Gazdaság

Sokkal olcsóbbak lehetnek a rendelt ételek

Az a mostani szabály, hogy ha valaki étteremben, ott helyben fogyasztja el a rendelt ételt-italt, akkor 5 százalékos az áfa. De ha elvitelre kéri, akkor pedig 27 százalék.

Most, hogy az éttermek csak rendelésre, elvitelre adhatnak ki ételt, újra felmerült, hogy ki kéne egyenlíteni az áfakulcsot. És így is lesz. Orbán Viktor kormányfő ma mások mellett bejelentette, hogy az elviteles ételek áfáját is lecsökkentik 5 százalékra. (Időpontot nem fűzött hozzá a miniszterelnök, vélhetően pár napon belül kiderül.)

Ez, ha nem nyelik le teljesen a vendéglátóhelyek az áfacsökkentést, azt fogja eredményezni, hogy érdemben csökkenhet az elvitelre kért, rendelt étel-ital ára. Ha meg lenyelik az áfacsökkentést, akkor a bevételük lesz magasabb, kompenzálandó a koronavírus-járvány hatását.

Szólt arról is, hogy jövő év közepétől jelentősebb adócsökkentést terveznek, elsősorban a vállalkozások számára.

Az önkormányzatokat taccsra vágó javaslatról, amelyet Parragh László iparkamarai elnök fogalmazott meg, miszerint az iparűzési adót egy évre függesszék fel, engedjék el, illetve a társasági nyereségadóval is ezt tegyék, Orbán nem fogalmazott egyértelműen. Annyit mondott sejtelmesen, hogy „meredek, de azért fel lehet rajta kaptatni, csak a megfelelő arányt kell megtalálni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik