Gazdaság

Nem jött be

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vezérigazgatójának leváltásáról szóló híreket cáfolta ugyan a pénzügyi tárca szóvivője, ennek ellenére Zelles Sándornak sincs bérelt helye a szervezet élén.

Veszélyes kényelmesen hátradőlni a KVI vezérigazgatói székében, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján igencsak könnyű kiesni belőle. Zelles Sándor elődje, Thuma József is csak egy évig bírta a pénzügyminiszter bizalmát. Formailag ugyan ő mondott le, hajlott korára és fáradtságára hivatkozva (Figyelő, 2005/1-2. szám), valójában azonban általa teljesíthetetlennek ítélt feladat elé állították. Amikor 2004. december 29-én felállt, már tudni lehetett, hogy az intézménynek az idén 33,2 milliárd forintot kellene befizetnie a költségvetésnek.


Nem jött be 1

Zelles Sándor. Hallgat.

Könnyen elképzelhető, hogy ez a szokatlanul magas elvárás – az egy évvel korábbi, amúgy nem teljesített terv tízszerese – lesz a Thumát követő Zelles Sándor veszte is. Ráadásul ő nem csupán elfogadta a tervet, de írásban is garantálta, hogy hozza a pénzt a költségvetésnek (Figyelő, 2005/12. szám). Amikor az év elején megfogalmazta vezérigazgatói pályázatát, a részletes stratégiát is mellékelte, nyilván ezért is esett rá a választás.

Az elmúlt napokban több lap közölte, hogy elküldik a KVI első emberét. Ami azt illeti, Zelles sem lehetett valami biztos a dolgában, mert rögtön kihallgatást kért Veres János pénzügyminisztertől, aki – mint az érintett a találkozó után a Figyelővel közölte – megerősítette őt tisztségében. „Alaptalanok a támadások. Úgy látszik, egyesek szeretnének megszabadulni tőlem” – kommentálta Zelles a menesztéséről felröppent híreket.

Ettől függetlenül aligha emlékezhet vissza jóérzéssel az elmúlt hónapokra, amelyek során két kellemetlen közjátékban volt része. Először az újonnan megválasztott államfő sajtóirodája adott ki közleményt, Sólyom László nemtetszésének hangot adva, amiért a KVI az előírt határidőre nem talált számára megfelelő elnöki rezidenciát. Ebben a történetben még vétlennek, mondhatni áldozati báránynak tarthatta magát Zelles, ám a nemrégiben kirobbant korrupciós botrányban nehezebb lehet elhárítani a közvetett felelősséget. Az igazgatóság jogi főnöke, V.Cs. Balázs és társa a rendőrség gyanúja szerint két Audit kért egy ingatlan zökkenőmentes átadásáért. Bár Zelles, az ártatlanság vélelmét hangoztatva, egyelőre nem akar pálcát törni vezető jogásza fölött – hivatalból azért fegyelmit adott neki -, ám pesszimizmusra ad okot, hogy a két gyanúsított előzetes letartóztatását meghosszabbította a bíróság.

Perre megy?

Zelles Sándor lelkiállapotát jól jellemzi, hogy – mint lapunkkal közölte – jogászaival való konzultációja után büntetőpert fontolgat. Annak az internetes fórumnak a kiadóját, főszerkesztőjét akarja a vádlottak padjára ültetni, amelyik a leváltásáról szóló hírlavinát elindította. A kísérlet, ha eljut a megvalósítás stádiumába, mondhatni példa nélkül álló. Tudomásunk szerint hazánkban mostanáig egyetlen „hírbe hozott” miniszter vagy főhivatalnok sem próbálkozott azzal, hogy bíróság erősítse meg igazában és állásában.

ELZÁRKÓZÁS. Mindezen talán még túltenné magát a pénzügyi kormányzat, ha az alig egy éve kinevezett vezérigazgató betartaná szóban és írásban tett ígéretét, és a KVI befizetné az államkasszába azt a bizonyos 33,2 milliárd forintot. Szerettük volna megkérdezni Zelles Sándort, hogyan áll a finoman szólva is ambiciózus terv teljesítése, de ő az utolsó pillanatban kitért az interjú elől. Az ellene indult sajtókampányra hivatkozva kijelentette: jó darabig senkinek semmiről nem nyilatkozik. Lapunk azonban megbízható forrásból úgy értesült, hogy a 33,2 milliárdból mostanáig alig 10 milliárd forint folyt be, magyarán eddig a terv egyharmada sem teljesült. Úgymond átfutó tételként a honvédelmi, az oktatási, az egészségügyi tárca vagyonkezelésében lévő ingatlanokat is értékesítik, de ezen a téren sem dicsekedhetnek jobb aránnyal. A minisztériumok az együttesen remélt több mint 20 milliárd forintos bevételből eddig alig 7 milliárdot könyvelhettek el. Néhány nagyobb pályázati csomagot ugyan a napokban bontanak fel, de karácsonyi ajándék már aligha lesz belőlük a költségvetés számára. Hosszú hetek, hónapok telhetnek el még a szerződések aláírásáig, de ha egy per közbejön, az üzlet, mint már annyiszor előfordult, akár az utolsó pillanatban meghiúsulhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik