1. Mi a baj?
SZERINTÜNK: B – Mindkét állítás igaz, de nem teljes az összefüggés.
Sokat tett a kormány azért, hogy élénkítse a belső keresletet (reálhozamok kifizetése a magánnyugdíj-megtakarítások államosításakor, az egykulcsos adóval a középosztály nettó jövedelmének növelése, pozitív üzenetek kommunikálása a gazdaság jövőjével kapcsolatban, a foglalkoztatásban sokszor nagy szerepet vállaló kisvállalkozóknak több pénz a Széchenyi Terv keretében, stb.) A világgazdasági kereslet fellendülése nyomán valóban nőne az emberek vásárlási kedve és lehetősége.
Ám az emberek igazából nem (csak) azért nem vásárolnak mert a német fogyasztók nem vesznek elég magyar Audit, hanem azért mert meg vannak attól ijedve, hogy a devizahitelük egyre többe kerül. És mitől drágul a devizahitel? A világpániktól – és attól, hogy a kormány kiszámíthatatlan, hirtelen döntései miatt Magyarországot kerülik, mint a forró kását.
2. Mitől múlik el a baj?
SZERINTÜNK: A – Mindkét állítás igaz, és van összefüggés.
Az Új Széchenyi terv pénzelosztása minden bizonnyal lehet hatékonyabb, és a kormány ebben egyértelműen a kisebb vállalkozások pénzhez juttatása felé billentené el a mérleg nyelvét. A kisvállalkozások hagyományosan a legnagyobb foglalkoztatók, részben a multiknál kisebb hatékonyságuk miatt.
Ha a hazai cégek többet adnak el a határokon kívül, mint amennyit vásárolnak, az mindenképp jó. Ez azt mutatja, hogy a magyar áruk és szolgáltatások külföldön is versenyképesek és értékesek, és hogy többet „keresünk”, mint amennyit „felélünk”. Az exportban főleg a nagy cégek, főleg a multik (Audi, Nokia, Samsung stb.) jeleskednek.
A két fejlesztési cél között van részben összefüggés is: azok a kisebb cégek lehetnek igazán sikeresek, amelyek például nagy exportáló multiknak szállítanak be, vagy maguk is képesek külföldön piacot keresni. A nagy kérdés azonban az, vajon miként lehet elérni.
3. Hogyan lehet ezt elérni?
SZERINTÜNK: C – Az első állítás igaz, a második hamis.
Ha többet adnák el, több pénzünk lenne. Így az első állítás igaz, némi korlátozással. Egyrészt ha elárasztanánk a világot magyar termékekkel, attól még nem biztos, hogy meg is vennék a német, osztrák, francia és olasz fogyasztók, akik maguk is azt nézik, min spóroljanak. Egyedül a fejlődő világ fogyasztóinak – különösen az indiai és kínai középosztálynak – nő a vásárlóképessége, épp ezért fókuszálnak a nagy multik már évek óta arra, hogy azokon a piacokon megtapadjanak.
Szóval a kivitel növelése nem könnyű. Az európai piacokon (ahova a legtöbbet exportálunk) sokszor nem vagyunk elég jó minőségű gyártók, a fejlődő piacokon pedig nem vagyunk elég olcsók az ottaniakhoz képest, és elég jók a multikhoz képest.
Az állítás második fel inkább hamis, mint igaz. A kivitel növelése ugyanis legegyszerűbben a nagy multik idevonzásával oldható meg, de ehhez a stabil gazdaságpolitikai háttér elengedhetetlen lenne. A nagy multik tudják a legrövidebb idő alatt a leghatékonyabban kiépíteni saját termékeik piacát, sőt sokszor a létesülő új gyár vevőköre már eleve adott, mert például egy már létező brit gyár helyébe lép az új magyar üzem.
