Budapest Gundel nélkül nem Budapest, ez világos. A Gundel: intézmény. Ez is a csodálatos magyar századvég virága (nem a mostani századvégről beszélek!), amikor Budapest elképesztő ütemben izgalmas, modern nagyvárossá fejlődött, és felzárkózott Európához. Jellemző a kommün-korszakra, hogy amikor most az egyébként színvonalas Budapest Enciklopédia 1982-es kiadását felütöm, egyáltalán nincs is benne “Gundel” címszó. Mert ugyebár csúnya kapitalisták voltak ezek a Gundelék!
Az 1894-ben épült palotát Wampetics Ferenc húzatta fel, csak 1910-ben vette át Gundel Károly, és csinált belőle világhírű éttermet. Amikor 1949-ben a népi állam államosítás címszó alatt ellopta, és a csodapalota évtizedekre “vendéglátóipari üzem” lett, Gundel Károlytól nemcsak a jogos tulajdonát vették el, hanem feltehetően a teljes életét. Annak ellenére, hogy csak 1956-ban halt meg. (Kedves mai fiatalok és középkorúak, tessék szíves lenni elképzelni, milyen érzés lehet az ilyesmi? Társadalomlélektanilag nem árt néha – egy-egy nagyobb gründolás, gazdasági manőver, pénzügyi stikli rövid szünetében – efféle belegondolás ebben a hatalmas békevilágban.)
A Gundelt századik évfordulójára, 1994-re pompásan restaurálták. Ahogy a remek ízlésű elkövető, Láng György mondta: felébresztették Csipkerózsika-álmából. (Pedig lidérces álom volt inkább.) Lett itt minden, az éttermen kívül is. Fantasztikus Erzsébet királyné bálterem, Andrássy-terem, Kristály-terem, Andrea-terem, Zeneszoba, Könyvtár-szoba, Családi szoba és Zöld Szalon. De én most nem ezekről akarok beszélni, hanem egy újításról. Magyarul, illetve monarchiául úgy hívják, hogy Gábli, nemzetköziül, illetve angolul pedig úgy, hogy Brunch, ami a breakfast és a lunch öszvérszava. Vasárnaponként, ha nem tévedek: 11 és fél 3 között. Az ember befizet egy összeget, és ezért nagyúri környezetben, svédasztal kínálattal, azt és annyit eszik, amennyire hitelesítve van. Az étvágycsináló pohár pezsgő vagy más aperitif, valamint a lakomát záró Segafredo kávé benne van a belépőben. Természetesen nem ehető végig minden. Párommal előétel-keveréknek ettünk töltött angolnát zsályával, szarvasterrint, lazacos fogasterrint. A gombás vadmalaclevest nagy önuralommal kihagytuk. Majd a serpenyőben sült sole-filé, harcsa garnélával, galambpaprikás, köményes vaddisznógerinc, vadas szarvascomb, és kemencében sült diós strucc kavalkádjából kiválasztottuk a gombás vadkacsát (pompás) és a rozmaringos gidasültet (felséges). Utána kétségbeesetten próbáltam mérsékletet tanúsítani az édességasztalnál, de nem nagyon sikerült. A gesztenyés fánk, aszalt szilvás mákos rétes, felháborítóan finom flódni, és bizonyos őrjítő baklava erkölcstelen bacchanáliáján ott a tányéromon, végül a diós-ragacsos baklava győzött: kénytelen voltam másodszor is fordulni érte. Határozottan híve lettem itt a vasárnapi Gáblinak, avagy Brunchnak. Láttam egy nagyobb amerikai társaságot bevonulni: ők brancsban jöttek. Hiába, stílus teszi az embert. –
Környezet: elég annyi, hogy Gundel Kínálat: mi kell még? Belépő mindenestől: 3400 forint 15 éves korig: 1700 forint 5 éves korig: grátisz
