaforgalomban a mai napig.
Az állományok átértékelődése is rontja az összképet. Amikor az állam nem euró alapú devizakötvényt bocsát ki – hanem dollár, jen, vagy kínai zsenminpi (renminbi) alapút –, akkor a pénzt nem abban a devizában tartja, amiben a kibocsátás történt, hanem devizaswap ügyletekkel átváltja euróra. De ettől még a kötvénytulajdonosok felé a kibocsátás devizájában kell elszámolni.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) kimutatása szerint augusztus végén 8 525,29 milliárd forint volt a devizakötvény-állomány értéke. Az aktuális árfolyamokkal átszámolva az jön ki, hogy a teljes állomány több mint 50 százalékát teszik ki a dollárban kibocsátott kötvények. Másképpen:
Ez szemmel látható tétel, még ha nem is lehet ráfogni, hogy aránytalanul nagy terhet jelentene az adósság kezelése során.
Ami miatt mindenki a leginkább aggódik mostanában, az a jegybanki devizatartalék alakulása. Ennek értéke jelenleg 28,4 milliárd euró, a teljes nemzetközi tartalék (ideértve az aranyrudakat és más eszközöket) pedig 36,5 milliárd eurót tesz ki. A tartalék mérete azért fontos indikátor, mert adott állam fizetőképességének megítélésekor ezt nagy súllyal veszik figyelembe a befektetők. Ha ez az állomány nem fedezi az ország rövid távú adósságát, illetve legalább három havi importnak megfelelő összeget, akkor megszólalnak a vészcsengők.
Magyarország esetében ez még nem történt meg, de nem sok választ el minket ettől. A háromhavi importunk 33–34 milliárd euró, ami megnyugtatónak nem nevezhető. A tartalékot nyolcféle devizában tartotta 2021-ben a jegybank (ennél frissebb adat nincs): dollárban, euróban, angol fontban, ausztrál dollárban, kínai renminbiben, japán jenben, lengyel zlotyban és cseh koronában – az utóbbi három esetében kizárólag állampapírokban. Az arányokat nem részletezik, de a tartalék gerince – ahogy a 2021-es éves jelentésükben fogalmaznak – euróban van, utána a sorban a dollár következik. Az árfolyamkockázatot úgynevezett derivatív – származtatott – eszközök használatával igyekeznek minimalizálni.
Az árfolyamok alakulása a nemzeti bank eredményére is hatással van: minél nagyobb a különbség a bekerülési és a hivatalos árfolyam között, annál nagyobb nyereséget könyvel el az MNB. A tavalyi évet leszámítva ez eddig szépen hozott a konyhára: egyebek mellett az így elért nyereségből indították útjukra a jegybanki alapítványokat, amelyek vagyona a legendás bonmot szerint „elvesztette közpénz jellegét”. Tavaly aztán megfordult a szélirány, csökkent a devizatartalékon elért árfolyamnyereség, összességében pedig veszteséges lett a jegybank. Például azért, mert a devizakötvények kibocsátásával az állam bebiztosította magát a lejáró kötvények kifizetésére, és nem az MNB-nél vásárolt devizát. Erre idén nem kerül sor, nincs kifutó lejárat, de a nyári devizakötvény-kibocsátással besöpört 3 milliárd dollárt, valamint 750 millió eurót részben a jövőre lejáró törlesztésre kívánják fordítani, vagyis a nemzeti bank megint eleshet egy üzlettől, ami javítaná az eredményét.
