Termelői becslések szerint mintegy negyven-ötven milliárd forint kárt okozott tavaly a jég, a fagy, a víz és az aszály. Az idén januárban több ezer hektárt borított a belvíz. Az elmúlt néhány szűk esztendő természeti csapásai legalább százötven-kétszáz milliárd forintot vettek ki a gazdák zsebéből. Bár ehhez mérten az országgyűlés csak morzsákat juttatott a károsultaknak, úgy tűnik, végképp megelégelte az égiek miatti agrársirámokat. Az elemikár-enyhítés feltétele lett a biztosítás, a növénybiztosítási díj harminc százalékát azonban átvállalja a gazdáktól az állam.
Sokáig kiváltságos helyzetben volt az elemeknek kiszolgáltatott növénytermesztés, hiszen a nép kenyere politikai fegyver is volt. Kicsit szárazabb évben az erős nagyüzemi agrárlobby bizton számíthatott némi kárrendezési vigaszdíjra. Ám a nyolcvanas évek vége felé, a “zöldbárózás” idején egyre kevesebb pénz jutott az efféle “hangulatjavító” intézkedésekre. Az emlékezetes 1988-as Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei belvízkárért – csaknem féléves alkudozás után – a szövetkezetek alig kaptak többet az államtól, mint őszinte részvétet.
Az állami kárenyhítés a költségvetési rekordhiányokkal egyre kisebb és kisebb lett, igaz, az 1993-as hosszú forró nyár, az “évszázad aszálya” ismét mintegy egymilliárd forintot “csalt ki” a költségvetés fukar kincstárnokaitól. Az elmúlt évben ismét kijutott a gazdáknak a csapásokból, mert már márciusban az egész ország almatermését “megette” a fagy, majd öt alföldi megyébe szaharai szárazságot hozott a nyár. Mindössze azok az égi jelenségek hoztak némi változatosságot a monoton forróságban, amelyek jégverés formájában hét határban letarolták a termést.
A szomorú egyenleg a termelői felmérések szerint csaknem ötvenmilliárd forint természeti kár. Ezzel szemben az agrártárcában több változatban kidolgozott, majd a Pénzügyminisztériumban módosított rendezési tervben – a parlament mezőgazdasági bizottságának áldása után – már csak alig több mint ötmilliárd forint szerepelt. Készpénz helyett a gazdálkodók ráadásul “csak” hitel-átütemezést kaptak, illetve az állammal szembeni tartozásokból “írhatták le” az elemi károk okozta veszteség egy részét. Ennek a szűkmarkúságnak a biztosítási szakemberek szerint nemcsak pénzügyi, hanem agronómiai magyarázata is lehet. Az aszály ugyanis ott pusztít a legjobban, ahol pénz híján nem juttatnak ki elegendő műtrágyát, nem tudnak öntözni, súlyos termesztési hibákat vétenek. Ezt a “pénzügyi aszálykárt” pedig nem helyes az adófizetők terhére megtéríteni.
Pénzügyi aszály
Több esztendő átlaga alapján a növénytermesztés mintegy 200-260 milliárd forintos termelési értékének a tíz százalékát semmisítik meg az elemi károk. Az aszályos években a kiesés legalább húsz százalék. Minden esztendőben tehát legalább 30-50 milliárd forintos elemi kárra számíthatnak a szakemberek országszerte. Ehhez képest szerény, mintegy 1,3-1,4 milliárd forint díjat fizetnek évente a növénytermesztő vállalatok és a gazdálkodók, a leggyakrabban tűz- és jégbiztosításra.
A jövőben azonban a 177/1995. (XII. 29.) számú kormányrendelet szerint csak az a gazda számíthat természeti kára után bármilyen állami kártalanításra, aki valamilyen növénybiztosítást kötött. Ez a feltétele annak, hogy nem biztosítható természeti csapás, például aszály esetén az állam kártérítést nyújthasson.
