Miniszter úr, ha nincs a harmadik generációs mobiltenderből befolyó pénz, akkor is magabiztosan tudná cáfolni azokat a híreszteléseket, hogy megrendült Önben a kormányfő bizalma? Tehát az év végi pluszbevételek nélkül is szufficites decemberi egyenlegre és tartható költségvetési hiányszámra számítana?
– Amikor szeptemberben közzétettük a módosított prognózist, tudtuk, hogy milyen bevételekre számíthatunk. Ez a tervezés és prognóziskészítés szokásos menete, a többi nem több gondolatkísérletnél.
– S jövőre mi lesz? A 2005-ös tervezés mennyivel megalapozottabb, mint a 2004-es volt?
– Lényegesen megalapozottabb, többféle értelemben is. Egyrészt nagyon konzervatív módon vettük számításba a bevételeket, okulva a korábbi tapasztalatokból. Emellett újdonság az a bizonyos, 100 milliárdos tartalék is, amely beépült a költségvetésbe, s amelyet csak akkor lehet felhasználni, ha a bevételek rendben beérkeznek. Ez kellően ellensúlyozza a kockázatokat, köztük azt, hogy az áfabevételek még mindig nem úgy jönnek, miként az unióhoz való csatlakozás előtt megszoktuk. Továbbá néhány olyan gazdálkodási magatartási szabályt is beépítettünk a büdzsébe, ami a nagyobb fegyelmet biztosítja. Például a korábban felülről nyitott előirányzatok túlnyomó része felülről zárttá vált, vagy az eddig a Pénzügyminisztériumnál lévő egyes előirányzatok átkerültek a megfelelő fejezetekbe, azzal a megkötéssel, hogy az esetleges kiadási többletet is az adott fejezeten belül kell ellensúlyozni.
– A tervezésbe ráadásul most beépült a magántőke bevonása, a public private partnership (PPP). Ez arra emlékeztet, mint amikor a Fidesz a fejlesztéseket a Magyar Fejlesztési Bankon (MFB) keresztül menekítette ki a büdzséből. Nem lát párhuzamot?
– Csak ha felszínesen vizsgálódunk. Ha megnézzük, hogy milyen tényezők hatnak mostanában a költségvetésre, akkor nagyon sajátos helyzetet látunk. Egyfelől van a hiánycsökkentési követelmény, másfelől azonban ott van a természetes társadalmi igény, ami az egészségügy, az oktatás, a közbiztonság javítása terén állandó nyomást gyakorol a kiadások növelésére. Sok más is a hiánynövekedésnek „kedvez”. Jövőre például lesz egy olyan tétel, amely 2003-ban még nem volt: a GDP 1 százalékát utaljuk át Brüsszelnek befizetésként, miközben az egyébként ezt meghaladó támogatások nem kerülnek az államháztartás bevételei közé. Kamat- és lakástámogatási többletre 2004-ben megint csak a GDP 1 százalékát fizettük ki. Az említett tételek miatt 400 milliárdot kell lefaragni a „rendes” kiadásokból. A gazdasági növekedés szerkezete is olyan, hogy végbement ugyan egy nagyon kedvező váltás, a fogyasztástól a beruházások és az export felé, ám ez a költségvetési bevételeket apasztja. Lefékeztük a bérek növekedését, ami másrészt a jövedelemadó- és járulékbevételek mérséklődését vonja maga után. Ha végig akarjuk vinni az infrastruktúrafejlesztési programot, akkor az a választási lehetőségünk van, hogy vagy a rendes kiadásokat kell hallatlan mértékben megnyirbálni, vagy megpróbáljuk megfinanszíroztatni magántőkéből. Na, itt jön be a PPP. De ez nem afféle szemfényvesztés, amire korábban láttunk példát az M3-nál – hiszen a normál számbavétel szerint az MFB az államháztartás része, ráadásul az a finanszírozás tényleg nagyon költséges megoldás. Mi valódi magánbefektetőket keresünk, akik nemcsak a projektet finanszírozzák és menedzselik, hanem majd az üzemeltetést is végzik.
– Az Állami Számvevőszék mindenesetre kritizálta, hogy nincs öszszehasonlíthatósági tanulmány a hosszú távú hitelfelvétel, illetve a koncessziós szerződések költségeiről.
