A buszgyáros

Szabadidejében olvas és utazik, lehetőség szerint családjával együtt.

Mezőgazdálkodással foglalkozó család sarjaként Krankovics István már korán megtapasztalta a kemény munkát. Míg édesapja a helyi temelőszövetkezetben töltött be vezető pozíciót, addig családtag-jainak kijutott a gazdálkodás nehézségeiből. Az egykor napszá-mosként dolgozó béreslegény kilátásai nem voltak túl kedvezőek, csak a tanulás jelenthetett előrelépést.

A Moszkvában végzett, oroszul kitűnően beszélő fiatalember a nyolcvanas évek közepén költözött Győrbe, ahol a Rába szocialista export főosztályának vezetésével bízták meg. Ebben az időszakban szerezte meg kereskedelmi tapasztalatait, nem beszélve azokról a kapcsolatokról, amelyekre a Rábától való távozás után is építhetett. A nyolcvanas évek végén az ország már tetemes szovjet kinnlevőségekkel rendelkezett, s azok behajtására nagyon kevés esély mutatkozott. A Rábán belül sem volt felhőtlen a helyzet. Az idő tájt érkezett egy ajánlat a külföldön még mindig elismert és megfelelő háttérrel rendelkező orosz Avtoexporttól: szívesen létrehoznának egy közös vállalatot a kereskedelemben jártas vezetővel.

BEJÁRATÁS. Krankovics István 1991-ben vált meg a Rábától – akkor már a marketingigazgatói poszttól -, hogy teljes figyelmét a frissen alapított Kravtex Kft.-nek szentelje. Az alapításhoz szükséges 3 millió forintot a család adta össze. A cég eleinte az akkor még fizetőképes orosz piacra szállított alkatrészeket, olykor buszokat is. Az üzlet virágzása 1994-ig tartott, ám akkor jócskán visszaesett a kereslet az alkatrészek iránt. Így kezdett régi Ikarus buszok felújításába és értékesítésébe a Kravtex, főleg a FÁK tagállamaiban. Az üzlet az 1998-as orosz pénzügyi válságig jövedelmezett jól, ám egészen a múlt év végéig tartott, mire elkelt az utolsó felújított Ikarus is, a 700. darab.

A cégben társ Avtoexport tulajdonosai azonban úgy vélekedtek, hogy a buszfelújítás és -összeszerelés nem nekik való, így kiváltak a kft.-ből, amely 1997-től Krankovics István kizárólagos tulajdonává vált. Az Avtoexport döntése kissé logikátlannak tűnhetett a maga idejében, hiszen a Kravtex közel egymilliárdos adózott nyereséget könyvelhetett el. Ez volt az az év, amikor Krankovics is úgy gondolta, ideje valami újat kezdeni, és megvásárolta egykori első munkahelyét, a Kühne Gépgyárat, amely akkor éppen a csőd szélén táncolt. “Ez nem privatizáció volt, hiszen a cég részvényeit a rendszerváltás után a gyári MRP szervezetnek, valamint a környező települések mezőgazdasági szövetkezeteinek és a helyi önkormányzatnak adták el, illetve közöttük osztották fel” – hangsúlyozza Krankovics. A gyári MRP szervezet nem tudta törleszteni sem a részvényvásárlásra felvett E-hitelt, sem az állami vagyonkezelőtől kapott külön kölcsönt. Így az agresszív spekulációs kivásárlástól tartó MRP szervezet és az önkormányzat a részvények közel 60 százalékát Krankovics Istvánnak adta el, aki az MRP szervezet adósságait is rendezte. A nagyrészt külföldi licencek alapján mezőgazdasági gépeket – talajmegmunkáló- és vetőgépeket – gyártó részvénytársaság ma már 99,9 százalékban a Kravtex tulajdona. Mosonmagyaróváron készülnek a Kravtex győri gyárában összeszerelt Credo típusú autóbuszok vázai is.

A buszgyártás amolyan hobbiként, vágyálomként lebegett a cégvezető szemei előtt, mígnem az orosz válság elmélyülésekor úgy látta, itt az alkalom. Egy cseh cégtől vásárolt licenc alapján megkezdődött Győrben a Credo buszok gyártása, ám ezek már alig hasonlítanak az egykori cseh buszra. “A hazai viszonyokhoz igazítottuk őket – mondja Krankovics -, igyekeztünk az itthoni tapasztalatok szerint átalakítani, és úgy összeszerelni, hogy az alkatrészek többsége magyar termék legyen”. Így jött létre a Credo buszcsalád, amely több mint 80 százalékban hazai termék. A kereslet azonban így is kicsi, annak ellenére, hogy a minőséget mindenhol elismerik, a Credo nagyon jó referenciákkal rendelkezik, s e járművek ára 20-25 százalékkal alacsonyabb a konkurensekénél.

Kitűnő üzletnek ígérkezett a hazai Volán vállalatok ellátása buszokkal, ám ez csupán remény maradt. Igaz, a Kravtex által gyártott buszok a 24 Volán vállalatból 9-nél megtalálhatóak a menetrend szerinti járatok között. Mint Krankovics mondja, előfordult, hogy alulmaradt közbeszerzési pályázatokon, amelyeket főleg az olcsó munkaerővel rendelkező országokban gyártató cégek nyernek, mégis van értelme versenyezni. Mindenesetre elhatározta, hogy a Volánok küszöbön álló, 2005-re tervezett privatizációja során vásárol e társaságokból is, s így megfelelő piacot teremt az általa gyártott buszoknak.

“A Kravtex-csoport helyzete jelenleg nem mondható rossznak” – vélekedik Krankovics István. “Igaz, hogy a nyeresége nem túl nagy, de – ellentétben a hazai cégek túlnyomó többségével – nincs eladósodva.” A korábbi évekre visszatekintve a buszgyáros úgy véli, hiba volt, hogy nem reklámozta szélesebb körben járműveit, hiszen a legtöbben nem is tudják, hogy a Credo magyar termék. Arra azonban büszke, hogy vagyonát nem fillérekért privatizált cégekkel, vállalatokkal alapozta meg, mindenhez piaci áron jutott hozzá, és a jövőben is csak így szeretne gyarapodni.

JÖVŐKÉP. Fejlesztésre Krankovics az idén közel egymilliárd forintot költ, Mosonmagyaróváron új festőüzemet létesít, valamint az uniós szabványoknak megfelelő módon alakítja át üzemei energiagazdálkodását. Az üzemek mellett munkásszálló is épül majd Mosonmagyaróváron, a helyi munkaerő-kínálat ugyanis nem fedezi már a cég igényeit, ezért máshonnan kell a szakképzett munkaerőt odacsábítani. A fejlesztés Győrben is folyik, az ottani telephely is bővül egy szervizcsarnokkal és autóbusz-diagnosztikai eszközökkel. A leginkább fájdalmas pontnak azt tartja a Kravtex vezetője, hogy az állami támoga-tásokból rendre kimaradt, és ez valószínűleg a jövőben is így lesz.