Szinte lehetetlen üres helyet találni munkaidőben a Dunaferr parkolójában, ami jelzi, a cég nem foglalkoztat kevesebb embert, mint a privatizáció előtt. A 2004 óta az ukrán Donbasz Ipari Szövetség (DISZ) tulajdonában lévő vállalatcsoport pénzügyi mutatói is jól alakulnak: a társaság tavaly – az előzetes adatok szerint – bő 40 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el (lásd a táblát), ami 23 milliárddal több a 2005-ös profitnál. „A magyar leányvállalat 15-20 százalékban járul hozzá a csoport eredményéhez, amivel a tulajdonosok elégedettek” – árulta el a Figyelőnek Natalja Basinszka, a Dunaferr gazdálkodási vezérigazgató-helyettese.
A jelenlegi pozícióik megtartása, illetve a versenyképesség javítása érdekében a következő három évben 500-600 millió eurót terveznek Dunaújvárosban fejlesztésre fordítani. A térség legkisebb acélipari társaságának ez az egyetlen esélye az életben maradásra. Igaz, az évi 1,8 millió tonnás termelés és a technológia lehetővé teszi szinte egyedi termékek gyártását is, s ez a viszonylagos rugalmasság ellensúlyozhatja a kisebb volumen miatti magasabb költségeket. Ugyanakkor némi versenyelőnyt is biztosít bizonyos felhasználók körében a térségben működő, évi 6-8 millió tonnás kapacitású konkurensekkel szemben. A gazdálkodási vezérigazgató-helyettes 2007-ben az árbevétel 9 százalékos, míg a kamat, adózás és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 15 százalékos emelkedésére számít.
KI ÉS VISSZA. A költségcsökkentés érdekében kilenc jelenlegi leányvállalat beolvad a Dunaferr Zrt.-be. Az ukrán vezetők szerint indokolatlan és felesleges költségekkel járó átfedések vannak a jelenlegi szervezetben. Ezeket a cégeket azután alapították, hogy a Dunaferr 1992-ben részvénytársasággá alakult. Horváth István, a vasmű 2001-ben menesztett elnök-vezérigazgatója annak idején azzal indokolta a leányvállalatok létét, hogy ily módon könnyebb az egyes tevékenységek eredményességét mérni, másrészt szolgáltató cégeiknek versenyezniük kellett más potenciális alvállalkozókkal, ami csoportszinten a költségek csökkenését eredményezte. Mások szerint viszont a leánycégek jó lehetőséget biztosítottak a Dunaferrből történő pénzkivételre. Szakmai körökben kezdettől kifogásolhatónak tartották például, hogy a vasmű számára egy önálló cég, a Dunaferr Energiaszolgáltató Kft. biztosítja az energiát, miközben a csoporthoz tartozott egy erőműtársaság is, az EMA Power Kft. – előbb csak részben, majd három év óta 100 százalékban. Az integrációs program során a szolgáltató be is olvad az erőműtársaságba. Az új struktúra az eddiginél 1-2 százalékkal lesz olcsóbb a vállalat számára.
Az ukránok a Dunaferrt uniós hídfőállásnak tartják. Szerintük a Duna közelsége, valamint a város vasúti összeköttetései, fekvése ellensúlyozza, hogy a vasmű távol van mind a szén- és vasérckészletektől, mind a nagyobb felhasználóktól, gépgyáraktól. A termelést csoportszinten kívánják optimalizálni. Az alapanyagot, vagyis az acélbugát meghatározó részben Ukrajnában állítják majd elő, mert az anyaországban az energia és a munkaerő is lényegesen olcsóbb. A következő néhány évben mintegy 80 százalékkal tervezik növelni az Ukrajnában lévő acélművek, elsősorban az alcsevszki kibocsátását, miközben Dunaújvárosban a hengermű teljesítményét emelnék számottevően. Egyes acélipari szakértők szerint ez akár már öt éven belül a dunaújvárosi acélgyártás leállításához vezethet, aminek létszámcsökkentés lehet a vége. A privatizációs szerződés szerint 2009-ig kell megtartani a létszámot.
ACÉLÁRUHÁZAK. A hengerelt lemezek mellett a bevonatos termékek gyártását is bővítik. A horganyzó kapacitást megötszöröznék, az egyéb bevonatos termékek kibocsátását megháromszoroznák. A tulajdonosoknak a külföldi piacok mellett a belföldi értékesítést is szándékukban áll felfuttatni, amire a vállalatcsoport kereskedelmi cége, a Dutrade Zrt. dolgozott ki programot. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy a bevásárlóközpontok mintájára acéláruházakat nyitnának, ahol nem csak saját termékeket, hanem teljes iparági választékot kínálnának.
A csoporttagok termelésének összehangolásán túl az energetikai önellátást is megcélozzák a cégnél. A tervek szerint három-négy éven belül új erőműveket létesítenének Alcsevszkben és Dunaújvárosban is. Az egyenként 200-250 millió eurós ráfordítással épülő létesítményekben a kohóban és a kokszolóban keletkező gázokat fognák munkára. Ezek a fejlesztések nemcsak az acélipari technológia energiaköltségeinek csökkentését, de környezetvédelmi célokat is szolgálnának. A gazdálkodási vezérigazgató-helyettes a Figyelőnek nyilatkozva nem zárta ki, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkenése révén felszabaduló emissziós kvótájukkal üzletelnek is majd az európai szabadpiacon. Natalja Basinszka az erőműfejlesztések esetében – a kvótabiznisz nélkül – igen gyors, 3-5 éves megtérüléssel számol.
A DISZ a foglalkoztatás mellett fejlesztési kötelezettséget is vállalt a Dunaferr megvásárlásakor. Ezt saját bevallásuk szerint az elmúlt három évben rendre túllépték, amit az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt.-nél is megerősítettek. E mellett ezer emberrel többet alkalmaztak tavaly év végén, mint amennyit kötelező lett volna. „Az idén 170-200 milliós beruházást tervezünk, s jövőre is hasonló mértékűt, ez pedig messze több a vállalásnál” – teszi hozzá Natalja Basinszka. Tavaly 25-30 százalékkal teljesítettek túl, 2007-ben viszont akár 50 százalékkal is több lehet a ráfordítás az elvártnál.
Mindezek a vezérigazgató-helyettes szerint világossá teszik, hogy a DISZ hosszú távra tervez Dunaújvárosban. Basinszka egyszersmind cáfolta azt a feltételezést, hogy az ukránok a Dunaferr továbbadására készülnének. Ezzel együtt a vasmű tulajdonost vált – igaz, változatlanul a DISZ ellenőrzése alatt marad. A dunaújvárosi társaság 100 százalékos részvénycsomagját 2004-ben az ukrán ipari szövetség tulajdonában álló Kundax AG szerezte meg, ám most a DISZ egy másik cégébe, a Steelhold Limitedbe szervezi külföldi érdekeltségeit. A Dunaferr-részvények átadását az ÁPV Zrt. igazgatósága jóváhagyta.
