Fölöttébb hasznosnak tartom azokat az írásokat – főként egy gazdasági irányultságú lapban -, ahol a manapság már-már mindennapossá váló brókercég-, netán bankbotrányok kapcsán a károsult ,,kisembereket” igyekeznek tájékoztatni. Esetenként felcsillantva egy-egy apró reményt, amely nem ritkán az utolsó szalmaszálat jelentheti az érintetteknek. Éppen emiatt szívesen láttam múlt heti számukban a Bevarrták a bukszát című cikket (Figyelő, 1999/30. szám), amely e körből a brókercsődöket enyhítendő Befektető-védelmi Alap – s ehhez kapcsolódóan a károsultak – esélyeit latolgatta.
A téma iránti érdeklődésem egyébként nem magánjellegű, hiszen fölöttébb ritkán jutok abba a helyzetbe, hogy jelentősebb összegeket fektethetnék be. Amiből egyenesen következik: nem is buktam még emiatt egyetlen forintot sem. Nem úgy a szélesebb baráti köröm egyik-másik tagja, köztük olyan is, aki éppen az egyik ominózus brókercsőd áldozata. S nemcsak rajtuk nem észlelem a saját kárukon való okulást, hanem úgy tűnik, mintha mások sem látnának a saját orruknál tovább. Szerencsésnek tartanám, ha egy-egy ilyen összeállításban a károsult kisbefektetők, vagy legalább azok szövetségei – ha jól tudom, több esetnél alakult ilyen szerveződés – is megszólalhatnának.
TÁBORI ENDRE
Szeged