Úgy kerültünk a Gamauf Panszizió és Étterem bűvkörébe, hogy az idén is volt Farkasházy-féle Szárszó.#<# A házigazda kertjében - mit ki nem bír a fű! - összegyűlt az éppen nem hivatalos Magyarország elitje, ellenzékiek és függetlenek, immár kilencedik alkalommal. Fórummá nőtt ez a kert a sátorral, ahol az éppen regnáló hatalom kritikusai és alterálói, no meg a mindenkori távolságtartók jelennek meg, valamennyi rendszerváltozás utáni kormányzat bosszúságára. Magyarországon a pártgyőzelemnek és ama picike, csupán négyévnyi hatalomgyakorlásnak még nincs eleganciája, a stabil demokráciákban kicsiszolódott stílusa. Itt minden kormányváltás csupa görcs. A politikai parvenük mohósága megrontja a '89-ben kivívott szabadság nagy kollektív élményét. S minthogy az újmagyar politikusok nagy hányada képtelen a párbeszédre, így irritálja őket minden ellenvélemény. Nem csoda, ha a szárszói szabad dialogizálók gyülekezete a kerti fórum fennállása óta mindig dühíti az éppen aktuális hatalmat.
Az idei találkozó különösen jól sikerült, de megannyi megszólalás közül legélvezetesebb a Farkasházy moderálta Medgyessy-Kuncze csörte volt. Egy üdítően laza (fő hiánycikk a fideszes feszességben), tartalmas és szellemes, de nem elkabaretizált félóra. Mindketten azt nyújtották, ami a legfájóbb deficitje a hazai politikának: zsigeri (és nem kényszerűen eljátszott) demokratizmust, valamint képességet az öniróniára.
De térjünk be a Balaton-parti Gemauf étterembe, ahol a pezsgő vitadélelőtt után megebédeltünk. Hófehér, mediterrán jellegű ikervilla, négy apartmannal, saját stranddal, stéggel, kikötővel, jó étteremmel, gyönyörű fedett terasszal a vízparton. Mindig jóérzéssel tölt el, ha ilyen (proccolásmentes) igényességgel találkozom, mint itt. Minden átgondolt, megtervezett, jó anyagból és jó minőségben készült, a toalettől (döntő és leplező helyszín!) a ballusztrádok kidolgozásáig (például nem repedezett, mint annyi helyt). Nincs sehol szocreál örökségű kompromisszum, parlagi igénytelenség, gyorstalpalású ízléspanel, mely kétségbe tud ejteni nyaralóhelyeinken. Már belépéskor oleanderek, Itáliában honos bougainvilleák, egyéb déli virágok özöne fogadott.
Kiültünk a teraszra. Szikrázott a víz, fehéren vakítottak a falak, az ember világszemlélete is megváltozik ilyenkor. Tiszta Adria! Sokan voltunk, választani lehetett A és B menü között. Na képzelem, milyen lesz ez a tömegkaja! – gondoltam kajánul. De nem! A zöldborsóleves nem híg mosogatólé, hanem kimondottan finom volt. A natúrpulyka ízletes és puha. A cigánypecsenye pedig – szinte sosem eszem disznóhúst – egészen kiváló, remekül pácolt, pikáns. Még a pusztasalátában is volt valami helyi finomság, tán előre érlelték, ahogy anyám szokta volt az előző este ecetbe vagdosott uborkasalátát. Mindehhez 1998-as Villányi Cabernet Sauvignonnal és Vylyan-féle 99-es Rajnai Rizlinggel szolgáltak. Az, hogy ilyen tömeges szervírozásnál a sörök és a borok hőfoka kifogástalan volt – szinte már egy szentivánéji álom régiójába tartozott. Nyilván, hiszen másnap Szent Iván napja virradt ránk.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
