A rendszerváltás utáni időszak statisztikáiból kiindulva különbséget kell tenni a magyarországi születések gyakorisága és minősége között. Ha úgy tetszik, „felzárkózás” mutatható ki a tekintetben, hogy az elmúlt évtizedekben – a nyugati országok többségéhez hasonlóan – a hazai születések száma is jelentősen csökkent. Az okok nyilvánvalóak. A korábbi társadalmi munkamegosztás, miszerint a nők feladata a „reprodukció”, vagyis a faj fenntartása, míg a férfiaké a „produkció”, a munka révén a család eltartása és a haza védelme, elévült. A XX. században a nők házon kívüli dolgozása általánossá vált, ezáltal a családonkénti korábbi átlagos 11 gyermekszám mára 1,3-ra zuhant. Mindez a születések jelentős korlátozásával járt, amit azonban hazánkban, sajnálatos módon, sokáig nem a korszerű fogamzásgátlási módszerekkel, hanem inkább a terhességek megszakításával értek el. Európai viszonylatban nálunk még mindig nagyon magas az abortuszok gyakorisága, noha jelenlegi számuk az 1969-ben regisztrált maximumhoz (206,8 ezer) képest jelentősen alacsonyabb.
Czeizel Endre, orvos-genetikus: a kora-születések 9 százalék körüli magyarországi aránya mintegy kétszerese a jobb európai országokénak.
Fotó: Kalló Iván
NEM ORVOSI KÉRDÉS. A születések számának befolyásolása azonban nem orvosi, s nem is politikai, hanem társadalmi kérdés. Jól ismert, hogy a legszegényebb családokban több gyermek születik, mint a jómódúakban. Magam csodálkozva olvastam annak a jogász professzornak a nyilatkozatát, aki a Fidesz-Kisgazda kormány hatalomra kerülése után jelentős születésszám-emelkedést prognosztizált. A valóságban azonban folytatódott a világra jöttek számának csökkenése… Meggyőződésem, hogy egyedül annak engedélyezése hozhatna némi emelkedést, ha a szülők megválaszthatnák az elsőt követő gyermek nemét.
A nyugat-európai társadalmaktól való eltérések azonban talán nem a mennyiségen, hanem a születések minőségén keresztül értelmezhetőek, amit a legérzékletesebben a csecsemőhalandóság, vagyis a születést követő első évben meghaltak aránya mutat. Ez is számottevően csökkent az elmúlt években – főként a koraszülöttek hatékonyabb védelmének köszönhetően -, de a nyugati és észak-európai országokban ez az arány még mindig sokkal alacsonyabb a miénkénél. Az sem hallgatható el, hogy a koraszületések 9 százalék körüli magyarországi aránya mintegy kétszerese a jobb európai országokénak. Ennek fő oka, hogy míg hazánkban a várandósok 7 százalékának van méhnyak-elégtelensége, addig ilyen a nyugati országok kismamáinak alig 1 százalékánál fordul elő. A magyarázat szomorú: az ok egyrészt a még mindig igen sok terhességmegszakítás, másrészt az, hogy ezt az idejétmúlt sebészi módszerrel végzik, amikor is a méhnyak tágítása gyakorta vezet a méhnyak záróizomzatának sérüléséhez. A magyar egészségügy egyik súlyos mulasztásának tartom, hogy a nyugati és északi országoktól eltérően nem vezették be a „tablettás” terhességmegszakítást, amikor ilyen szövődménnyel nem kell számolni. 
A rendszerváltást követően – véleményem szerint – kedvezőtlenül alakult a fejlődési rendellenességekkel kapcsolatos egészségpolitika is. A súlyt a rendellenességek méhen belüli felismerésére helyezték, amit csaknem mindig a beteg magzatok születésének a megakadályozása követ. Ez a „modern Taigetosz” kényszermegoldás, az eutanázia egyik változata, de csak addig lenne szabad élni vele, amíg nincs lehetőség valódi megelőzésre. A magzatvédő vitaminok (ennek legfontosabb komponense a folsav) fogamzás előtt elkezdett és a várandóság első 3 hónapjában történő szedésével a fejlődési rendellenességek minimum egyharmada megelőzhető lenne. Mégis, az egészségpénztár a várandósság alatti szűrések és az orvosi javallat alapján történő terhességmegszakítás költségeit téríti az egészségügyi intézményeknek, viszont a magzatvédő vitaminok fogamzás körüli szedéséhez semmilyen támogatást nem nyújt. Olaszországban e költségeket 100 százalékosan, Törökországban 85 százalékban térítik meg a kismamáknak. Szégyennek érzem, hogy míg Hollandiában a leendő kismamák 70 százaléka él a megelőzésnek ezzel az új, hatékony és problémamentes eszközével, addig nálunk csupán 12 százalék e ráta.
A folsav a fejlődési rendellenességek megelőzésében más módon is hasznosítható. Az Egyesült Államokban 1998 januárja, Kanadában 1998 szeptembere óta kötelező a liszt folsavval történő dúsítása. Ezt az új közegészségügyi prevenciós programot azóta számos országban alkalmazzák, igen nagy sikerrel. Hazánkban a kenyér, majd a liszt fakultatív magzatvédő vitaminos dúsításos programját az egészségügyi tárca még a közérdekű reklámkapacitás biztosításával sem segítette.
ELHALT PROGRAMOK. Számos nyugati ország középiskoláiban az 1980-as években bevezettek egy olyan fakultatív tantárgyat, amely a családi életre való felkészítést hivatott segíteni. Ennek köszönhetően az első szeretkezés a fiúknál 2, a lányoknál 1 évvel későbbre tolódott, a korszerű fogamzásgátlási módszerek használata 70 százalékkal növekedett, a nem-kívánt terhességek és az abortuszok arányát sikerült drasztikusan csökkenteni, miként sikerült fékezni a szexuális úton terjedő fertőzések – beleértve az AIDS – terjedését is. Magyarországon az 1995-ben elfogadott Nemzeti Alaptanterv keretében az 1997/98-as tanévben 300 iskolában, majd az 1998/99-as tanévben 502 iskolában kezdődött meg a fiatalok felkészítése a családi életre. Az 1998-ban történt kormányváltás után azonban az új vezetés nem támogatta a programot, ezért ez a legtöbb iskolában „elhalt”, és azóta sincs átfogó akarat a felélesztésére.
Anyagi támogatás hiányában lényegében megszűnt az 1984-ben Budapesten és Gyulán elkezdett Optimális Családtervezés Modell is, amelynek a nemzetközileg igazolt sikeressége okán 1989-ben az egészségügyi miniszter megszüntette a kötelező házasság előtti orvosi tanácsadást, és helyette az Optimális Családtervezési Szolgáltatást ajánlotta. Az országban ekkor 33 ilyen központ jött létre, s 1992-ben lehetőség nyílott volna az ország egész területét átfedő családtervezési hálózat létrehozására is, ám nem valósult meg ez sem.
Ezen és más példák alapján vélem úgy, hogy az egészséges születés elősegítését a rendszerváltást követő kormányok többsége nemhogy támogatta volna, hanem inkább akadályozta. Az egészségügy mindenkori vezetői nem voltak képesek feladatuk magas szintű ellátására, és az alapvető emberi jog, az egészséges születés biztosítására.
