Hogyan próbálnak fellépni a kormányok a válság ellen mostanában?
A jelenlegi válság hitelválság. A hitelhiány két oldalról fenyegeti a gazdaságot. Az egyik a kínálat, a termelés oldala: egyes ágazatok gyakorlatilag nem tudnak működni hitel nélkül, ilyen például az építőipar. A másik oldal a kereslet, hitelek nélkül csökken a fizetőképes igény a termékekre, szolgáltatásokra. A folyamat eredménye: csökken az előállított termékek, szolgáltatok mennyisége, s ezzel szoros összefüggésben megemelkedik a munkanélküliség.
A kormányok ezért világszerte próbálják fönntartani a hitelezést, s a központi bankok segítségével olcsó pénzt pumpálni a pénzintézetekhez, s ezért mentik meg az adófizetőik pénzéből a félremenedzselt nagybankokat.
Másrészt a kormányok igyekeznek pótlólagos keresletet teremteni állami beruházásokkal és adócsökkentésekkel (természetesen olyan típusú adócsökkentésekkel, amelyek élénkítik a keresletet, például áfacsökkentéssel).
Mit próbál tenni a magyar kormány?
A magyar kormány tett némi kísérletet arra, hogy a hitelezést élénkítse. Programot indított kedvezményes hitelekkel, állami garanciavállalással 1400 milliárd forint keretösszeggel, 900 milliárd állami garanciával. Ami persze nagyon kevés ahhoz, hogy ellensúlyozza a bankok kockázatkerülő, kiváró magatartását.
A jegybank Magyarországon nem képes olcsó pénzt pumpálni a bankrendszerbe, nem tudja levinni a kamatot a meggyengült forint miatt. Annyit azért meg tudott tenni, hogy lejjebb vitte a kötelező tartalékrátát, aminek fontos szerepe van a pénzteremtésben, minél alacsonyabb a tartalékráta, annál több pénz teremthető. A jegybank azzal is igyekszik kedvezni a kereskedelmi bankoknak, hogy az Európai Központi Bank pénzével segíti a forint/euró átváltást.
mi a pénzteremtés?
A kereskedelmi bankok a kötelező tartalékráta mértékében kötelesek pénzük egy részét a jegybanknál tartani. A maradék részt hitelként „kihelyezik” a gazdaság szereplőinek: cégeknek, magánszemélyeknek.
Ők ezt a pénzt elköltik, ezzel valakit gazdagítanak, aki ismét elkölti, és így tovább. A sor végén lévő szereplő viszont a pénzt betétként elhelyezi valamelyik kereskedelmi banknál. Így a bankok által hitelként kiadott pénz jó része visszatér a bankrendszerbe. A visszatért pénz egy részét – a kötelező tartalékráta által előírt mennyiséget – ezután a kereskedelmi bankok ismét jegybanki betétben helyezik el, a többit hitelezik.
További válsággal kapcsolatos szavak jelentése olvasható el az FN A film honlapja
->
Ami a keresletélénkítést illeti, arról Magyarországon nemigen beszélhetünk, az uniós pénzekből történő beruházásokat előbbre hozzák, ez minden.
A fejlettebb országokhoz képest Magyarországnak, s a régiónknak néhány extra kihívással is meg kell küzdenie a válság kapcsán, ez a “forró pénzek” kiáramlása, a rövid távú, pénzügyi befektetők elfordulása, s a devizaalapú hitelezés elterjedtsége miatt a bankrendszer ingataggá válása. A pénzügyi befektetők elfordulására – akik már extrém magas kamatokon sem hajlandók finanszírozni az államadósságot, nem utolsó sorban annak gyengülő pályája miatt – az IMF hitelcsomagja jelentett kényszerű gyógyírt.
Az ingatag bankrendszeren a kormány egy – szigorú feltételekhez kötött – bankmentő csomaggal igyekezett segíteni, de ebből a bankok nem kértek. S persze más országokhoz hasonlóan – a magyar állam is teljes garanciát vállalt a bankoknál elhelyezett betétekre. A régió bankrendszerének ingatagságán próbál segíteni a világ fejlesztési bankjai által kínált a dominóelv alapján borul az egész régió, s ez persze negatívan hat vissza az unióra, sőt, az egész világra. Ezt szerencsére a meghatározó uniós országok vezetői is tudják, ezért segítették ki eddig oly készségesen és gyorsan Magyarországot, ugyanakkor – úgy tűnik – a 180 milliárdos összeget már túl soknak tartották a régió megsegítésére, legalábbis egyelőre.
Nem látszik az alagút vége.
A bécsi sajtó Miért nem hangsúlyosabb válságkezelő elem a keresletélénkítés Magyarországon?
