Gazdaság

Céget alapított Pécelen a volt macedón miniszterelnök, aki Magyarországra menekült a börtön elől

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Eddig úgy tudtuk, Szijjártó Péter külügyminiszternek ad tanácsokat, most céget is alapított Magyarországon Nikola Gruevszki.

Nagy port vert fel, amikor a korrupciós vádak elől menekülő Nikola Gruevszki egykori macedón miniszterelnök menedékjogot kért és kapott Magyarországon 2018 őszén. A politikus egy V. kerületi lakcímkártya birtokában egy évvel később már az önkormányzati választáson is szavazhatott a Belvárosban.

Ellenzéki parlamenti képviselők firtatták ugyan, hogy miért fogadtuk be a volt kormányfőt, és mit csinál Magyarországon, de eddig csak annyi derült ki a hivatalos válaszokból, hogy Szijjártó Péter külügyminiszternek ad tanácsokat a Nyugat-Balkánt érintő ügyekben. Most már az is tudható, hogy magánvállalkozást indított Magyarországon az Orbán Viktor miniszterelnök szövetségeseként számon tartott Gruevszki.

Július 15-én jegyezték be cégét, az I.C.I.C. Kft.-t péceli székhellyel, a vállalkozás ügyvezetője és tulajdonosa is ő. Főtevékenysége üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás, de a listában sok más is szerepel a porcelán-, üvegáru-, tisztítószer-nagykereskedelemtől a vagyonkezelésen keresztül a konferenciaszervezésig. Miközben úgy tudni, Gruevszki Magyarországon él, tartózkodási helyeként egy skopjei címet adott meg, kézbesítési megbízottnak pedig Hornyik Katalin belvárosi ügyvédet jegyezték be a cégiratokba.

Marjai János / 24.hu A cég székhelye Pécelen

A pénzügyi innovátor

Nikola Gruevszkitől sosem állt távol az üzleti tevékenység. Közgazdász végzettségű, a Balkanska Bankánál (Balkán Bank) dolgozott karrierje elején, és ő volt az első, aki tőzsdei ügyletet kötött a macedón börzén, majd a helyi tőzsdetársulat elnöke és alapítója 1998-ban, utóbb pedig a pénzügyi tárcát irányította 1999 és 2002 között. Ő vezette be hazájában az általános forgalmi adót, és pénzügyminisztersége alatt gyorsult fel a privatizáció. Ekkoriban szerezte meg a Matáv (ma: Magyar Telekom) a MakTel macedóniai távközlési szolgáltatót. Gruevszki gazdasági nacionalizmusát jelezte ugyanakkor, hogy megindította a „Vegyetek macedón termékeket!” mozgalmat.

Ő maga azonban nemcsak macedón termékeket vett, illetve vásároltatott, hanem egy Mercedest is. Ez okozta az elítélését, ami miatt elszökött Szkopjéból. A 200 millió forintot érő luxuslimuzin beszerzésekor ugyanis a bíróság szerint számos jogszabályt megsértettek, ezért 2018-ban két év börtönbüntetéssel sújtották az időközben már a miniszterelnöki posztot is megjárt politikust. Gruevszki állami pénzen vásároltatta a páncélozott autót, befolyásolta, hogy kitől szerezzék be a kocsit, és korrupcióval is megvádolták.

Minden századik embert lehallgattak

Bukásához azonban nem ez, hanem az vezetett, hogy kormányzása idején minden századik állampolgárt lehallgattatta. Országos tiltakozás kezdődött a 20 ezer embert érintő illegális megfigyelések miatt, majd hosszas politikai csatározások után a Zoran Zaev vezette szociáldemokrata ellenzék került hatalomra, mely albán nemzetiségi pártok támogatásával kormányoz kisebb-nagyobb zökkenőkkel 2017 óta.