Ám azért valamennyi igazság van a felsorolt, főleg a magyar vállalkozásokat célzó lépésekben. Néhány multi – például a Suzuki – rég óta panaszkodik amiatt, hogy rendelne-e ő több terméket magyar beszállítóktól, csak kevesen vannak, akik a várt színvonalat hozni tudják. (Ezért is vittek nemrégiben egy üzletember-csapatot Japánba gyárnézőbe.) Sok magyar cég azonban egyszerűen nem tud felnőni a feladathoz, mivel nem tud jobb gyártósorokat venni – és őszintén szólva, esetleg nincsenek meg a jobb minőségű gyártáshoz az ismeretei, a vállalati kultúrája sem. Ha a beszállítók fejlődnének, az biztosan növelné az ipari multik beruházási kedvét is. Ezt érdemes támogatni, és akár már néhány év távlatában is vonzhat új gyártókat.
Az is igaz, hogy kevés magyar cég tud saját terméket és márkát fejleszteni, és helyette inkább másoknak gyárt alkatrészt vagy nyújt szolgáltatást. Ez rövidebb távon általában kifizetődőbb, hisz ha valakinek a konkrét igényei szerint alakítok ki egy terméket, akkor legalább egy vevőm tuti van. Ám hosszabb távon nem teszi lehetővé a növekedést, mert ahhoz olyan termék vagy szolgáltatás kell, ami sokak igényének megfelel, külföldön és belföldön is. És aztán még el is kell tudni adni, ami sokszor a szűk keresztmetszet a kis- és középvállalkozásoknál. Ám szerintünk a vállalkozások Magyarországon belüli jobb érvényesülése nem érhető el rövid távon, csak hosszú távon – és nagyjából rá is lehet bízni a vállalkozásokra és a bankokra és más finanszírozókra.
Hasonló a gondunk a külföldi piacokon megerősödés támogatásával is. Egyrészt, a már most is jelentős mennyiségben exportáló magyar vállalkozók nagyon kevesen vannak, néhány száz, maximum néhány ezer cégről lehet szó. főként mert nem elég versenyképesek az ottaniakkal szemben. Van, hogy kijutnak, de nincs elég tőkéjük ahhoz, hogy mondjuk fél évig finanszírozzanak egy veszteséges terjeszkedési fázist. Vagy nem elég profi a menedzsment ahhoz, hogy megtalálja az idegen nyelvi és kulturális területen való működés módját. Ezt elég nehéz állami eszközökkel pótolni, tehát szerintünk ez sem növelné gyorsan a kivitelt.
4. Milyen szerepet vigyünk a világban?
SZERINTÜNK: E – mindkét állítás hamis.
A földrajzi adottságaink bizony nem sokban térnek el Szlovákiáétól, Ausztriáétól, vagy bármely más szomszédunktól. Legfeljebb Oroszország felé vagyunk félúton, bár a szubjektív európai világatlasz szerint Oroszország kicsit északabbra, a balti államok felé „van”.
Mindenesetre a nagy holland kikötők inkább számítanak Európa ázsiai kapujának, hisz oda érkezik be Kínából a konténerek zöme tele az Európába szánt áruval. Ha van valami, ami Ázsia felé nyitja Magyarországot, az bizony a közös kommunista múltba gyökerező kapcsolatok és az, hogy a kormány egyértelműen keresi a kínaiak kegyeit, és retorikailag szembehelyezkedik „a gyarmatosítókkal”. Sok kínai él Magyarországon, de azért ebben sem vagyunk világelsők, másutt is keresték szerencséjüket a távol-keleti kuzinok.
Még hagymázasabb elgondolás, hogy Kína felé Magyarország szállíthatja a nyugati innovációkat. A nagy amerikai és európai cégek viszik be a Távol-Keletre a szellemi értékeket azzal, hogy leadják a termékek gyártásához a tervrajzokat és műszaki ábrákat, és az USA-ba és Ausztráliába várják az ázsiai diákokat a legjobb egyetemekre. Ez a tudásátadás már legalább két évtizede zajlik. Hogy kerülnénk mi pont most be ebbe a képletbe? És miért pont mi? Magyarország innovációs mutatói Európa legrosszabbjai között vannak.
A legjobb esélyünk talán arra van, hogy az autóipari gyártás új borostyánútján megmaradjunk, már ha Szlovákia nem tol le minket erről az útról villogva és dudálva.
