Gazdaság

Putyinológia II.

Kirgizisztán megmozdulása „dominó-hatást" indíthat el Oroszország déli peremén, Kínától a Kaukázusig. A nagy kérdés: Putyin nem akar megfelelő súllyal reagálni - vagy nem tud?

Nincs világpolitika, csak szovjet belpolitika van – ez a valaha híres mondás a néhai Vandenberg szenátortól származik. Jókora túlzás volt ez a két szuperhatalom korszakában is, ma pedig egyenesen abszurdnak tűnik. Pedig a túlzás mögött megbújik az igazság aranyröge. Vandenberg abból indult ki, hogy Moszkva külpolitikája a belső helyzetétől függ, és ez a külpolitika határozza meg a világ helyzetét. Az indoklás első felében bújik meg a napjainkban is érvényes igazság.

KIRGÍZIA KIHÍVÁSA. A múlt héten a „putyinológia” kényszerűvé vált alkalmazása során megkockáztattam azt az állítást, hogy az orosz elnök helyzete immár nem olyan vitathatatlan, mint első négyéves mandátumának idején. A menedzser típusú reformpolitikusok és az erőszakszervezetek politikai pozícióba juttatott embereinek („siloviki”) ellentétes irányú nyomása Putyint „cikcakk” politikára kényszeríti.

A Vandenberg-idézet túlzása mögött rejtőző igazságmag most Kirgizisztán – egyelőre idézőjeles – „forradalma” során látványos termést hozott. Az általános tanulság az, hogy a birodalmi, „nagyorosz” befolyási övezetből kiszakadó hajdani szovjet köztársaságok akcióival szemben Putyin egyre halványabb ellenlépésekkel válaszol. Ez az óvatosság félreérthetetlenül kapcsolódik belső pozíciójának változásaihoz.

Kirgízia – még le nem zárult – forrongása előtt másfél esztendővel Grúziában a „rózsás forradalmat” még egy esetleges fegyveres intervenció is fenyegette. Alig három hónapja az orosz birodalmi rekonstrukció szempontjából sokkal veszélyesebb ukrajnai „narancsszínű forradalommal” szemben ez az opció már nem merülhetett fel. Alkalmazták viszont a politikai nyomás és zsarolás legbrutálisabb eszközeit, még Ukajna kettészakítását is megkísérelve. Ráadásul: mindezt Putyin látványosan vállalt személyes közreműködésével.

Most Kirgizisztán esetében feltűnő volt a változás. Az orosz elnök nem jelent meg a színtéren, mint tette Ukrajna kapcsán. Amikor a tömegmozgás elkergette Akajev elnököt, a menekülőt fogadta ugyan a Kremlben, ám nyomban közölte: a védencét elűző ellenzékkel is hajlandó együttműködni. Pedig Kirgizisztán stratégiai értelemben talán még Ukrajnánál is fontosabb Moszkva számára.

1. A volt szovjet köztársaságok sorában ez az első mohamedán többségű állam, amely megkísérelte a kitörést. Hatása ezért igen erős lehet a cári és szovjet birodalom „lágy altestének” tekintett hasonló államokra (Tádzsikisztán, Kazahsztán, Üzbegisztán, Azerbajdzsán), amelyek a kínai határtól a Kaukázusig húzódnak. Akajevhez hasonló, vagy nála is retrográdabb, brezsnyevi típusú önkényurak kormányoznak ebben a hatalmas sávban. A dominóeffektus megjelenésének itt van a legnagyobb valószínűsége.

2. Ha a dominók dőlnek, várható az iszlám fundamentalizmus nyílt fellépése. A Kirgizisztán délnyugati részén fekvő Fergana-völgy már ma is nemzetközi – elsősorban tadzsik és üzbég – iszlámista-terrorista bázisnak tekinthető.

3. A kirgíziai események ilyen fejleményei félelmetes méretű nemzetközi válságot gerjeszthetnek. E szovjet utódállam például határos Kína mohamedán többségű hatalmas nyugati tartományával, Sinkianggal. Kirgizisztánban ugyanakkor orosz és amerikai katonai bázisok is vannak, akárcsak Üzbegisztánban. Kazahsztánban egy dominó-effektus fontos amerikai olajérdekeket fenyegetne.

4. Most először hallani Moszkvából olyan hangokat, amelyek (szerintem tévesen) azonosítják Putyin passzivitását Oroszország gyengeségével. Sztanyiszlav Belkovszkij, akit amerikai források a „Kremlhez közelálló” politológusnak tartanak, így fogalmaz: „Kirgíziában Oroszország gyengének és cselekvőképtelennek mutatkozott. Ezentúl senki nem igényli majd közvetítésünket és támogatásunkat.”

NEM ADEKVÁT REAGÁLÁS. Az orosz reagálás gyengesége mégis igazolni látszik ezt a túl sommás értékelést. Ugyanis arra a tényre épül, hogy Kirgizisztán – mint előtte Ukrajna – az orosz érdekeket szolgáló választási manipuláció láttán lendült mozgásba. Moszkva válasza: az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási ellenőrei „külföldi beavatkozás” hordozói. Ezért az orosz vezetés nem fizeti ki az 56 tagú EBESZ költségvetési támogatásának rá jutó hányadát.

Ez a „zsebben maradó” mintegy 15 millió euró nem válasz. Inkább kérdés. Vajon tényleg úgy módosultak Putyin belső pozíciói, hogy e félelmetes távlatokat feltáró eseményeket nem tudja (vagy nem akarja) a súlyuknak megfelelő szinten kezelni?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik