Indulásként leszögezhető: a gazdaságtörténet nem tartozik a legszórakoztatóbb diszciplínák közé. A közgazdászhallgatók, akik átrágták magukat az ilyen tankönyveken, nem sok szép emléket őriznek róluk. No meg kevés gazdaságpolitikusról állítható, hogy néhány közhelyen túl tudna valami érdemlegeset a a szakma történetének legjelesebb, korukra is nagy befolyást gyakoroló képviselőiről. Egy fecske ugyan nem csinál nyarat, de Todd G. Buchholz Új ötletek halott közgazdászoktól, már címében is provokáló könyve minden bizonnyal kedvet csinál a közgazdaság múltjának megismeréséhez, de legalább e szórakoztató, élvezetes és tartalmas munka elolvasásához. A híres amerikai egyetem, a Massachusetts Institute of Technology professzora rendhagyó módon, de szakmailag is megbízhatóan ad képet a modern közgazdaságtudományról. Nagyképű elemzések, tudálékos fejtegetések nélkül, szellemes anekdotákkal, irónikus megjegyzésekkel, kommentárokkal és számos idézettel hozza közel az olvasóhoz azokat a “nagyokat”, akiknek művei ugyan nem hiányozhatnak számos politikus, közéleti személyiség, tekintélyes menedzser könyvtárából, de tényleges olvasmányul ritkán szolgálnak.
MUTATÓS NÉVSOR. Kiket is vesz a szerző bonckés alá? A névsor nem meglepő: Adam Smith, a fakezű; Thomas Robert Malthus, a baby-boom prófétája; John Stuart Mill, a tojásfejű; Karl Marx, a dühös látnok; John Maynard Keynes, a megváltó bonviván és néhányan az újabbak közül.
A “nagyok” bemutatását portréjuk sokszor tiszteletlen, gunyoros felvázolásával kezdi, ezt követi tanításaik rövid és világos összefoglalása, valamint az értékelés. Az újdonság abban áll, ahogyan mindezt teszi. Már csak a hazai ismertség okán, bizonyítsuk ezt a Marxról szólókkal. Egy korabeli londoni forrás alapján ezt írja róla: “rendkívül rendetlen, cinikus alak, szegény házigazda, igazi cigányéletet él. A fehérnemű cseréje vagy mosása ritkaságba megy nála, viszont szívesen issza le magát. Gyakran egész nap csavarog, de ha munkája akad, éjjel-nappal fáradhatatlanul dolgozik.” A tőkéről pedig így vélekedik: “A tőkében egy tudományos rendszert hagyott örökül. Magabiztosan vázolta fel a kapitalizmus fejlődését. Kisebb csúsztatások és elnagyolt értelmezések ellenére esetenként még igaza is volt.” A megítélésről: A legtöbb mértéktartó amerikai és angol közgazdász számára ma Marx közgazdasági nézetei bolhányinak tűnnek. De azért Marx szelleme ott ólálkodik a tekintélyes radikális közgazdászok ezrei mögött.
Haladjunk tovább. Keynesről Buchholz megállapítja: “Nincs századunkban olyan közgazdász, aki nagyobb hatással lett volna a politikusokra vagy a közgazdaságtan fejlődésére.” De azért előtte sem esik hasra. Idézi a nagy tekintélyű Paul Samuelson véleményét “az általános elméletről”: “Ez egy rosszul megírt, silányan megszerkesztett könyv. Arrogáns, rossz ízű, polemikus, nem bővelkedik az elismerésekben. Viszont hemzseg a zűrzavartól és az alapos tévedésektől… Röviden, egy zseni munkája.” Ezután tűzi tollhegyre a Keynes nézetei ellen fellépő monetaristákat, akik “bebizonyították a pénz hatalmát és cáfolták azt a keynesi állítást, hogy a kormányzati kiadások növelése fellendíti a gazdaságot”. A legtöbb becsületes közgazdász ugyanis nem kívánja Milton Friedman monetáris uralmát sem. Jelszavuk: “Tévedni emberi dolog, ám hogy igazán összegubancoljuk a dolgokat, ahhoz már számítógép kell”.
Most tehát valahol itt tartunk, pontosabban a közösségi választás elméleténél, amelynek képviselői szerint “a politika tisztán gazdasági tevékenység”. Ez nem valami vadonatúj vélekedés, hiszen “a valós világ és a közgazdaságtan közötti igazi kapocs mindig is a politika volt. Nem véletlenül hívták a közgazdaságtant egészen a XX. századig politikai gazdaságtannak.” (Mifelénk még néhány évtizeddel tovább is.) Továbbá ahhoz sem fér kétség, hogy a legkiválóbb közgazdászok általában kormányzatokat szolgáltak. (Tegyük hozzá: a gyengébbek még inkább.) Hát akkor hogy is van ez? A közgazdászok csupa jó ötleteket adtak a politikusoknak, akik viszont nem fogadták meg a tanácsokat; ez volna a bajok fő oka? Persze ebben is van valami, de a kutya nem itt van eltemetve. A közgazdászok ugyanis – a szerző szerint – gyakran pocsék jósnak bizonyultak, arról nem is szólva, hogy “a közgazdaságtan valójában a legélesebb elméket is képes összezavarni”. De vajon felmenti ez a felelősség alól a politikusokat, akikről Mark Twain találóan mondta: “Megdöbbentő látványban volt részem a minap, egy politikus a saját zsebében turkált.”
VÁLTOZATLAN KÉRDÉSEK. Végezetül: milyen üzeneteket fogadhatunk el a halott közgazdászoktól? Erre Buchholz egy kis anekdotájával felelhetünk. A sikeres üzletember meglátogatja egykori közgazdászprofesszorát és a beszélgetés során észreveszi, hogy az asztalon heverő vizsgakérdések azonosak a tizenöt évvel ezelőttivel. Felvetésére, nem fél-e, hogy a diákok lenyomozzák a régi teszteket, a tanár így szól: “Mindig ugyanazokat a kérdéseket teszem fel. Csak a válaszok változnak évről-évre.” Tegyük hozzá: a baj az, hogy erről az államférfiak gyakran elfeledkeznek.