A keresletélénkítés elleni fő érv úgy hangzik, hogy egy ennyire nyitott gazdasággal rendelkező gazdaságban (ahol ilyen nagy a külkereskedelem szerepe) a keresletélénkítés, a többletfogyasztás automatikusan rontja a külkereskedelmi mérleget (ami az jelentené, a jelenleginél is jobban lenne utalva hazánk a külföldi forrásokra). Nem magunknak tennénk jót tehát egy ilyen programmal elsősorban. Prózaibb, s legalább ilyen nyomós ellenérv, hogy nincs állami pénz keresletélénkítésre.
Abban reménykedhetünk csak, hogy más országok keresletélénkítő állami beavatkozásai majd hatnak nálunk is az exporton keresztül – hiszen a gazdaság visszaesésének oka is nagyrészt az export csökkenése.
A tervezett reformok és megszorítások (a Gyurcsány-csomag és a Reformszövetség programjának) ellenzői viszont azt mondják: legalább nem kellene szűkíteni a hazai keresletet, hiszen ezek a programok azzal járnának.
Miért szűkíti a keresletet a Gyurcsány-csomag és a Reformszövetség javaslata?
A Gyurcsány-csomag lényegében jövedelmeket csoportosít át a magánszemélyektől a vállalkozások felé, továbbá – kényszerű takarékossági okokból – szűkíti a szociális ellátásokra fordított összeget. Mindez csökkenti a belső, hazai keresletet, ami mélyíti a recessziót. A dolgok természetéből adódóan ez fokozattabban igaz a Reformszövetség programjára, ahol a jövedelemáramlás iránya a Gyurcsány-csomagéhoz hasonló, de annak mértéke nagyobb, s a megszorítások is nagyobbak.
A jegybank legfrissebb inflációs jelentése úgy véli: a Gyurcsány-csomag keresletcsökkentő hatása csak idén és jövőre mélyíti a recessziót, 2011-től már segíti a gazdasági növekedést a munka iránti kereslet serkentése révén.
A reformok hívei úgy érvelnek, hogy Magyarország a versenyképesebbé tett adórendszerrel könnyebben rácsatlakozik majd a növekedésre, ha arra a világgazdaságban végül majd sor kerül. A program kritikusai viszont arra hívják föl a figyelmet, hogy a versenyképességet nem lehet az adórendszerre, vagy az állam méretére egyszerűsíteni. Fontos eleme még a versenyképességnek például a korrupció szintje, a munkavállalók képzettségi színvonala, az infrastruktúra vagy a politikai stabilitás.
A járulékcsökkentés munkahelyeket ment majd meg?
A reformerek szerint a járulékcsökkentés munkahelyteremtésre ösztönöz. Az elképzelés kritikusai szerint viszont, ha nincs az előállított termékekre kereslet, akkor csökken a termelés, csökken a felhasznált munkaerő, ha olcsóbb az embereket dolgoztatni, ha nem. Az ellenzők gyakran azt is hozzáteszik: ha nem lenne válság, akkor sem okozza a járulékok csökkentése automatikusan a foglalkoztatottság emelkedését. A járulékcsökkentés által megtakarított összeget a vállalat nemcsak munkahelyteremtésre, hanem bármi egyébre is elköltheti.
-A gyengülő forint jót tehet a gazdaságnak?-
Ha azt feltételezzük, hogy az olcsóbbá váló munka megnöveli a keresletét, akkor a forint gyengülése is munkahelyeket mentene meg, hiszen egy nemzetközi vállalat feje egyszerre csak azt látja, hogy a magyar leánycégénél a bérköltségek – euróban vagy dollárban számolva – nagymértékben csökkentek, sokkal inkább, mintha egy 5, 10, vagy akár 20 százalékpontos járulékcsökkentés történt volna.
A gyengülő árfolyam a nagy hozzáadott értékű ágazatok exportcégeit jobb helyzetbe hozza elviekben, de a jegybank elemzői is kétségüket fejezték ki, tudnak-e élni ezzel az előnnyel a jelenlegi környezetben. A pozitív hatásokról szóló felvetések inkább csak vágyálmok. A gyengülő forint egyelőre még csak rosszat tett azzal, hogy előidézte a tömeges hitelbedőlések veszélyét.
Korábban egyébként az elemzések számoltak is azzal a lehetőséggel, hogy a régiónk lesz “a válság nyertese” az olcsó munkaerő miatt (a válság előtt sem volt igazán drága – a magyar és német bérek aránya például egy az öthöz), s az élesedő, a túlélésért vívott versenyben ez még inkább számítani fog, ezért érdemes lesz áttelepíteni a régiónkba további gyártókapacitásokat. Egyelőre nem ez látszik, inkább az, hogy éled a protekcionizmus, a hírek szerint például Franciaország csak olyan autógyárat támogat pénzzel, amelyik nem csökkenti a hazai kapacitásokat – kénytelen tehát csökkenteni a külföldieket, még ha így drágábban is tudja csak eladni az autóit.
