Közismert, hogy az angol gyep attól olyan, amilyen, hogy évszázadok óta manikűrösöket megszégyenítő precizitással nyírják, az éghajlati viszonyokról már nem is beszélve. Aligha találunk ezen a popban gazdag, összefüggő legelőn olyan kaszálót, melyen ne lennének szakrális kövek, monolitok, különös tekintettel a Beatlesre, a Kinksre, a Sex Pistolsra vagy a Buzzcocksra. A Supergrass bárányai a legjobb helyeken legeltek, így az előbb említett előadók mindegyike hatott rájuk. Valójában a Supergrass tagjai hagyománytisztelő britek, akik azután kezdenek el lázadni és ordibálni, hogy elfogyasztják az ötórai teájukat. 
Az oxfordi illetőségű Supergrass nem csinált semmi különöset, a Buzzcocks könnyed osztályharcos slágerpunkját továbbgondoló, könnyen emészthető, tápláló, szénhidráttal teli popot művelnek. Persze, kicsit mocskosabban, és nagyobb vehemenciával, mint elődeik. A Supergrasst csak a slágereikkel lehet körülírni, minden számuk tartalmaz legalább egy könnyedén visszahívható harmóniamenetet. Olyan slágereket, mint a Moving vagy a Pumping on Your Stereo csak azok tudnak írni, akik amellett, hogy a megfelelő kabátokra rakják a megfelelő jelvényeket, a hangokat is szakszerűen illesztik egymás mellé. Arról nem is beszélve, hogy azzal is tisztában vannak, milyen hosszú barkóhoz mekkora gallért illik viselni. A brit pop hanyatlását szerencsésen átvészelő Supergrass gyepmestereinek volt gondjuk a klipekre is, olyannyira, hogy a legjobb nemzetközi reklámfilmeket tartalmazó Shots video-kazettákon számtalanszor szerepeltek az „előremutató megoldásokat tartalmazó klipek” fejezetben.
|
