Magyarországon a különböző korosztályok eltérő politikai szimpátiái tekinthetők a választói viselkedés legszembetűnőbb jelenségének. A 2002-es választás óta az MSZP egyedül a 60 évnél idősebbek köréből nem veszített szavazókat, míg a 30 alattiak közel kétharmada a Fideszre szavazna. Sokan gondolják azt, hogy nincs mit csodálkozni ezen. Van Magyarországon egy párt, amelynek a nevében is benne vannak a fiatalok, így ők általában erre a pártra szavaznak. Van ugyanakkor egy másik párt, amelynek a nevében benne van az a történelmi időszak, amelyben az idősebbek többsége élete legjobb éveit töltötte, így ők tipikusan erre a másik pártra szavaznak. Ám a képlet azért ennél valamivel bonyolultabb.
Karácsonyi Gergely, a Medián Piac- és Közvélemény-kutató Intézet munkatársa
SAJÁTOS TÖRÉSVONAL. Egyrészt Magyarországon kívül nincs még egy olyan pártrendszer Európában, amelyben a generációs különbségek jelentenék az egyik fő törésvonalat. És arra sincs nagyon példa, hogy a fiatalok többsége a jobboldali pártokra szavazzon. Ráadásul nálunk a zömük ezt az értékválasztásai ellenére teszi, a többségük ugyanis nem tekinthető se jobboldalinak, se konzervatívnak. Szemléletes példája ennek, hogy a felmérések szerint a Sziget-fesztivált látogatók nagy része is Fidesz-szimpatizáns, pedig az a rendezvény szinte mindent magában sűrít abból, ami összeegyeztethetetlen a Fidesz által felkínált világképpel. Ha a szavazók nálunk elsősorban az értékeik alapján választanának pártot, akkor a 30 év alattiak többsége a baloldalra vagy a liberálisokra szavazna. Mint ahogyan egyébként általában így is tesznek a nyugat-európai demokráciák többségében, ott ugyanis a baloldali pártok képviselik azt a szimbolikus, radikális, status quo ellenes politizálást, amire elsősorban a fiatalok a vevők.
Az értékalapú szavazáshoz azonban értékek alapján politizáló pártok is kellenének – márpedig ilyenekben elég nagy a hiány minálunk. A hazai bal- és a jobboldal elsősorban nem a politika tartalmi kérdéseiben, hanem a politikához való hozzáállásában, a politikaképében, a politikai kultúrájában különbözik. A magyar baloldal politikai kultúrája a Kádár-rendszer félhivatalos politikai kultúrája, amelynek az ideológia-ellenesség és a konfliktuskerülés a lényege. A nyugat-európai baloldal mai prominensei közül sokan az 1968-as diáklázadások idején a barikádokon tettek hitet az új baloldali eszmék mellett. Magyar kollégáik viszont éppen ekkor kezdték meg kamarilla-küzdelmeiket azért, hogy az ország sorsát ne az agyonideologizált pártpolitika, hanem lehetőleg a józan ész szabályai szerint igazgassák. Mellettük a lakosság is hozzászokott ahhoz, hogy annál élhetőbb az élet, minél kevesebb az ideológiai „okoskodás”. Ez a magyarázata annak, hogy miért van ilyen mítosza a „szakértelemnek” a baloldalon, miért az „árokbetemetés”, a konfliktusok csökkentése a fő üzenet – és miért volt képtelen az MSZP mind ez idáig politikai víziót, az érzelmi elköteleződés lehetőségét felkínálni a választóknak.
Márpedig a fiatalok leginkább ezt várják a politikától. A Fidesz ideológiai átalakulását sokan pálfordulásnak tartják, de az kétségtelen, a párt a radikális politikai habitusát mindvégig megőrizte – és éppen ez az, amiért szeretik a fiatalok. Akik nem „megrendelők”, hanem „fogyasztók” a politikai piacon. A szavazatukért tulajdonképpen nem várnak semmit, hiszen nem nagyon érdekli őket, hogy a politika „mit izzad ki magából”. A pártokat érzelmi azonosulási lehetőségként használják, azonosulni pedig azzal lehet, ami érdekes, ami karakán, ami mer valamilyen lenni. És a Fidesz ebben verhetetlen a magyar politikai piacon.
A HŰSÉG NEM HATÁRTALAN. Mégis úgy tűnik, a fiatalok politikai „márkahűségének” is vannak határai. Az EP-választás óta a Fidesz támogatottsága igencsak visszaesett a 30 alattiak körében. Ez valószínűleg nem független attól, ahogyan a sorkatonaság ügyében a párt politizált, de az is lehet, hogy ez a változás már a megfiatalodott MSZP elszívó hatásának is köszönhető. Azonban az MSZP-n belüli generációváltásnak csak akkor lehet tartós hatása a fiatalok politikai viselkedésére, ha a párt ki tud lépni a víziótlanságból. A régi intelmet egy kissé átalakítva azt mondhatnánk: nem elég fiatalnak lenni, annak is kell látszani.
