Gazdaság

Bezuhant a nyelvvizsgázók száma

MTVA/Bizományosi: Faludi Imre
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Míg 2019-ben 82 ezren kaptak nyelvvizsga-bizonyítványt, úgy tavaly már csak 59 ezren, írja a Világgazdaság.

A lapnak szakemberek arról beszéltek, a nyelvvizsgázószám csökkenésének hátterében nemcsak a pandémia, hanem a nyelvvizsga-amnesztia is áll.

Légrádi Tamás, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének (Nyesze) elnöke elmondta, a szakma nem értett egyet azzal, hogy idén is kiadták a diplomákat nyelvvizsga nélkül.

Ahhoz, hogy valaki egy nyelvvizsgáig eljusson, egy hatékony nyelviskolai környezetben 600 nyelvi órára van szüksége, miközben a közoktatásban csaknem 1000 órát tanulnak a diákok. Annak hátterében, hogy sokan mégsem képesek nyelvvizsgát tenni, a tanítás minősége mellett az alacsony pedagógusbérek miatt kialakult nyelvtanárhiány is állhat

– mondta.

Hozzátette, a képzések nagy részét áthelyezték az online térbe, a képzések körülbelül 70 százaléka itt zajlik, vizsgázni is lehet már otthonról.

A piac már a járvány alatt átalakult kicsit, árakat kellett emelni, ami 10-20 százalékos drágulást jelentett a tanfolyamoknál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik