Gazdaság

Kötetlenül

A stagnáló piacon az utazási biztosítók egyre nagyobb közvetítői díjakra kényszerülnek.

Panaszkodnak az utasbiztosítók: az elmúlt esztendőben szinte minden összeesküdött ellenük. Választási évben eleve kevesebbet utaznak az emberek – ez a rendszerváltás óta így van -, tavaly viszont a forint gyengülése is a legrosszabbkor jött. Már tavasztól drágította a külföldi utakat, a mélypont pedig nyáron következett. Így aztán azok, akik már befizették az utat, az induláskor voltak kénytelenek meghúzni a nadrágszíjat – ennek egyik módja lett a biztosítás elhagyása. Tovább rontott a helyzeten a focivébé, ami sokakat egy hónapra az otthoni fotelhoz szegezett. De ez még mindig nem volt elég: jött a megszorítócsomag, az idén február elejéig pedig egyáltalán nem esett hó a magyarok által kedvelt síparadicsomokban. Eközben ugyan örvendetesen felfutott a belföldi turizmus, s hosszú évek óta először fordult elő, hogy többen nyaraltak belföldön, mint külföldön, az itthoni nyaralásra viszont nem szokás biztosítást kötni.

Kötetlenül 1


Kötetlenül 2

Kötetlenül 3

Míg nálunk a határt átlépõk legfeljeb egyharmada köt utasbiztosítást, addig például a briteknél ez az arány96 százalékos. Fotó: RedDotCorbis

Kötetlenül 4

Különösen fájó e cégek számára, hogy tavaly 14 százalékkal – az egy évvel korábbi 6,9 millióról 6 millióra – csökkent a több napra kiutazók száma. (Egyébiránt az átlagosan külföldön töltött idő 8,5 nap.) Ráadásul egy friss felmérés szerint a határt átlépők alig egynegyede köt utasbiztosítást. S bár Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) utasbiztosítási tagozatának vezetője inkább a 30-35 százalékot tartja reálisnak, ez az arány is messze elmarad a brit turisták 96, vagy akár a lengyelek 60 százalékától.

ERŐSÖDŐ VERSENY. Az eddigiek fényében szinte jó teljesítménynek tűnik, hogy az utasbiztosítási piac 2006-ban 4 százalékkal bővülni tudott. Még akkor is, ha a díjbevétel 8,60 milliárd forintról 8,96 milliárdra emelkedése lényegében az inflációt közelítő áremelés hatásának tudható be. „A stagnáló piac érthetően megnövelte a versenyt, ez pedig a közvetítői jutalékok látványos emelkedéséhez vezetett” – mondta lapunknak Vértesi Judit, az egyetlen kizárólag utasbiztosításokra szakosodott cég, az Európai Utazási Biztosító (EUB) Zrt. szolgáltatási igazgatója. A társaság egyébként a piaci átlagnak megfelelően teljesített tavaly: az egy évvel korábbi 2,47 milliárdról 2,57-re növelte díjbevételét, megszorongatva ezzel a piacvezető QBE Atlaszt is. Ehhez viszont az kellett, hogy versenytársának több kellemetlen esemény is keserítse az életét: korábbi partnere, az Autóklub áttért egy másik cég, az Allianz Hungária termékeinek árusítására, s az MKB Bank hitelkártyájának utasbiztosításait sem ők végzik már – mindez több mint 180 millió forintos bevételkieséssel járt. Az Allianz sem örülhet viszont sokáig: feltehetőn elveszti majd az MKB-bizniszt, amint a bank által alapított két biztosító beindul.

S hogy mi alapján kellene utasbiztosítást választani? Súlyos tévhit, hogy a poggyászbiztosítási limiteket kell figyelni – állítják egybehangzóan a szakemberek. A legfontosabb szempont az orvosi kezelés költségének plafonja. Egy 1-2 milliós felső határ – ami gyakori például a bankkártyákhoz járó biztosításoknál – inkább csak alibinek jó. „Ebből az összegből egy sportbaleset, például egy súlyosabb szalagszakadás költsége sem fedezhető a szomszédos Ausztriában” – figyelmeztet Vértesi Judit. Az EUB éppen ezért az idén meg is szüntette „fapados” termékét, mondván: több esetük is volt, amikor az orvosi költségek limitbe ütköztek. Mindenképpen legalább 10-20 millió forintos orvosi költséget vállaló terméket javasolnak az Amerikába és Kanadába, illetve az Izraelbe utazóknak. Ezekben az országokban ugyanis előfordult már, hogy egy egynapos kórházi kezelésre 1 millió forintot is ki kellett fizetnie a biztosítónak.

A másik igen költséges, s ezért könnyen limitbe ütköző szolgáltatástípus a betegség vagy baleset, netán haláleset miatti hazaszállítás. Múltkoriban például Egyiptomból egy sérült hazaszállítása több mint 10 millió forintba került, mivel csak speciális repülő jöhetett szóba, de egy bécsi szállítás is belekerülhet félmillióba.

Elsősorban a „top”, a „lux”, vagyis a legdrágább termékek sajátja az egyéni és a szállodai felelősségbiztosítás, illetve a jogvédelmi biztosítás. „Ezekre ritkán van szükség, de ha igen, akkor általában ki is merül a keret” – foglalja össze tapasztalatait Vértesi Judit. Az EUB-nál ügyvédi költségekre 2 milliót, a perrel, illetve óvadékkal kapcsolatosakra 4 millió forintot fizetnek, s hasonlók a limitek a többi biztosítónál is.

ÜGYESKEDŐK. Érzékeny terület a poggyászbiztosítás. A középáras termékekre 100-150 ezer, a topkategóriára 200 ezer körüli, a Plusz, Extra és VIP konstrukciókra pedig még ennél is magasabb összeget fizetnek a cégek, ha elvész a csomag. Általában azonban 300 ezer forint fölé nemigen mennek, s limitálják – árkategóriától függően 25 ezertől 60 ezerig – az egy tárgyra kifizethető összeget is. „Továbbra is legtöbb elveszett csomagban volt egy Ray-Ben szemüveg és néhány márkás sportfelszerelés” – utal arra Horváth Péter, hogy ügyeskedni ma is menő dolog. Az EUB-nál ugyanakkor úgy látják, csökken a lódítók száma. Ez annak is köszönhető, hogy egy-egy értékesebb, márkás darabnál már számlával kell igazolni, hogy a tárgyat valóban megvettük.


Kötetlenül 5

Az erős verseny legnagyobb haszonélvezői a közvetítők: információink szerint az sem ritka, hogy egy utazási irodának 30 százalékot meghaladó jutalékot is fizetnek a biztosítók. A verseny azonban arra is rákényszeríti a szereplőket, hogy újítsanak. Az EUB például kiegészítő terméket fejlesztett ki az egyik ilyen az uniós tagságunk óta hozzáférhető Európai Egészségügyi Kártya mellé. Sokan épp azért nem vesznek biztosítást, mert úgy vélik, ez elégséges védelmet nyújt külföldön. Ez azonban nem így van. E kártya például nem tartalmazza a hazaszállítással kapcsolatos költségeket, s mivel csak állami kórházban történő ellátásra jogosít, egy esetleges átszállítás kiadásait sem fedezi. Ezeket az elemeket tartalmazza az EUB új terméke, s a nagyon alapfokú biztosítást nyújtó bankkártyák mellé is kínálnak kiegészítő biztosítást. Csak a felső kategóriás bankkártyákhoz tartozik ugyanis akkora limit, ami valóban képes fedezni a kockázatokat. Az EUB a bankkártyához tartozó biztosítási limitet – egy tömegtermékhez tartozó, általában 1-2 millió forintos betegségi ellátásra jogosító fedezetet – önrészként fogadja el, így a kártya birtokosa viszonylag olcsón juthat hozzá a 10-20 milliós orvosi ellátást tartalmazó csomaghoz. A QBE Atlasz egyelőre a termékek cizellálásának, illetve a limitek emelésének stratégiájában hisz. Korábban laptop, illetve videokamera biztosítását nem vállalták – ma már ez is belefér, s bevezették az egy napra köthető biztosítást is.

Egy új módozatnak, illetve a búvárok számára kidolgozott éves biztosításának köszönheti az Uniqa, hogy a céget nem érintette a piac stagnálása. Ertl Pál, a biztosító igazgatósági tagja úgy látja, a sportszövetségekkel való együttműködés sokat dob az eladáson, náluk ugyanis – igaz, alacsony bázisról – több mint 70 százalékos növekedést tudott produkálni tavaly az üzletág. Abban minden cégvezető egyetért, hogy az utasbiztosítások eladásában növekvő szerepet kap majd az internet. Az online értékesített termékek olcsóbbak lehetnek – lévén nem kötődik hozzájuk közvetítői díj -, az utazók szemében azonban ennél fontosabb, hogy az utolsó pillanatban, akár az elutazás előtti éjszaka is pár gombnyomással megköthető a szerződés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik