Gazdaság

Csökkent a bankok összprofitja tavaly

Korábban a témában:

Sok más mellett az is kiderül az Mfor mérlegbeszámolók alapján készített banklistájából, hogy az OTP 2018-ban is toronymagasan piacvezető volt, 25 százalékot meghaladó részesedéssel, valamint az is, hogy bár a hazai bankok jócskán aktivizálták magukat, túl magas költséggel tevékenykednek – ez az oka annak, hogy tavaly az előző évinél alacsonyabb összprofitot értek el.

A következőket állapították meg többek között:

  • A 2018-ban még 33 fős hazai bankmezőny jelentősen aktivizálódott 2018-ban, a 33 ezer milliárd forint fölé jutó összesített mérlegfőösszegük csaknem tíz százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
  • Négy bank (az NHB, at MKB, a Commerzbank és a Kinizsi Bank) eszközei, forrásai mérséklődtek.

A banki mérlegfőösszegek alapján az OTP maradt piacvezető, részesedése csak hajszállal csökkent 2017-ről 2018-ra, de még mindig 25 százalék feletti. Piaci részesedése egyébként a 33 bankból pont ugyanannyinak mérséklődött, mint amennyinek gyarapodott (16-16-nak) , míg a Takarék Jelzálogbanké stagnált.

Érdekes, hogy az első három helyet elfoglalók (OTP, K&H, UniCredit) mindegyike a mínuszosok között van, rajtuk kívül a top 10-ből csak az MKB és az állami tulajdonú fejlesztési bank, az MFB tortaszelete szűkült. A legnagyobb teret a Takarékbank nyerte, amelynek mérlegfőösszege egy év alatt közel 40 százalékkal emelkedett, s bekerült az „ezermilliárdosok” immár tizenegy tagot számláló táborába.

Az eredményeknél már nem pozitív az összkép. Amilyen arányban nőtt a 33 bank együttes mérlegfőösszege, csaknem ugyanannyival csökkent az összesített nyereségük, így végül 500 milliárd forint alatt maradt.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Címkék: bankokprofit

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.