Sikeres fiatalok. Ragyogó egészség, vonzó fiatalság, látványos külsőségek, drága autók, külföldi utazások, jólét és gazdagság, ez ötlik azonnal az ember eszébe. A közhiedelem szerint a siker hozza meg az önbecsülést, pedig valójában fordított a helyzet: az önbecsülés ébreszti fel az igényt a teljesítményre, és vezet el a sikeres személyiséghez. Eredményt csak a sikerorientáltak érnek el, mert nekik fontos a győzelem, mert tudnak és mernek kockáztatni, mert belevágnak a nehéz, erőfeszítést igénylő feladatokba, mert egyéni, eredeti megoldásokra törekszenek, és a kudarc lehetőségétől sem riadnak vissza. Persze nem tagadható, hogy azután a siker énerősítő szerepet tölt be, megszilárdítja az egyént abban, hogy jó irányban halad, hogy képes úrrá lenni a problémákon, hogy komolyabb feladatokra vállalkozhat, magasabb pozícióra törhet.
A sikeren sokan a pénzt és pozíciót értik. Ez felszínes megközelítés, és sok alkotó ember tiltakozását váltaná ki, akik szerint a siker munkát, elfoglaltságot, aktivitást, új dolgok létrehozását jelenti. Számukra fontos, hogy ott hagyják a kezük nyomát, hogy elképzeléseiket megvalósítsák, hogy meghatározó személyiségei legyenek egy cég működésének és eredményességének.
Lovas Zsuzsa pszichológus, vezetési tanácsadó
KORLÁTOK. Szegény kudarc, ő a fő rossz, a főellenség, pedig sokszor hálásnak kellene lenni neki. Megmutatja ugyanis a személyiség lehetőségeit és korlátait, növeli az állóképességet, a tanulságok levonására sarkall, megtanít arra, hogy „hátrább az agarakkal”, hogy nem sikerülhet minden, és önbizalmunkat nagymértékben növeli, ha a kudarc után van erőnk felállni és újrakezdeni. A kudarcra is igaz a pofonokkal kapcsolatban hangoztatott népi bölcsesség, az a legény, aki állja.
Amikor befutott fiatalokról beszélünk, tudjuk: ez fikció, hiszen nagyon ritka, hogy valaki az élet minden területén eredményes legyen. A karrier nem jár automatikusan együtt a szerető, támogató családdal, a jó emberi kapcsolatokkal, a kiegyensúlyozott, stabil személyiséggel. Legnagyobb erényeink válhatnak a legnagyobb hibáinkká – ez az állítás igaz a vezetői szerep szempontjából fontos tulajdonságokra is. Az erős versengési kényszer, a dominancia igénye, a teljesítményorientáltság, az ambíció segítik az energiák mobilizálását, a saját és a cég érdekeiért folyó küzdelmet. Ám ha túlsúlyba kerülnek, akkor pusztítóvá válnak, állandó versengéshez, túlpörgő, leállíthatatlan tevékenykedéshez, a mindentudás és mindenhatóság téves képzetéhez vezetnek.
A vezetők – és ez különösen igaz a fiatal menedzserekre – általában érdek- és célorientáltak, csak az élet racionális oldalát veszik figyelembe. Rámenősek, és nem töprengenek érzelmi dolgokon. Elfogadhatatlan számukra, hogy kétségeik, dilemmáik legyenek, hogy ne tudjanak azonnal dönteni, hogy érzésekkel – akár a sajátjaikkal, akár másokéival – kelljen bajlódniuk. Erősek, teherbíróak és feszültségtűrők. Képességeiket, lehetőségeiket határtalannak érzik, s észre sem veszik, hogy túlterhelik magukat. Állandóan versenyben vannak, akkor is, ha a szabadidő felhasználásáról van szó, ha gépkocsit vásárolnak, vagy ha párt választanak. Gyakori igény: a „megfelelő partner” a legszebb, legfiatalabb legyen, még akkor is, ha nincs igazi érzelmi vagy szexuális vágyuk „szívük” választottja iránt.
A gazdagság, a luxus látszatát akarják kelteni, még a sportot is státusszimbólumnak tekintik: ha éppen a tenisz a trendi, akkor azt űzik, ha pedig a fallabda vagy golf jön divatba, akkor gyorsan váltanak.
