Gazdaság

Egyre többen hagynak fel a tejtermeléssel

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A tejtermékek ára év eleje óta fokozatosan emelkedik, ami a következő hónapokban is tovább fog tartani. Hogy meddig és milyen intenzitással, az egyebek mellett függ a gáz, az energia és az üzemanyag piaci árainak alakulásától is – nyilatkozta a haol.hu-nak Rákóczi András, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökségi tagja. A szakember kiemelte, hogy az árak fokozatos növekedése mögött ott van az is, hogy az európai tejtermelés volumene csökken: egyre kevesebb a tejelő tehenek és tejtermelő telepek száma, a takarmányozási problémák miatt. Ezek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy tejgazdaságok hagynak fel a termeléssel.

A statisztikai számok alapján, Magyarországon a tejtermelő tehenek és a tejtermelés 13–14 százaléka Hajdú-Bihar megyében van. A Tej Terméktanács adatai alapján a Dunától keletre mintegy ötezer darabbal fog csökkenni a tejet adó tehenek száma ebben az évben

– mondta Rákóczi András.

A szakember arról is beszélt, hogy fontos intézkedés volt a kormány részéről a hiteltörlesztési moratórium bevezetése, illetve továbbra is rendelkezésre állnak a fejlesztési források.

Ami viszont még nem rendeződött idén, az a kormány által minden évben biztosított átmeneti nemzeti tejtámogatás. Nem tudni róla még most sem, hogy lesz-e, és ha igen, akkor milyen mértékben. A másik az egyes állatbetegségek megelőzésével, leküzdésével kapcsolatos támogatás, amelyet mindenki csak 148-as támogatásként ismer. Ennek a forrása kimerült, így az sem áll rendelkezésre jelenleg

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik