A mellékhatások súlyosak lehetnek

– Ön a magyar köztársasági érdemrend középkeresztjét vette át a miniszterelnöktől, de nyilván üzleti ügyekről is tárgyaltak ennek kapcsán.

Eli Hurvitz. “Ha engednek minket versenyezni, akkor jobbak vagyunk.”

– Igen, Magyarország az egyik legfontosabb láncszem a Teva globális ellátási láncában, ide koncentráltuk a termelési kapacitásunk jelentős részét, 40-50 százalékban innen látjuk el az európai országokat a gyógyszereinkkel. A jövőben is termelési központként tekintünk az országra, és ha a helyi piac is az elvárásainknak megfelelően fejlődik, akkor egyre nagyobb szerepet kívánunk itt játszani.

– Ezek szerint nem változott a cég üzletpolitikája, annak ellenére sem, hogy iparági adót vetettek ki a gyógyszercégekre, és a szabályozás változásai sem kedveznek a Tevához hasonló gyártóknak?

– Nem hirtelen felindulásból jöttünk ide, amikor a Biogal gyógyszergyárat megvásároltuk, a cég itteni felépítése még évekig tartott. Egy korábbi szocialista nagyvállalatot kellett hatékony üzemmé alakítani. Növeltük a kapacitást, és Sajóbábonyban egy teljesen új, világszínvonalú üzemet építettünk fel. Az ehhez szükséges döntések mögött évek munkája áll, továbbá az a meggyőződés, hogy Közép- és Kelet-Európában Magyarország rendelkezik a legjobb gyógyszeripari tradíciókkal. Mostanában valóban sok tekintetben megváltozott az iparággal szembeni politika, de egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ez tartós marad; legalábbis mi ebben reménykedünk.

A miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokon úgy fogalmaztam, hogy ez egy felhő, amely pillanatnyilag beárnyékolja az ipar helyzetét, de akár hamar el is tűnhet az égről. Kétségtelenül borús a helyzet, de nem hiszem, hogy e miatt meg fog változni a hozzáállásunk. Meg vagyunk elégedve a befektetéseinkkel, nagy profitot termelünk itt, de gyakorlatilag egyetlen fillért sem viszünk ki az országból, újra és újra befektetünk. Ezek értéke az elmúlt tíz évben elérte az 500 millió dollárt. Hiszek abban, hogy a kormány megérti, nem a jelenlegi út a megfelelő az iparág fejlesztéséhez.

– A Teva szerint mi lenne a helyes megoldás?

– Nem vagyok a magyar kormány tanácsadója, és nem is szeretném nyilvánosan kritizálni a munkáját. Csak néhány alapvetésre hívnám fel a figyelmet. Ha olyan új adónemet vetnek ki, amely a polgárok vagy cégek egy meghatározott csoportját, esetleg egy adott iparágat érint, akkor elszívják ettől a körtől a pénzt. Ez rövid távon jó az államnak, de kétség sem férhet hozzá, hogy egy iparág különadóztatása károkat okozhat a szektornak. Újra hangsúlyoznám, az ország kiváló adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy a gyógyszeripari termelés központja legyen. Nem tudom elképzelni, hogy egy kormány ezt le akarja rombolni. Inkább úgy tekintem, hogy a gyógyszer-gazdaságossági törvény rögtönzés, esetleg sietség következménye. Viccesen azt szoktuk mondani magunk között, hogy egyetlen szót se szabad kiejteni a szánkon, amely tartalmazza az adó kifejezést, mert már ezzel is ötletet adunk a kormányoknak az újabb adók kivetésére.

– Mit mondott erre a miniszterelnök?

– Természetesen nem érintettük ilyen mélyen a témát; hogy is vitatkozhatnék, amikor kitüntetett… Komolyra fordítva, úgy éreztem, szükségesnek tartja a lépéseket a gazdaság dinamizálása érdekében. Persze van olyan helyzet, amikor új adót kell kivetni, de általában ezt úgy érdemes megtenni, ahogyan az már a nagyapáink korában is bevált. Nem célszerű valami teljesen újat kitalálni, mert a mellékhatások súlyosak lehetnek.

– Nem esik ennek áldozatául a Teva 100 millió dolláros befektetése, amely Magyarországra jöhet, de a megváltozott körülmények miatt bizonytalanná vált?

– Azért hoztuk most is ide a Teva több felső vezetőjét, hogy alaposan számba vegyék a lehetőségeket. A környezet alapvetően megfelelő, elkötelezettek vagyunk az ország iránt, és a magyar munkaerő is nagyon jól teljesít az éles verseny közepette működő gyógyszeriparban. Nem panaszkodom. Igaz, az iparági politikának ösztönzőnek kell lennie, Írországba sem azért megy annyi befektető, mert olyan szép zöld. Mi egy olyan országból jövünk, Izraelből, ahol tárt karokkal várják a befektetőket, és ha alapít Jeruzsálemben egy üzemet, tíz évig nem kell adót fizetnie.

– Mikor döntenek arról, hogy hova viszik ezt a fejlesztést?

– A határidővel az a probléma, hogy egyre inkább közeleg. Mi nagyon gyorsan növekszünk, ezért nem futhatunk ki az időből.

– Versenyképes maradhat-e a Teva és a hozzá hasonló cégek sora a nagyon olcsó indiai vagy kínai konkurenciával szemben?

– Ezt a kérdést akkor tették fel először nekem, amikor elkezdtük a gyógyszergyártást. Mi lesz, ha jönnek a kínaiak? Erre az a válaszunk, hogy a termelési költség arányát alaposan lecsökkentjük az összköltségen belül. Igaz, hogy ugyanazt a gyógyszert olcsóbban is elő tudja állítani mondjuk egy indiai cég, de ettől még nem biztos, hogy jobban el is tudja adni. Egy-két évvel azelőtt jelentünk meg az amerikai piacon, hogy az indiai gyártók beléptek volna oda. Ma az összes indiai cég éves amerikai forgalma 100 millió, a miénk viszont 4 milliárd dollár. Ha engednek minket versenyezni, akkor jobbak vagyunk. Ha nem engednek, ha a kormányok például az árak kontrolljával vagy adókkal torzítják a versenyt, az megint más.

– Ez történik Magyarországon.

– Ön mondta, nem én. De sok országban ez a helyzet. Például Franciaországban is nagyon szabályozott a rendszer, véleményem szerint túlszabályozott. A tőke és a termelés szabadon áramlik a világban, ha érdemes Indiába mennie, akkor oda vándorol, de ha nem nagy a különbség, akkor ezt részben le tudjuk nyelni, részben a jobb technológiával, a jobb üzletmenettel ellensúlyozhatjuk.