Gazdaság

A jövők emlékei

Lehet-e egy festmény egyszerre végtelenül letisztult és zavarba ejtően többrétegű? Hideg fejjel kimunkált, precíz, s egyúttal szürreálisan tétova, már-már elábrándozó? Egyszerre nyilvánvaló és titokzatos? Zsurnalisztikusan profán, ugyanakkor éterien ikonszerű?












A jövők emlékei 1



A jövők emlékei 2

A jövők emlékei 3
A jövők emlékei 4

Megfér-e egymás mellett – mi több: egymásba ágyazva – össze nem illő valóságdarabkák, miközben úgy érezzük, hogy mindig is összetartozónak kellett lenniük? Állíthatunk és kérdezhetünk-e egyszerre ugyanazzal a mondattal, ugyanazokkal a szavakkal? Lehet-e egy kép megnyugtatóan felzaklató vagy provokatívan csendes szavú?


Dániel András – a Figyelő művészeti vezetője és egyik grafikusa – legújabb festményei láttán a fenti kérdésekre az ember hajlamos igennel válaszolni. A Semmi baj című tárlat vásznain valahonnan ismerősnek tetsző, szép, nyugodt, néma alakok láthatók, távolba révedő tekintetekkel, akiken érezni, hogy egyaránt átélték a múltat, megélik a jelent, de valójában a jövőben léteznek.














A jövők emlékei 1



A jövők emlékei 3
A jövők emlékei 4

Abban a jövőben, amely – abszurd képzettársításként? fenyegető álomként? furdaló lelkiismeretként? vigaszként? – ott álldogál a tenyerükben, ott gubbaszt az ölükben, vagy éppenséggel megpróbálja eloltani azt a tüzet, amely sárgásvörös prémként világít meztelen vállukon. S amely tüzet nyilvánvalóan képtelenség valaha is eloltani.

Dániel András: Semmi baj •Godot Galéria, Budapest • Január 28-áig

Ajánlott videó

Olvasói sztorik