Robert ATANASOVSKI / AFP Zoran Zaev

A Mercedes-vásárláson kívül tavaly már erőszak szítása miatt is elítélték távollétében Gruevszkit másfél évre, egy 2013-as erőszakos szkopjei tüntetés miatt. Hívei ugyanis megakadályozták az ellenzék részvételét azon a városházi ülésen, amelyen az akkori miniszterelnök városrendezési elképzeléseiről szavaztak.

Gruevszki már az autóvásárlási ügyben született ítélet végrehajtását sem várta be, és 2018-ban eltűnt hazájából. Pár nap múlva Budapesten bukkant fel (a gyanú szerint már a szökésében is segédkezett a magyar diplomácia), ahol – kivételezett eljárás nyomán – menekültstátuszt kapott. A magyar bíróság a jogerős szkopjei ítélet ellenére nem adta ki 2019-ben – az időközben már Észak-Macedóniának nevezett – hazájának, megszüntette őrizetbe vételét, és a szabadlábra helyezését rendelte el.

Rosszabbul járt Gruevszkinél unokatestvére, a korábbi belügyi, titkosszolgálati vezető, Szaso Mijalkov. Őt 12 évre ítélték a lehallgatások miatt, igaz, ez az ítélet még nem jogerős. Mijalkov az ítélethirdetés előtt, idén februárban eltűnt ugyan, de végül előkerült a tárgyalásra.

Ohridi trió

De miért kapott menedékjogot Gruevszki Magyarországon? Ez Orbán Balkán-politikájával, szövetségi rendszerének kiépítésével függ össze. Orbán Viktor és Janez Jansa szlovén kormányfő mellett Gruevszki a harmadik tagja az úgynevezett „ohridi triónak”, akik 2017-ben találkoztak a macedóniai városban. A volt Jugoszlávia utódállamaiban a magyar kormányfő e két másik politikussal alakította ki a legjobb viszonyt (bár a szerb elnökkel, Alekszandar Vucsiccsal is kiváló a kapcsolata).

Balogh Zoltán / MTI Orbán Viktor, Nikola Gruevszki és Janez Jansa sajtótájékoztatója Ohridban 2017. szeptember 28-án

Jansa és Gruevszki is ismert arról, hogy a bevándorlás ügyében a magyar állásponttal ért egyet, és mindkét politikus kampányaiban a Fideszhez hasonló jelszavakat használt, például a „sorosozás” egyaránt a jellemzőjük. Gruevszki pártja egyébként máig Észak-Macedónia egyik legbefolyásosabb politikai tömörülése. Zaev szociáldemokrata kormányzatának is a VMRO-DPMNE a fő ellenfele, Gruevszkiék mandátumainak száma alig marad el a nagyobbik kormánypártétól.

Másfél millió euró

Lassan kezd kibontakozni a kép arról is, hogy milyen összefonódások voltak Gruevszki és vállalkozói köre között a politikus 2006 és 2016 közötti kormányzása idején. A legújabb gyanú szerint Gruevszki komoly ingatlanállományt – körülbelül 1,5 millió eurónyi vagyont – gyűjtött össze strómanok segítségével az észak-macedón fővárosban és Krusevóban. A nevében eljáró vállalkozók ugyanakkor maguk is milliomosnak számítanak – méghozzá dollárban. Az ingatlanvásárlásokat a csapat egy belize-i offshore cég közbeiktatásával bonyolította le a szkopjei elitnegyedben, Vodnóban és Krusevóban. Az ügyészség – amely idén májusban emelt vádat – a vagyon lefoglalását indítványozta.

Gruevszkit a többi között pénzmosással és törvénytelen ingatlanvásárlással vádolják. A titkosrendőrség korábbi vezetőjét, Mijalkovot ebben az ügyben is megvádolták, unokatestvéréhez hasonlóan pénzmosással.

