 |
Franciaországi síelését félbehagyva repült haza Papp Béla, a Ringier Kft. ügyvezető igazgatója, amikor megtudta, hogy le akar mondani a Népszabadság főszerkesztője, Eötvös Pál. A döntés nemcsak a kiadót, de a szerkesztőséget is váratlanul érte, az időzítést tekintve mindenképpen. Az érintettek meglehetősen szűkszavúak, s nem tágítanak közleményüktől, amely szerint Eötvös Pál főszerkesztői megbízatása közös megegyezéssel szűnt meg múlt csütörtöktől, s „a lap modernizációja szükségessé teszi olyan személy megválasztását és kinevezését e posztra, aki a megújulási folyamatot irányítani fogja és a lapot hosszú távon vezeti”. Eötvös Pál nem kívánt nyilatkozni, a síeléshez visszatért Papp Béla lapzártánkig nem volt elérhető, s nem akarta megvilágítani a döntés hátterét Lengyel L. László, a Népszabadság Rt. vezérigazgatója sem. Ô – aki 2003 elején tért vissza a társaság élére – azt azért elmondta, hogy a tavalyi példányszám-lemorzsolódás nem volt akkora, hogy veszélyeztette volna a céget. Az eredmények ráadásul több százmillió forinttal javultak, köszönhetően a hatékonyság növelésének, valamint a reklámpiacon végrehajtott erősítésnek. (Utóbbi annyit jelent, hogy a hirdetési bevétel az előző évekkel ellentétben már nem csökkent.) A javulásra szükség is volt, ugyanis 2002-ben a Népszabadság Rt. – 7,4 milliárd forint nettó árbevétel és 178 millió forint üzemi veszteség mellett – döntően a 200 milliós pénzügyi nyereségnek köszönhetően ért el 19 millió forint adózás előtti eredményt.
 |
Európa-szerte tapasztalható, hogy az országos politikai-közéleti lapok teret veszítenek a bulvársajtóval és a helyi lapokkal szemben. Ez a tendencia Magyarországon is érezhető: nemcsak a Népszabadság, de – a Magyar Nemzet kivételével – a többi közéleti napilap példányszá-ma és olvasottsága is csökkent az elmúlt években, s a trendet csak a 2002-es választási év tudta némileg megtörni (lásd ábránkat). Nyilvánvaló azonban, hogy a Népszabadság tulajdonosai ennek ismeretében sem törődhetnek bele a térvesztésbe, s ezt érzékelhette Eötvös Pál is, annak ellenére, hogy a Figyelő úgy értesült, senki sem igyekezett őt távozásra bírni. Piaci információk szerint a tulajdonos Ringier-nél is egyértelműnek tartották, hogy szükség van a lap megújulására, ám a számukra fontos pénzügyi eredményeket a kiadó, és nem a lap átalakításával akarták elérni. Ennek megfelelően a Lengyel L. László által nem részletezett hatékonyságjavítás például elsősorban a terjesztés korszerűbbé tételére és olcsóbb beszerzési források keresésére terjedt ki, s még terveiben sem érintette a szerkesztőséget. Utóbbi feladata volt a tartalom és a forma korszerűsítése, ám az erre tett legutóbbi kísérlet sem állította meg a példányszám-csökkenést. Szükség van tehát változásra a szerkesztőségben is, különös tekintettel arra, hogy a lap olvasótábora elöregedett, meg kellene nyerni fiatalabb korosztályokat is, ám a „régi motoros” jelenlegi vezetőgárda erre már nem képes.
Az Eötvöshöz közel állók úgy vélik, a lemondott főszerkesztő képes jól felmérni a helyzetet: ez történt a lap privatizációjakor is, 1989-ben. Akkor Eötvös állt a változások élére, keresztülvitte a részvénytársasággá alakítást és azt, hogy a pártbefolyás az MSZP-közeli Szabad Sajtó Alapítvány 26,5 százalékos tulajdoni hányadára szűküljön. Nyelvtudása hozzásegítette, hogy ő tárgyaljon a később többségi tulajdonossá váló Bertelsmann AG-val is, így a pártállamból sikeresen átmentette a lapot a köztársaságba, belőle pedig az rt. elnök-főszerkesztője lett. Most nyilván felmérte, hogy az eddigieknél radikálisabb változtatásokra van szükség a szerkesztőségen belül is, de ehhez vagy kedve, vagy ereje nincs már: a hamisnak bizonyult Teller-levél közlése után pozíciója jócskán meggyengült.
 |
Azt azonban, hogy mi idézte elő Eötvös döntését éppen most, nem tudni. A Ringier nem kényszeríthette erre, ugyanis kisebbségi tulajdonos-ként viselkedik, amíg jogerősen meg nem szerezheti az rt. többségét. Igaz, bírósághoz fordult a Gazdasági Versenyhivatal döntése ellen, amellyel megakadályozták, hogy a Ringier a korábban megvásárolt 49,9 százalékos tulajdonrész mellé a Bertelsmann AG-tól megvegye annak még megmaradt 17,7 százalékos pakettjét, tehát változatlanul szándékában áll többségbe kerülni (Figyelő, 2003/40. szám). Addig azonban nem használja ki, hogy a 17,7 százalékkal nem szavaz senki, vagyis nála van a leadható szavazatok többsége. Így egyes feltételezések szerint a Szabad Sajtó Alapítvány sokallhatott be, amely a példányszám erodálódásával politikai befolyását, tekintélyét látja veszendőbe menni. Ám még e két részvényes együttes akarata sem lenne elég új főszerkesztő kinevezéséhez, e poszt betöltőjét ugyanis az rt. közgyűlése választja meg, s a szerkesztőségnek ez ügyben vétójoga van, amellyel csak akkor nem élhet, ha a többi tulajdonos egyformán szavaz, vagy ha meghatározott pénzügyi mutatók nem teljesülnek. Így várhatóan a májusi közgyűlésen dől majd el, hogy az érintettek, kihasználva a tálcán kínált lehetőséget, milyen mély reformokra szánják el magukat.