– Természetesen elvégezzük ezeket a számításokat, hiszen nem is lehet másként megítélni, hogy mennyivel drágább – ha drágább – a PPP a klasszikus költségvetési finanszírozáshoz képest. Persze ez nem olcsó megoldás, ám egyet nem szabad elfelejteni: a hagyományos lehetőség is hitel, vagyis komoly költségei vannak. Csak akkor a finanszírozás meg a kiadás nincs összekötve, a PPP-ben pedig ez együtt látszik. Ez közgazdaságilag értelmes konstrukció, csak jól kell kialkudni a feltételeket.
– Mennyi idő jut arra, hogy a koncessziós szerződéseket végigtárgyalják?
– Készült egy részletes menetrend, eszerint egy ilyen szerződés tető alá hozása 8-9 hónap. Ezt elkezdtük ez év őszén; jövőre, nyár végén pénzügyi zárást lehet készíteni.
– Ha már a számítások összevethetőségénél tartunk: elég nagyok az eltérések a PM és a kamara várakozásai között, hogy mit jelent a jövő évi költségvetés a vállalkozóknak. A minisztérium szerint 170 milliárd többlethez jutnak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) viszont úgy kalkulál, hogy 100 milliárddal nőnek a terheik. Ebből legalábbis annyi derül ki, hogy a vállalkozások elégedetlenek a jövő évi büdzsével.
– Nincs rá okuk, és azt sem hiszem, hogy a „vállalkozások” általában így gondolnák. A számításokban van némi eltérés, bár a kamara sokat korrigált az eredeti, nagyon hangzatos számán, ami megmagyarázhatatlan okból például a minimálbér-emelés – általuk 40 milliárdosra becsült – hatását a költségvetés által rájuk rótt teherként vette számításba. Holott világos, hogy nem az. Az adórendszernek úgy kell működni, hogy a világosan kitűzött gazdaságpolitikai prioritások irányába terelje a vállalkozásokat, és megoldást kell nyújtania a cégeket nyilvánvalóan visszahúzó problémákra. Ezért van egy sor új kedvezmény a beruházások, a foglalkoztatás-bővítés, az informatikai fejlesztések, a K+F érdekében. A többi között ebbe az irányba mutat az iparűzési adó további 25 százalékának leírhatóvá tétele a társasági adóalapból. A kamara számításai idején továbbá még nem volt meg az érdekegyeztető tanácsban a jövő évi, 6 százalékos bérajánlás. Ez azt jelenti, hogy a 4,5 százalékosra várt infláció mellett 2 százalék nettó keresetemelkedést biztosít a személyi jövedelemadó csökkentése. A 6 százalék bruttó béremeléssel 3,5 százalékos reálbéremelést tudnak elérni a munkáltatók a dolgozóknál. Ez összesen 120 milliárd forint bérkiáramlástól mentesíti a munkáltatókat – és 2005-ben folytatódik az egészségügyi hozzájárulás csökkentése. Persze ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy elégedett vagyok-e az adózási feltételek alakításával, akkor az a válaszom, hogy nem, még nem. Van három nagyon súlyos problémagóc: a helyi iparűzési adó, ami közgazdaságilag nem racionális, az áfa magas szintje, különösen az általános kulcs magas mértéke, továbbá az élőmunka-terhek nagysága. Azt szeretném, ha 2006-ra e három nagy probléma közül legalább az egyikben érdemi előrelépést tudnánk elérni.
– Elárulná, mi a személyes rangsora?
– Én magam az élőmunka-terhek csökkentésével kezdeném, ugyanakkor ezt borzasztó alaposan át kell gondolni.
– Nem lehet az, hogy az adókulcs-csökkentés egyben bevétel-növekedést is eredményezne, mint arra volt már példa a társasági adó, illetve az eva tekintetében?
Draskovics a privatizációról
MALÉV, BUDAPEST AIRPORT. „A két privatizációs folyamat összekapcsolása nem történhet meg, mivel az EU szabályai kifejezetten kizárják a repülőterek és a légitársaságok közötti nem piacszerű együttműködést. A privatizáció során el kell érnünk, hogy a Malév megőrizhesse mindazokat a repülési jogokat, amelyek értékessé teszik például Délkelet-Európa irányában, továbbá, hogy majdani befektetője nehogy azért szerezze meg a repülőteret, hogy innen más repterekre vigye át a forgalmat.”