Ekkora károk mellett eltörpült a költségvetés eddigi 200 millió forintos “katasztrófaalapja”, amely a nem biztosítható természeti csapások elhárítására volt hivatott. Az idén ez az alap megszűnt, és az előirányzat szerint egy hétszázmillió forintos növénybiztosítási díjtámogatási keretet létesítettek. Ebből fizetik majd a gazdálkodóknak a részleges díjvisszatérítést. Az állam ugyanis 1996. november 1-jéig a befizetett növénytermesztési biztosítások díjának harminc százalékát támogatásként visszafizeti a gazdálkodóknak. (Azért csak a növénytermesztését, mert az állatállományt fenyegető csapások, például a járványok mentesítésekor az állam a levágott jószágokért kártérítést fizet a vétlen tenyésztőknek.) A visszatérítés egyes biztosítási szakemberek szerint elsősorban a sokmilliós díjakat fizető mezőgazdasági nagyvállalatoknak kedvez, mások szerint kis- és nagytermelőnek egyaránt előnyös a növénytermesztési kockázatok csökkentése.
Állami (meg)rendelés
Becslések szerint az állami segédlettel legalább harmadával, de akár a kétszeresére is növekedhet a társaságoknak a növénybiztosításból származó díjbevétele, amely így megközelítheti a 2,5 milliárd forintot. Ehhez elegendő lesz a díjvisszatérítésekre elkülönített hétszázmillió forintos keret, de ebből egy nem biztosítható aszálykatasztrófa miatti nemzeti kármentésre már nem futná. Igaz, nem is ez az eredeti célja, hanem az, hogy növeljék a saját védekezést a kereskedelmi biztosítók kockázatvállalásával.
Sepeghy Pál, a Hungária Biztosító Rt. mezőgazdasági osztályvezetője szerint a díjvisszatérítés mértékéig elsősorban a már meglévő ügyfelek fognak más, elemi kár ellen is biztosítást kötni, akiknek már van valamilyen mezőgazdasági biztosításuk. Azok a termelők is jelentkeznek majd, akiknek már van épületre, gépre vagyonbiztosításuk. Sok gazdálkodó azonban továbbra sem fogja ily módon csökkenteni a kockázatát, bízva benne: őt elkerüli a balszerencse, vagy egyéb bevételei mellett nem érzi fontosnak a növénytermesztése védelmét.
A növekvő forgalom ellenére az országos díjbevétel várhatóan így is elmarad a nyolcvanas évek közepének 4,6 milliárd forintos rekordjától. Igaz, akkor a nagyüzemek legalább 98 százaléka kötött biztosítást. Az ezt követő agrárválság idején először a biztosításokon kezdtek spórolni a gazdászok; többek között ez is hozzájárult az agrárbiztosítási üzletág mélyrepüléséhez.
Aszályra sem muszáj
Az is megrostálta, ma is visszatartja a leendő ügyfeleket, hogy éppen a legnagyobb kárt okozó aszályra nem lehet biztosítást kötni. Ez a legveszélyesebb elemi kár ugyanis akkora kockázatot jelentene a társaságoknak, hogy nem vállalkoznak a biztosítására. Amerikai példák igazolják azonban, hogy az aszálybiztosítás olykor túlzottan jó hatású; olyannyira, hogy az állam gondjait is megszaporítja. Tízegynéhány évvel ezelőtt ugyanis meghonosították a tengeren túl az aszálybiztosítást, aminek óriási méretű kukorica-túltermelés lett a következménye. A felesleget csak exporttámogatással tudták elhelyezni, csökkenteni kellett a termelést, illetve a vetésterületet.
A tavaszi fagykárra ugyan lehet biztosítást kötni, de általában a kockázattal arányos (magas) díjjal. Kár esetén az előző három-négy év átlagtermése alapján a teljes hozamot kártalanítják például a szőlőkben, gyümölcsösökben. Előfordul, hogy ha a virágok fele lefagy, akkor még jó termést is elérhetnek a kertészetben. Amennyiben évközben más csapás, például az aszály tizedeli a fagykárt is szenvedett ültetvényt, ennek hatását már nem lehet meghatározni. Az ilyen termés nélküli évben a veszteség olykor a biztosítót terheli.
A gazdának az lenne a legmegfelelőbb, ha a teljes termést biztosíthatná. Terméshozam-biztosításra azonban jelenleg egyetlen társaság sem vállalakozik Magyarországon, mert a károk sok esetben nem elemi károk, hanem a termesztéstechnológia be nem tartásának a következményei. Ennek megfelelően a díjkalkuláció és a viszontbiztosítás is nehézkes. Azokban az európai országokban, ahol létezik ilyen konstrukció, az csak az állam tetemes támogatásával lehet sikeres. Magas az önrész is, a kárnak ennek ellenére csak a töredékét téríti a biztosító. Spanyolországban például 25-50 százalék, Olaszországban pedig 50 százalék a terméshozam-biztosítások állami támogatása. A kormány ilyen közvetett, rejtett eszközökkel, a biztosítás támogatásával javítja mezőgazdasága versenyképességét. A Hungária Biztosító Rt. is megpróbálkozott a terméshozam-biztosítással, néhány évvel ezelőtt azonban felhagyott vele. Sepeghy Pál szerint azért, mert csak úgy vállalta a biztosító a három év átlaga alapján az esetleges hozamkiesés kifizetését, ha ezekben az években a szokásos műtrágyaadagokat is kijuttatják. Amennyiben kisebbek lettek az adagok, ezzel arányosan csökkent a kártérítés is. Ráadásul ezt a biztosítási konstrukciót a társaság csak az egész vetésterületre vállalta, egyes növénykultúrákra nem. Így lehetett ugyanis ellenőrizni, hogy a megállapított hatóanyagokat valóban kiadagolják.
Talán emiatt nem vált népszerűvé a terméshozam-biztosítás? Mindez nem jelenti azt, hogy a növénytermesztők eleve félre akarják vezetni a biztosítót, a rászorultság és pénzhiány azonban nagy úr…
Ha nyugat-európai mércével talán nem is kerül sokba, de a termelők szerint az agrárágazat sanyarú jövedelmezősége miatt sokuknak megfizethetetlen a biztosítás. Ezért jósol nagy jövőt Zakócs József, az Argosz Biztosító igazgatója a nonprofit önkéntes biztosítóegyesületeknek. Magyarországon az Argosz Biztosító 1993-ban kezdte meg a mezőgazdaságban ezek szervezését. Az első a Baranya Megyei Növénybiztosítási Egyesület volt, és az idén már tizenkét ilyen tevékenykedik. Működésükre jellemző, hogy míg tavaly nem egy profitérdekelt biztosítótársaságnál 100 százalék felett volt a kárhányad (tehát többet fizettek ki a károkra, mint amekkora a díjbevétel volt), a nonprofit szervezeteknél a kifizetések nem érték el a díjbevétel mértékét, így a megmaradt pénzt visszaoszthatják a tagoknak.
Garantált veszteség
A szakember szerint azért csak ennyi a mezőgazdasági biztosítóegyesület, mert a termelők – a kárpótlás, a finanszírozási nehézségek miatt – egyelőre alig foglalkoztak a szolidaritáson alapuló veszélyközösségek megalakításával. Az üzleti alapon működő társaságoknál kötött biztosítás drágább, de kényelmesebb a gazdáknak. A biztosítási konstrukció viszonylag magas önrészű: a biztosítottat a kár 30 százaléka terheli (tehát az egyesület csupán a kár 70 százalékát téríti). Amennyiben előfordul például egy komolyabb fagykár, ha nincsen elegendő tartalék, a tagok pótbefizetést is vállalnak. Erre azonban az elmúlt három év alatt nem volt szükség.
