Mára elfogytak azok a nagy és közepes állami vállalatok, amelyek felszámolása – piaci és vagyoni helyzetük miatt – a működőképesség megtartásával és privatizációval végződött. A `90-es évek elején 49 ilyen társaság felszámolását vizsgálta a Pénzügykutató Rt. munkatársa, Voszka Éva, akinek főbb megállapításait alább foglaljuk össze. A felszámolás és csőd kifejezések tragikus felhangja nem mindig indokolt. A felszámolás a privatizáció egyik – az állami vagyonkezelő szervezetek látókörén és nyilvántartásán kívül eső – formája, amelyet sokszor a cég átstrukturálása előz meg. A `90-es évek első felében vizsgált 49 kiemelt állami cég közül nyolc nagyvállalat ellen indítottak felszámolási eljárást, kilencen végelszámolás alá kerültek, további négy (Gördülőcsapágy Művek, Masterfil, Viscosa, Beton- és Vasbetonipari Művek) ellen pedig csődeljárás indult. A nagyvállalatokból önállósult mintegy 600 utódvállalat közül a felszámolás közel százat érintett. A csődökből – a betonipar kivételével – az állam segítette ki a cégeket, ezért a válság nem éleződött. A végelszámolás sorsára azok a funkciójukat vesztett nagyvállalati központok jutottak, amelyeknek vagyona elég volt a hitelezők követeléseinek kielégítésére, de magának a vállalatnak a fenntartása reménytelennek vagy a résztvevők számára nemkívánatosnak látszott. A felszámolás azonban a nyolcból öt esetben privatizációval végződött (Videoton, Orion, Péti Nitrogénművek, Digép, Csepel Autógyár). A két borsodi vaskohászati céget, illetve nagy termelőegységeiket kormányzati beavatkozás tartja mindmáig életben. Ezen az úton egyetlen nagy cég szűnt meg, a Hajtóművek és Festőberendezések Gyára (Hafe). A kisebb utódvállalatok között is sok példát találunk arra, hogy az eljárás megindítása, sőt lezárása sem vezetett a fizikai megsemmisüléshez.
A felszámolás végigvitelével megbízott szervezet érdekeltsége formálisan – a törvényben megszabott módon – ahhoz fűződik, hogy a vagyont minél jobb áron értékesítse, így a hitelezők követeléseit minél nagyobb mértékben kielégítse. Ennek alapvetően három útja van: az egyben; a részekben történő értékesítés; s végül a gépek, ingatlanok külön-külön dobraverése. Mindez azért, hogy elkerülhető legyen a felszámoló rémálma: hogy a vagyon nagy része a nyakán marad. A felsorolás sorrendje a felszámolandó vállalatok érdekrangsorát is mutatja, hiszen nyilvánvaló, hogy a túlélés csökkenő esélyéről van szó.
A felszámoló privatizációs szerepét megkönnyíti, hogy nincs alávetve az állami vagyon eladását szabályozó törvényeknek. Kívül áll a nagy kormányzati bürokráciákon, és az elkótyavetyélés vádjának is kevésbé van kitéve. Ilyenkor a magas árban érdekelt hitelezők is tudomásul veszik, hogy a könyv szerinti értékhez aligha jutnak hozzá. A felszámoló az állami vagyonkezelő szervezeteknél kevésbé áll ellentmondó érdekek ütközőpontjában, noha a hitelezők különböző csoportjainak elgondolásait sem mindig könnyű egyeztetni. A folyamat főszereplőjének jogilag és informálisan is elég nagy a mozgástere – a sorozatos törvénymódosítások jórészt ennek korlátozására irányultak, de kevés sikerrel.
A cégek reorganizációja a vizsgált vállalati körben inkább főszabály, mint kivétel volt. Ez valószínűleg nem általános jellemző, hanem főként a nagy, a nyilvánosság reflektorfényében álló felszámolásokra érvényes. A felszámolószervezet átalakító, vagyonkezelő tevékenységéhez kedvező feltételeket teremt, hogy érdekeltsége egyértelmű és közvetlen. Mivel ő a cég szempontjából külső szereplő, lehetősége van arra, hogy a célravezetőnek tartott lépéseket megtegye. Mindenhol a karcsúsítás, a leépítés, a költségcsökkentés és a központosított, szigorú pénzgazdálkodás volt a legfontosabb. A felszámolók intézkedései leginkább a külföldi tulajdonosokéhoz hasonlítanak.
A felszámolás azonban nem mindig, sőt nem is az esetek többségében zárul sikerrel. A nagyvállalati körben az ingatlanonkénti, gépenkénti értékesítésre sok utódvállalaton kívül a Hafe a példa. A felszámolási eljárás cégmentő vagy végképp halálra ítélő végeredményét sok tényező befolyásolja. Ezek közül fontos a cég korábbi helyzete, főként piaci pozíciója, a vagyon megszerzésére kész vállalkozói csoport léte és ereje (amibe a tőkeerő, a hitelszerzési és más lobbizási képesség is beletartozik), továbbá a kormányzat segítőkészsége. De nyilvánvalóan lényeges a felszámoló ügyessége, helyismerete, felkészültsége is.
Voszka Éva: Csőd és felszámolás – tragikus felhang nélkül