Robert ATANASOVSKI / AFP Észak-Macedónia volt titkosrendőrségének vezetője, Szaso Mijalkov egy rendőrségi kisteherautóban várja, hogy a büntetőbíróság elé vigyék 2021. február 26-án

Az ügy érintettjei között van Jordan (Orce) Kamcsev is, akiről számos hír járja a világot. Egyesek szerint ő a leggazdagabb macedón üzletember. Egy helyi tévést, Bojan Jovanovszkit és Katica Janeva főügyészt le is tartóztatták, amikor állítólag másfél millió euróra megzsarolták Kamcsevet. Őket kilenc, illetve hét évre ítélték el.

Visszatérve Gruevszkire, őt azzal vádolják, hogy a pártjának, az akkor még kormányzó VMRO-DPMNE-nek szánt adományokból vásárolt ingatlanokat a belize-i offshore cég közbeiktatásával. A gyanú szerint Gruevszki 1,3 millió dollárt kapott adományként 2006 és 2012 között, ezekből vásárolt értékes lakásokat és építési telkeket. Így például 2012-ben megtudta, hogy egy 11 ezer négyzetméteres ingatlan eladó Szkopje elitnegyedében, és megkérte Mijalkovot, hogy segítsen neki megvásárolni. Azt azonban igyekezett eltitkolni, hogy ő lenne a valódi tulajdonos, ami miatt tavaly ősszel szintén eljárás indult ellene, persze távollétében.

A titkosszolgálati főnök ezután kapcsolta be az ügyletbe Nenad Joszifovicsot, aki a belize-i céget birtokolta. Az offshore cég ezután alapított egy macedón leányvállalatot, és ez vásárolta meg végül az ingatlant. A vád szerint 2015-ben Kamcsev és családja megvásárolta a belize-i cég résztulajdonát a szkopjei leányvállalatban, jóllehet a vád szerint tudták, hogy az ingatlant bűncselekmény révén szerezték meg. Idén márciusban Orce Kamcsevet is letartóztatták.

Német kapcsolat

A Gruevszki körüli ügyeknek Nyugat-Európában is vannak leágazásai. Az idén kellett lemondania annak a bajor politikusnak, Tobias Zechnek, aki a Bundestag tagja volt, és a gyanú szerint nagyobb összegeket fogadott el azért, hogy a volt macedón miniszterelnökért lobbizzon. PR-tevékenységéért Zech állítólag egy cégen keresztül 2016-ban 50 ezer eurót kapott Macedóniából, de az sem kizárt, hogy Gruevszki elmenekülése után is tartotta a kapcsolatot szkopjei „megrendelőivel”.

Októberben lejár a menedékjog

Gruevszki nemrég azt írta az újabb vádakról a Facebookon, hogy azok politikailag motiváltak, és a „bűnöző Zoran Zaev folytatja a politikailag motivált hajtóvadászatot és a terrort azok ellen, akikről azt gondolja, hogy nem szeretik őt”. Gruevszki azzal vádolja a kormányfőt, hogy nyomás alá helyezett egyeseket, hogy hamisan tanúskodjanak ellene.

A ljubljanai Ifimes intézet szerint Gruevszki menedékjoga idén októberben lejár Magyarországon, miután háromévente felülvizsgálják azt. Persze meg is hosszabbíthatják – a cégalapítás arra utalhat, hogy Gruevszki erre számít –, így a politikusnak nem feltétlenül kell új helyet keresnie, bár az Ifimes szerint állítólag konzultálni kezdett Oroszországgal és Törökországgal is az esetleges politikai menedékjog ügyében. A ljubljanai szakértők azt sem tartják kizártnak, hogy a helyhatósági választások után Gruevszki esetleg visszatér Észak-Macedóniába, hogy megbuktassa Zaev kormányát. Az Ifimes úgy véli, Gruevszkinek van esélye a visszatérésre, hiszen Mijalkov és Kamcsev a letartóztatásuk ellenére is kézben tartják az észak-macedóniai igazságszolgáltatás egy részét. Ezért is erősödtek fel Zaev szövetségese, a szociáldemokrata belügyminiszter, Oliver Szpaszovszki elleni politikai támadások az utóbbi időben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik