Optimális esetben 2007 és 2013 között az uniós támogatások összege – kiegészítve a szükséges hazai forrásokkal – elérheti a 26,7 milliárd eurót. Legalább ilyen fontos, hogy az Új Magyarország program – egyebek mellett a regionális kiegyenlítés elősegítésével, a források irányított összpontosításával – felszámolná azokat a „beépített” fejlődési fékeket, amelyek Magyarország korábbi modernizációs programjainak kudarcát okozták.
Másrészt az előttünk álló néhány év a makrogazdasági stabilizáció megteremtésének időszaka lesz. Ezt azonban úgy célszerű véghezvinni, hogy ne veszélyeztesse a gazdasági növekedést, és ne tegye kérdésessé a fejlesztési célok megvalósulását. Kettős stratégia alakulhat ki, amely a fenntartható fejlődéssel együtt biztosítja a felzárkózást: miközben az állam közvetlen gazdasági szerepvállalása mérséklődik, nő a felelőssége a hatékony fejlődést segítő keretfeltételek kialakításában. Az állam részvétele és befolyása nélkül a fejlesztések nem valósíthatók meg hatékonyan.
Erõs János, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója
ÖSSZHANGIGÉNY. A stabilizáció és a fejlesztési célok közötti ellentmondás véleményem szerint csak látszólagos, amelyet éppen a globalizáció hatására kialakult piaci kényszerek oldhatnak fel. Olyan időszakban ugyanis, amikor gyakorlatilag minden gazdasági szereplő a világpiacon versenyez és a termékek életciklusa néhány évre, vagy éppenséggel pár hónapra csökkent, csak azok a beruházás-ösztönző mechanizmusok lehetnek hatékonyak, amelyek reagálnak a piaci impulzusokra, tehát nem adomány jellegűek és nem terhelik a költségvetést. Ilyen módon költségvetés-kímélő formában lehet – a keretfeltételek javítása révén – magas szinten tartani a beruházásokat. Ennek azonban előfeltétele, hogy a monetáris és a fiskális politika között összhang legyen. A liberalizált pénz- és tőkepiacokon csak megfelelő bizalom esetén várható el, hogy a gazdaság szereplői hazai valutában takarítsanak meg és adósodjanak el, ha ugyanis a hazai reálkamat sokkal magasabb, mint az elérhető külföldi, akkor a beruházásokat is olcsóbb külső forrásból fedezni.
Az Új Magyarország program megvalósításához egyfelől növelni kell a fejlesztési célú forrásokat, másfelől olyan gazdaságfejlesztési intézményrendszerre van szükség, amely a gyorsan változó környezetben is képes rugalmas reagálásra, valamint külső források bevonására. Ez az „önfenntartó mechanizmusokra” épülő intézményrendszer elősegítheti, hogy a makrogazdaság kedvezőtlen egyensúlyi helyzetét a fejlesztések terhei ne rontsák tovább. Ennek nemzetközileg bevált módja, ha a korábban költségvetésen belül kezelt állami támogatásokat – például a lakásépítés támogatását -, amelyek banki módszerekkel eredményorientáltan kihelyezhetők, a fejlesztési bankok kezelik.
ÁLDOZAT-MINIMALIZÁLÁS. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az uniós versenypolitikai környezet szintén meghatározó a fejlesztéspolitikában. A fejlesztési bankok ugyanis ma már csak olyan – piackonform, tevékenység-ösztönzésen alapuló, az Európai Unió gazdaságfejlesztési prioritásait is figyelembe vevő – termékkínálattal tudnak piacra lépni, amely egyúttal a nemzeti gazdaságfejlesztési törekvésekkel, rangsorokkal is teljes mértékben összhangban áll. A költségkímélés, a hatékony forrásbevonás és a fejlesztési források koncentrációja együtt biztosítják, hogy a lehető legkisebb mértékű növekedési áldozatot követelő makrogazdasági stabilizáció valósuljon meg Magyarországon.
Erre engednek következtetni az Európai Unió kilencvenes években felzárkózó országainak tapasztalatai is, amelyekben az euró bevezetését megelőző költségvetési konszolidációt a korábbi beruházási, fejlesztési szint fenntartása, sőt esetenként növelése mellett sikerült véghezvinni. Ezekben az országokban – elsősorban Spanyolországban, Írországban, jóval korábban pedig Németországban – a felzárkózás időszakában, a liberalizált nemzetközi feltételek mellett is sikerült dinamikus fejlesztéspolitikát megvalósítani.
