Wisconsinban hangzott el az amerikai elinökválasztási kampány talán legjobb vicce. “Ellenfelem azt állítja, hogy ő találta fel az internetet. De ha valóban ilyen leleményes, miként lehetséges az, hogy minden egyes internetcím ťwŤ-vel kezdődik?” És ugyan ki más süthette volna el az informatikai guru szerepében gyakorta tetszelgő Al Gore kárára ezt a kampánystratégák által tökéletesre csiszolt poént, mint a Fehér Házért republikánus színekben harcba induló George W. Bush, akit a második keresztnevének kezdőbetűje után az egész ország egyszerűen csak “Duplavéként” emleget.
KÉT TELEFON. A választási harc azonban korántsem csupán holmi olcsó poénokról szólt. Már csak azért sem, mert az idei kampány éppenhogy minden idők legköltségesebb voksvadászata volt: az elnöki posztért, valamint a szenátusi és képviselőházi helyekért vetélkedve horribilis összeget, országosan mintegy 3 milliárd dollárt költöttek el a jelöltek. Már négy évvel ezelőtt is sokkolták a közvéleményt az akkori korteshadjárat költségadatai, az ez évi kampány azonban még az 1996-osnál is mintegy 50 százalékkal többe került. Az elnökjelöltek – és a kongresszusi helyekért versengő politikusok – a jelek szerint már a kampányban megkezdték annak a temérdek pénznek az elköltését, ami az elmúlt közel egy évtized töretlen gazdasági fellendülése nyomán az Egyesült Államokban felhalmozódott. (A Clinton-kormányzat a GDP 4,6 százalékát kitevő 290 milliárd dolláros 1992-es költségvetési hiányból nyolc esztendő alatt 237 milliárdos, a GDP 2,4 százalékára rúgó többletet varázsolt.)
A valódi költekezés persze csak most kezdődik – már amennyiben nem csökken a termelékenység növekedése, s pláne nem üt be váratlanul egy recesszió -, amikor a Fehér Ház új lakója hozzáláthat programja és kampányígéretei megvalósításához. Igaz, a példátlan fordulatokat produkáló szavazatszámlálás nyomán egyelőre éppen az vált bizonytalanná, ki is költözik be jövő januárban a washingtoni elnöki rezidenciába. George W. Bush képzeletben talán már át is lépte az épület küszöbét, amikor ellenfele, vereségét elismerve telefonon gratulált neki a november 7-i voksolást követő hajnalon. Floridában azonban még javában tartott a számolgatás, és lélegzetelállítóan szoros volt az küzdelem. Bő egy óra elteltével pedig minden a feje tetejére állt. Ismét csöngött a telefon, másodszor is Gore volt a vonal másik végén…, s a többi, ahogy mondani szokták, történelem.
De vajon a példa nélkül álló amerikai gazdasági konjunktúra közepette valóban ekkora a tétje annak, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő, 43. elnöke? Az elemzők többsége ezt kétségbe vonja (interjúnkat lásd külön). Az ország totális megosztottságáról tanúskodó választási eredmények fényében különösen nyilvánvaló, hogy elnökké válva egyik jelölt sem lesz képes drámai gazdaságpolitikai változtatásokat keresztülvinni. Bush ugyan könnyebb helyzetben lenne, hiszen mind a szenátusban, mind a képviselőházban megmaradt a republikánus többség, ez azonban oly csekély, hogy semmiképpen sem jelent elegendő mozgásteret, mondjuk, egy nagyszabású adócsökkentéshez. Gore kezdeményezéseinek – amennyiben őt hirdetik ki győztesnek – eleve útját állná a vele szemben ellenzéki törvényhozás, amelyen nem lenne könnyű keresztülerőszakolnia a szociális kiadások sokat hangoztatott jelentős emelését, de még a Duplavé által ígértnél szerényebb adócsökkentést sem.
A választások előtt általánosnak tűnt a piaci konszenzus, hogy az üzleti életnek a leginkább egy megosztott kormányzás felelne meg. A Merrill Lynch felmérése szerint mintegy kétszer annyi befektető szerette volna a republikánus kongresszus kiegyensúlyozásaként Gore-t a Fehér Házban látni, mint amennyien egy republikánus “mindent visz” eredmény előnyeit hangoztatták. Már csak azért is, mert Gore-ral az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke, Alan Greenspan is bizonyára a helyén maradna.
A tőkepiacok egy része mindazonáltal Bush-párti. Az érintettek ugyanis arra számítanak, hogy a texasi kormányzó által ígért adócsökkentések új lendületet adnának a gazdaságnak és növelnék a belföldi fogyasztást.
REAKCIÓK. A dohány- és a gyógyszeripar pedig különösen örömmel üdvözölné Duplavét a Fehér Házban. Előbbi bízvást reménykedhet abban, hogy George W. Bush valamelyest visszafogná a szektort perekkel és mind szigorúbb szabályozással fojtogató kormányzati erőfeszítéseket, míg utóbbi megmenekülne a Gore által kilátásba helyezett adminisztratív gyógyszerár-csökkentéstől. Beszédes adat, hogy Bush valószínűsített győzelme hírére még Európában is megugrott az érintett cégek részvényárfolyama. Londonban például a British American Tobacco 5,4 százalékot, a SmithKline Beecham pedig 2,6 százalékot erősödött az amerikai voksolás másnapján. Egy esetleges Bush-siker még az előbbi cégeknél is jobb hír lenne a Microsoft számára, hiszen a republikánus tábor már eddig sem mindig nézte jó szemmel a Clinton/Gore adminisztrációnak a szoftveróriással szemben folytatott trösztellenes keresztes hadjáratát.
DOLLÁRSZEMPONT. Elemzők szerint a dollár többet nyerne Bushsal, mint demokrata ellenlábasával. A republikánus adócsökkentés nyomán ugyanis ismét nagyobb fordulatszámra kapcsolna a gazdaság, így nem lenne szükség a kamatlábak csökkentésére ahhoz, hogy megfordítsák a növekedés helyenként már érzékelhető lassulását. A lazább fiskális és szigorúbb monetáris politika elegye pedig – ahogyan az a Reagan-időszakban is történt – a dollár erősödését szolgálná.
Az euróra ellenben még ínségesebb napok köszöntenek, ha a republikánus jelölt jut be a Fehér Házba. Egy Bush-adminisztráció várhatóan jóval kevésbé lenne hajlandó támogatni egy nemzetközi intervenciót az európai közös valuta védelmében, mint az eddigi demokrata vezetés.
Mindezek a találgatások persze akár már az új elnök hivatalba lépésének másnapján értelmetlenné válhatnak. Az élet már többször is megtréfálta a hagyományos igazságok mentén okoskodókat. A hatvanas évek elején Kennedy elnök demokrata létére csökkentette az adókat, hogy aztán Nixon republikánusként vezessen be adminisztratív árszabályozást. Egy újabb demokrata, Carter kezdeményezett deregulációt, míg egy másik, Clinton tette szabaddá a kereskedelmet az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó között, miután elődje, az idősebb George Bush nem átallott republikánusként adót emelni.