MAGYAR VILLAMOS MŰVEK (MVM).”E cégnél a magánosításhoz nem értek meg sem a szabályozási, sem a szervezeti feltételek. A villamosenergia-ipar állami kézben lévő részét azonban át kell rendeznünk, létre kell hozni egy rendszeroperátort, amely részben a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító (Mavir) Rt.-től vesz át funkciókat, részben az MVM-től. Folyik egy szakmai vita, hogy ez az MVM leányvállalataként, avagy attól függetlenül jöjjön-e létre.”
– Kovács Lászlóval egyeztetett már?
– Erre nincs szükség. Van egy súlyos félreértés a hazai médiában: a vonatkozó uniós direktíva előírja, hogy minden egyszerűsített adózási módot, ami az áfát érinti, be kell jelenteni az uniónak. Megtettük, ezek után kaptunk kiegészítő kérdéseket, amelyeket megválaszoltunk. Innentől kezdve filmszakadás van. Időnként a brüsszeli bürokrácia mélyéből felbugyog néhány azonosíthatatlan szakértő állítólagos véleménye. Ez engem különösebben nem aggaszt.
– És az, hogy a versenyképességi rangsorokban Magyarország egyre hátrébb csúszik? Mit tesz a kormány, hogy ezt megakadályozza?
– Én úgy látom, hogy 2004-ben sokat visszaszereztünk a korábban elvesztett versenyképességből. Nem véletlen, hogy az export ilyen gyorsan növekszik, ráadásul 80 százaléka az EU tizenötökbe megy, ahol egyébként a kereslet bővülése nagyon pici. A hazai problémát részben az okozta, hogy hirtelen megugrottak a bérek. A versenyképesség másik eleme – határozott véleményem szerint – az árfolyam. A mai forintkurzus nem kedvez az exportnak, miközben ösztönzi az importot. Ez pedig éppen a kis- és közepes vállalkozások életét keseríti, s a munkahelyeket veszélyezteti. Ami pedig a hosszabb távú versenyképességet illeti, az államnak fejlesztenie kell az infrastruktúrát és a képzést. Mindezen túlmenően a jogi és bürokratikus környezetet kell egyszerűsíteni, modernizálni. A következő évet azzal szeretném kezdeni, hogy a vállalkozókkal közösen azonosítjuk azokat a kritikus pontokat, amelyek a legnehezebben kezelhetők a számukra. Szerintem fél év alatt kedvezőbbé tehető ez a környezet. A versenyképesség növelése érdekében fontos a bizalom, a kiszámíthatóság erősítése is. Kétségtelen, hogy 2004-et jókora bizalmi deficittel kezdtük. Ebből szerintem sokat sikerült ledolgozni.
– Bizalmi tényező a makroadatok alakulása is. A legnagyobb figyelem a költségvetési hiányra szegeződik, miközben a folyó fizetési mérleg GDP-arányos deficitje a feltörekvő országok közül nálunk a legmagasabb.
– Ez nagyon fontos szűk keresztmetszete a gazdaságpolitikának. Az idén sajnos csak szerény mértékben csökken majd a hiány. Változik azonban a finanszírozási szerkezet. A befektetők egyébként árnyaltabban vizsgálják az országokat. Nem a hiány nagysága a kérdés, hanem részben a finanszírozás módja, részben pedig a változás iránya. Ha túlnyomórészt adóssággeneráló tételekből kell finanszírozni, akkor ez nyilvánvalóan kedvezőtlen. De, ha jelentős részben tőkebeáramlásból, illetve az EU-transzferekből pótoljuk a deficitet, akkor ez egészségesebb helyzetre utal. Úgy látom, hogy jövőre a helyzet tovább javul, amibe belejátszik az is, hogy a nagyon alacsony lakossági megtakarítást ki tudtuk mozdítani a holtpontról. Az idén két dolog hatott a javulás ellen: a beruházások, különösen a feldolgozóipari beruházások lényegesen gyorsabban nőttek, mint azt bárki feltételezte, ami pedig – s ez a jó a rosszban – gépimporttal jár együtt. A másik az árfolyam hatása, aminek következtében a hazai termelést szorítja ki az import. A magas kamatszintnek direkt hatása van a fizetési mérlegre: az állampapírhozamok jelentős részét viszik ki a befektetők devizában, hiszen az állampapírok körülbelül 40 százaléka külföldi befektetők kezében van. Ez pedig közvetlenül rontja a fizetési mérleget.
– A jegybank erre azt mondja, hogy amíg helyre nem áll a költségvetési politika hitelessége, addig kénytelen erősen tartani a forintot, illetve magasan tartani a kamatot.
