Csak a magyar közúthálózat 10-15 százaléka van jó, megfelelő állapotban – írja az Euronews a Magyar Közút Zrt. szóvivőjére hivatkozva. Pécsi Norbert szerint az utakat folyamatosan javítják, de a közúthálózat mintegy 52 százalékán csak a teljes felújítás jelente megoldást.
A magyar főúthálózat a hetvenes, nyolcvanas épült ki, nem ekkora forgalomra tervezték. Bár a több jármű jóval nagyobb bevételt (súlyadó, benzinárba beépített adó, útdíj) jelent, ez nem látszik az utak állapotán.
Zách Dániel közlekedési szakértő a hírcsatornának azt mondta, az M1-es, M3-as bizonyos szakaszai valóban nem tükrözik sem azt, mekkora bevételei vannak az államnak a közlekedésből, sem azt, hogy az infrastruktúra fejlesztésre rengeteg uniós pénzt kaptunk.
Korábban Gulyás Gergely miniszter a falvakba vezető alsóbbrendű utak felújításával indokolta, hogy drágul az e-útdíj és 10 napos sztrádamatrica.
Kiemelt fotó: Thinkstock