Bár elfogadták azt, hogy csak olyan állami segítséget lehet adni bármely szektor bármely szereplőjének, ami nem zárja ki a más EU-tagországokban levő leányvállalatokat a támogatásból, azért kérdéses még, valóban betartja-e ezt majd minden fejlett uniós ország.
Azért vagyunk akkora bajban, mert Magyarországon nagy az államadósság?
Ez ennyire nem egyszerű, hiszen Romániát és Magyarországot a világsajtó gyakran együtt emlegeti, mint a régió gyenge láncszemeit, márpedig Romániának alig van államadóssága Magyarországhoz képest. A közös vonás a devizaalapú hitelezés elterjedtsége, a bankrendszer ingataggá válása. Emiatt vagyunk igazán bajban most. Persze az eladósodottság is baj, ezen egyelőre segít az IMF hitelcsomagja. Ha a kibocsátott államkötvényekre ugyanis nincs kereslet, akkor az helyettesíthető a hitelkeretből lehívott összeggel.
Lényegében tehát a felelőtlenül deviza alapon hitelt nyújtók és felvevők hibáztathatók?
Nem, a devizaalapú eladósodás lényegében automatikus folyamat, ami akkor következik be, ha túl magas a hazai fizetőeszköz kamata, és sokkal kedvezőbb deviza alapon eladósodni.
A jegybank hibás?
Nem, hiszen a jegybank nem önhatalmúan határozza meg a kamatot, tekintettel kell lennie a piaci folyamatokra, illetve az inflációra. 2001-2006 között a gyors ütemű állami eladósodás fölfelé húzta a kamatokat, s az inflációellenes politika is fokozatosan erősödő forintot igényelt, aminek eszköze a magasan tartott kamat volt. A dezinflációs politikával a jegybank a törvényben rögzített kötelességét teljesítette, így nem racionális ezért a jegybankot kárhoztatni.
Tényleg küszöbön áll az államcsőd?
Nem. Az IMF-hitelcsomag 2010-ig biztosítja az állam finanszírozását akkor is, ha senki nem hajlandó magyar államkötvényt venni. Nagyon valószínű, hogy 2010-ben, ha ez szükséges lesz, meg fogják a szerződést hosszabbítani, a már említett dominóelv miatt. A GDP-arányos államadósság persze egyre ijesztőbb képet fog mutatni, hiszen esik vissza Magyarország GDP-je, az adósság összege viszont nő.
hogyan lesz a recesszióból depresszió?
John Kenneth Galbraith szerint az USA 1929-es recessziójának mély és hosszú depresszióvá alakulásának többek közt a következő okai voltak:
– Rossz jövedelemeloszlás: a népesség 5 százalékáé volt az egyharmada az összes jövedelemnek ( a jövedelemkoncentráció mértéke jelenleg is döbbenetes: a felső 1 százaléké az összes jövedelem 22,1 százaléka 2006-os adat szerint)
– A rossz jövedelemeloszlásból következően a gazdaság függővé vált a befektetések és a luxuscikkek fogyasztásának magas szintjétől.
– Rossz vállalatszerkezet, átláthatatlan holdingok, nagy tőkeáttétel.
– Rossz banki szerkezet: túl sok független bank.
– Nemzetközi mérleg: az USA exporttöbblete, ami részben túl nagyvonalú hitelezéshez vezetett, részben érzékennyé tette a gazdaságot az export visszaesésére.
– Rossz válságkezelés:
– 1929-ben Hoover jelentéktelen adócsökkentése – az elnök kérte a cégeket, hogy tartsák fönn a befektetések és a bérek szintjét, addig tartották fönn, amíg nem volt számukra előnytelen,
– a pártok fejükbe vették a költségvetés kiegyensúlyozását,
-az aranystandard „kényszerzubbonya” az inflácós félelmek miatt.
Az Egyesült Államokban a jelenlegi válság néhány eleme az 1929-sel megegyezik (például a rossz jövedelemeloszlás), más elemek (például az exporttöbblet) nem. Egyelőre úgy tűnik, az amerikai politikusok tanultak az akkori válság során elkövetett hibákból: Obama szabadjára engedte a költségvetést, a FED sem nem vádolható azzal, hogy a nagy világgazdasági válság idején követett megszorító politikát alkalmazná.
Ben Bernanke, Greenspan utódja, a FED jelenlegi elnöke egy 2002-ben Milton Friedmant méltató beszédében azt mondta, igaza volt a tudósnak abban, hogy a nagy világválságot illetően a FED-et hibáztatta. Bernanke azt mondta: elkövettünk hibát, sajnáljuk, s nem követjük el újra.
->