Az ifjú sikeremberek sokszor hajszoltan élnek, túldolgozzák magukat, nem tudnak pihenni, túlfáradásaik levezetésére nem a legjobb eszközöket találják meg. Munkamániássá válnak. Ez extrém teljesítményorientáltságot jelent, függővé válnak a feladatuktól, a nélkül létezni sem tudnak, hiszen mindent a munkával kompenzálnak. Az ismert graffiti szerint „az öngyilkosság egyetlen társadalmilag elfogadott módja az, ha halálra dolgozod magad”. Állandó küzdelmet folytatnak az idővel, több dolgot csinálnak egyszerre, legszívesebben több helyen is lennének azonos időben. Megtalálhatók közöttük a tehetségesek, a jó időben, jó helyen állók, a karrier érdekében mindenre hajlandók, a családok, ismerősök támogatásából előrelépők. Persze mindenki az első kategóriába helyezi magát, mivel a siker „tehetségessé és okossá” tesz.
De talán nem kellene ilyen drámai színekkel ecsetelni életpályájukat, hiszen irigyelt, sikeres figurák, fiatalok, gazdagok, szerencsések, miért ne lennének boldogok. „Ha nekem annyi pénzem lenne, olyan házban lakhatnék, és mindenki kalapot emelne előttem, semmi bajom nem lenne az életben, az holtbiztos” – állítja egy csóró pályakezdő. Nem is érti, mi lehet itt a probléma, olyan távoli, olyan hihetetlen számára mindez.
A helyzet nem annyira egyszerű, mint amilyennek látszik. Mint mindenhez, a sikerhez is hozzá lehet szokni, sőt bele is lehet unni. Mi történik akkor, ha már mindenük megvan, ha a cégnél nincs magasabb pozíció, ha ott a sportkocsi, a nagy ház, a szép feleség? Beköszönt az érdektelenség?
MINDENÜK MEGVAN? A burn-out, a kiégés kifejezést először a szociális szférában dolgozók körében írták le. Azt a jelenséget értették alatta, amikor a szociális munkások belefásultak az emberi szenvedés látványába, abba a sok nyomorúságba, ami naponta körülvette őket, és elvesztették érzékenységüket, érdeklődésüket munkájuk iránt. Ha nem is teljesen azonos a fent leírt jelenséggel, de a fiatal sikeres vezetők körében is találkozunk hasonlóval. A befutottak megszokják pozíciójukat, hatalmukat. Már nem hat az újdonság erejével, hogy emberek és komoly pénzek sorsa fölött döntenek, munkájuk már nem kihívás számukra. Mindenük megvan, nincs mit elérni, nincs mire vágyni, vagy ha vágynak valamire, „bemennek a boltba, és megveszik”. Átélik a kiégés érzését.
A megoldások, amiket a fásultság, érdektelenség megszüntetésére választanak, természetesen nagyon különbözőek lehetnek. Eljátszhatják a „szívdöglesztő” macsót, vagy az öntudatos szingli nő szerepét, de egy idő után ez sem annyira élvezetes, mint amilyennek a kezdetekben tűnt. Szerezhetnek maguknak apró örömöket az igazi helyett, lecserélhetik félévente az autójukat, hetente vehetnek új mobiltelefont, ezzel ideig-óráig elszórakoztathatják magukat, de azt pontosan tudják, hogy ezek a játékok kérészéletűek, és hamarosan ismét visszazuhannak az örömtelen hétköznapokba. Az ártalmatlan próbálkozások után jöhetnek az extrémitások, amelyek már sokkal veszélyesebb következményekkel járhatnak. Extrém sportok vagy hobbik, rendhagyó kapcsolatok, beleértve a különleges szexuális élményeket is, tiltott szerek, gyorsítók, drogok használata. De ezek sem oldják meg azt a hiányérzetet, amit az üresség élménye szül, csak lázas kísérletek, hogy megmentsék magukat az érdektelenség és fásultság érzésétől.
Természetesen nem szükségszerű, hogy mindez így legyen. Amikor megkérdezték Freudtól, mire legyen képes egy ember, azt válaszolta: „Tudjon szeretni és dolgozni.” Még hozzátette, hogy mind a három szó egyformán fontos. A sikeres ember rendelkezzen jó önismerettel és érett személyiséggel. Az emberek többsége azt hiszi, hogy jó az önismerete, csupán csak azért, mert szokott gondolkodni magáról. Egy régi mondás szerint mindenkinek három jelleme van: az, amilyen valójában; az, amit gondol magáról; és az, amit mások gondolnak róla. Ehhez tisztában kell lenni azzal, hogy azok a tulajdonságok, amelyek sikert hoznak a karrierépítésben – a versengés, a rámenősség és a racionalitás -, nem biztos, hogy jól alkalmazhatók érzelmi kérdésekben. A magánéletben ugyanis az intimitás, a szeretet, a türelem a nyerő. Ha a fiatal vezetők teljes életet akarnak élni, ha nem csak dolgozni, de szeretni is akarnak, akkor energiáikat meg kell osztaniuk munkájuk és magánéletük között.
