A legnagyobb olasz gazdaszervezet, a Coldiretti szerint azonnali intézkedésekre van szükség az agrár-élelmiszeripar megmentéséhez. A szervezet megbeszélésre invitálta Daniele Franco gazdasági minisztert és Giancarlo Giorgetti gazdaságfejlesztési minisztert, ahol felhívták a politikusok figyelmét, hogy ha nem lépnek időben, a termelők és feldolgozók jelentős része kénytelen lesz csődöt mondani – olvasható a lapban.
Az egész Európát sújtó energiaválság súlyos terhet ró az ágazat szereplőire, az elszálló költségek miatt az olasz gazdaságok 13 százaléka kritikus, bezárásközeli állapotban van, minden harmadik pedig veszteségesen üzemel.
A szervezet szerint ez nem is csoda olyan gazdasági körülmények között, ahol a műtrágya ára 170 százalékkal, a takarmány átlagosan 90 százalékkal, a dízel 129 százalékkal, az öntözéssel kapcsolatos költségek pedig mintegy 300 százalékkal emelkedtek az elmúlt hónapokban. A feldolgozóiparnak is komoly érvágást jelent az áremelkedés. Az üvegek ugyanis a tavalyihoz képest 30, a konzervdobozok 60, a műanyag csomagolóanyagok pedig 70 százalékkal drágultak, de nőttek a tetrapack csomagolással, a címkékkel és a kartonpapírokkal kapcsolatos kiadások is.
A Coldiretti becslése szerint a teljes élelmiszeripart sújtó árnövekedés összege 575 milliárd euró körüli, ami a teljes olasz GDP negyede, és csaknem 70 ezer agrár-élelmiszeripari vállalat négymillió munkavállalóját érinti valamilyen mértékben. A helyzet az előttünk álló hónapokban tovább romolhat, s előfordulhat az is, hogy az európai háztartásoknak nélkülözniük kell a legkedveltebb olasz élelmiszereket.
Könnyen megeshet, hogy a különböző zöldségkészítményekből, szószokból, gyümölcslevekből, étolajakból, paradicsompüréből és borból is kevesebb készülhet idén a déli országban, a termékek ára pedig meredek emelkedésnek indulhat.