Gazdaság koronavírus

Nyelvvizsga amnesztia: tömeges jelentkezés az egyetemeken

A gazdaságvédelmi akcióterv részeként mindenki mentesül a nyelvvizsga-kötelezettség alól, és így megkaphatja oklevelét, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz a felsőoktatásban, de az oklevél megszerzésének feltételéül előírt nyelvvizsgát nem tette le. A magyar gazdaság újraindításához ugyanis nagy szükség van a diplomás munkavállalókra – hangzott az április 7-én Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által bejelentett akcióterv egyik pontjaként. A kormány számításai szerint mintegy 75 ezer olyan egyetemi hallgató fejezte be a tanulmányait, aki a diplomát eddig nem vehette át nyelvvizsga hiányában.

A privátbankár.hu arról ír, hogy az emberek megértették az üzenetet, és valósággal megrohamozták az egyetemeket, ahol alig győzik munkával, hirtelen annyi diplomát kell kiállítaniuk.

Eddig közel 300 megkeresés érkezett egyetemünkre diplomakiadás kapcsán, de folyamatosan növekvő érdeklődésre számítunk. Becslésünk szerint többezres nagyságrendre tehető azon volt hallgatóink száma, akik nyelvvizsga hiányában nem tudták átvenni a diplomájukat az elmúlt évtizedben. Pontos számot egyelőre azért nem tudunk mondani, mert 2006-ig a hallgatók teljes tanulmányi adminisztrációja papír alapon zajlott

– válaszolta a portál kérdésére a Budapesti Corvinus Egyetem.

A Kodolányi János Egyetemet is megrohamozták, az oktatási intézmény a nagy roham miatt már közleményt is kiadott a honlapján, amiben arra kérik az egykori hallgatókat, hogy ne induljanak útnak, mert egyelőre a személyes átvételre nincs lehetőség.

A kész diplomákban majd 2020-as dátum fog szerepelni és a jelenleg érvényes személyes adatokra lesz kiállítva, ezeket az adatokat most kezdtük el egyeztetni, frissíteni, hiszen sokan időközben nevet változtattak

– közölte a Kodolányi Egyetem.

A cikk szerint a veszprémi központú Pannon Egyetemet is váratlanul érte, hogy a kormány eltörölte a nyelvvizsga-kötelezettséget.

Mintegy 20 éves halmozódással 3100 diploma ragadt bent nálunk. A 2018-2020 évben záróvizsgázottak április 15-től kezdeményezhették oklevelük kiállítását és 90 százalékuk már élt a lehetőséggel

– mondta Gál Balázs igazgató.

Ez azt jelenti, hogy mintegy 500 embernek már gyártják a diplomáját, az első okleveleket pedig már a jövő héten megkaphatják az érintettek. A Pannon Egyetem igazgatója szerint normál menetrendben mintegy ezer embernek szoktak oklevelet gyártani, tehát most soron kívül ennek háromszorosát kell legyártani.

Kiemelt kép: MTVA/Faludi Imre

Ajánlott videó

Olvasói sztorik