– Ennek a problémának mindenfajta egyoldalú megközelítése pontatlan és téves következtetésre vezet. Ha valaki azt gondolja, hogy a magyar gazdaság fő és önmagában vett problémája az árfolyam erőssége, az súlyosan téved. De az sem látja jól a helyzetet, aki azt mondja, hogy majd ha az államháztartás hiánya a nem tudom milyen alacsony értéket éri el, akkor minden megoldódik. A gazdaságpolitika művészete éppen a különböző eszközök olyan összehangolt használata lenne, ami egy optimumhoz közeli állapotot eredményez. Ma sajnos nincs ilyen összehangoltság.
– Mintha a kormánynak a jegybankkal kapcsolatos erős kritikája éppen a bizalmi deficit felszámolása ellen hatna…
– Hadd kérdezzek vissza: a jegybanknak a kormánnyal szembeni kritikái nem érdemelnek ilyen minősítést? Azért kérdezem, mert mintha egy torz helyzet lenne, amelyben a jegybanki függetlenséget – a fejlett piacgazdaság egyik nagyon fontos értékét – úgy értelmeznénk, hogy a jegybank tévedhetetlen és bírálhatatlan. De erről nincs szó. A világon mindenhol bírálják néha a jegybankokat, és arra is volt már példa, hogy akár a központi bank, akár a kormány téved a helyzet megítélésében. Abban nem látok semmi rosszat, hogy a Magyar Nemzeti Bank véleményt nyilvánít az államháztartásról. És úgy gondolom, abban sincs semmi probléma, ha a kormány elmondja, hogy az alkalmazott monetáris politika szerinte ilyen és ilyen következményekkel jár. Próbáljunk meg egy vállalkozó fejével kalkulálni. Tételezzük fel, hogy főleg exportja van, minden költsége belföldről származik. Az elmúlt két év során a munkabérköltségek tetemesen megnőttek, 2002-höz képest 25 százalékos reálbér-emelkedés ment végbe, az energia- és anyagköltségek is szépen felmentek, és ugyanazért az 1 eurónyi exportbevételért ma kevesebb forintot kap, mint két és fél évvel ezelőtt. Hogyan várjuk tőle, hogy dinamikusan növelje az exportját? Én egyébként arra számítok, ha a hiányt teljesíteni tudjuk az idén, ha az infláció számottevően csökken, akkor lényegesen megnő a monetáris politika mozgástere, és mérséklődhetnek a kamatok.
– Említette korábban a bürokratikus környezet leépítésének szükségességét, s máshol is nyilatkozott arról, hogy csapást kell mérni a bürokráciára. Közben pedig a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) költségvetése több mint 30 százalékkal gyarapodik jövőre. Azért ezt a csapást túl fogják élni…
– Nem a MeH a bürokrácia, a vállalkozónak nem ezzel az intézménnyel kell küszködnie – amivel nem azt mondom, hogy itt nem kell figyelni. Nekünk azokat az eljárásokat kell meggyorsítanunk, kiszámíthatóbbá és átláthatóbbá tennünk, amelyekkel a vállalkozások folyamatosan találkoznak. Ha például 30 nap az ügyintézési határidő, akkor ez alatt bírálják is el a kérelmüket. Az ilyen dolgokat gyorsan kell megváltoztatni, ami természetesen az apparátusi érdekek háttérbe szorítását feltételezi. A jövő év egyértelmű vesztese a közigazgatás, mert erre mintegy 200 milliárd forinttal kevesebbet költünk az inflációkövető finanszírozáshoz képest.
– Éppen ebből a differenciált megközelítésből olyan feltűnő a MeH költségvetésének növekedése.
– Elfogadom, remélem jövő év végére nem lesz kérdés, hogy miért így történt.
– Az év vége a pénzügyminiszterek számára nem a legnyugalmasabb időszak, mindenféle szokott ilyenkor történni. Biztos, hogy nem aggódik?
– Van bennem izgalom, nem tagadom, de nem pont azért, amit esetleg sejteni vélnek. Egyrészt én is várom az ünnepeket, mert bizony a pénzügyminiszter is karácsonyozik. És nagyon kellemes izgalommal tölt el az, hogy milyen pozitív változások lesznek a gazdaságban azon döntések nyomán, amelyeket az idén meghoztunk és azok nyomán, amelyeket most készítünk elő a jövő évre. Ez állandóan foglalkoztat, dolgozom az ünnepek alatt is.