Sepeghy Pál szerint jelenleg a mezőgazdasági biztosítóknál sem lehet nyereséget elvárni a mezőgazdasági üzletágtól. Legalábbis a Hungáriánál mint általános (kompozit) biztosítónál inkább a kapcsolódó egyéb biztosításokkal együtt nem ráfizetéses a mezőgazdasági biztosítás. Ahol jelentős nyereséget várnak ettől az üzletágtól, ott az nem válik sikeressé. (Ez is magyarázata lehet annak, hogy a Colonia Biztosító felhagyott az agrár-üzletággal.)
Biztosítója válogatja
Az úgynevezett nonprofit egyesületekhez hasonlóan ezért a Hungária megyénként egy-egy veszélyközösségbe sorolta az agrárügyfeleket. Az így létrejött megyei veszélyközösségnek nem kell egyesületet alapítani, sem viszontbiztosítást kötni, díjat beszedni, kárt rendezni. A biztosító tartaléka a garancia arra, hogy bármekkora kárt ki tudnak fizetni. Ha például abban a megyében nem gyakori a jég-, a fagykár, ezekre a veszélyekre kisebb díjjal tudnak szerződni a megyeiek, mint egy másik, kockázatosabb régióban. A Hungáriánál 1470 díjtétel közül választhatják ki az ügyfelek a megfelelőt a jég-, a fagy-, a víz-, a vihar-, a homokverés-, valamint az állatkárokra. Tetszés szerint akár ötvenszázalékos önrészt is vállalhatnak. Ez esetben, a támogatást és az önrészt is beszámítva, 35 százalék díj kifizetésével a természeti csapás utáni évben is megalapozottan folytathatják a gazdálkodást. A szakosított biztosítóegyesületekkel szemben az üzleti biztosítónál azonban még nagyobb kár rendezésekor sem kell pótlólag pénzt befizetni – igaz, a díj a következő évben emelkedhet.
Az Argosz Biztosító Rt. – amelynek legnagyobb tulajdonosa a flamand parasztszövetség által létrehozott ABB biztosítótársaság -három évvel ezelőtt kezdte meg tevékenységét. Üzleti stratégiájának megfelelően sokat áldoz a mezőgazdasági szakosított biztosítóegyesületek létrehozására, amelyeknek viszontbiztosítást nyújt. Az Argosz ezáltal – az AB Aegon, a Generali, a Garancia és a Hungária mellett – egyike az öt, mezőgazdasági biztosítással is foglalkozó társaságnak, miután a Colonia kivonult az agrárterületről. Az Argosz tavaly mintegy 1700 biztosítottja közül 60 százalék volt a kisebb gazdaságot irányító ügyfél. Az egy kötvényre jutó átlagdíj mintegy százezer forint.
Nincs csalás, sem ámítás?
Zakócs József szerint a szántóföldi növénytermesztésben az alapvető a tűz elleni biztosítás, elsősorban a lábon álló gabona védelmében. Ezt kiegészíthetik jég elleni “védelemmel”. A téli fagykárokra általában külön biztosítást kötnek. Emellett, biztosítóktól függő módozatokban, bel- és árvízkár elleni, homokverés-, viharbiztosítást is ajánlanak a társaságok, esetenként külön záradékkal az érés idejére. Az őszi kalászosok fagykárbiztosítása általában a kárnak csak kis részét téríti, hiszen a területet tavaszi vetésű növénnyel még lehet hasznosítani.
Az egyik hajdúszoboszlói termelőnek rossz tapasztalatai vannak a biztosítóval. Tavaly kifagyott a csírázó cukorrépája, de egyetlen fillért sem kapott. A szakértő szerint ugyanis csak a kikelt növényekben okozott kárért járt a térítés, a kicsírázottakért nem. Pedig ahhoz, hogy a cukorgyár hitelt adjon a termesztéshez, meg kell kötni a biztosítást, különben a bank nem folyósítja a pénzt.
A keserű tapasztalatok alapján a cukorrépa-termelő úgy véli, számára hosszú távon, több év átlagában nem térül meg a biztosítási díj. Az aszály ellen ugyanis nincs biztosítás, a jégkár és a homokverés pedig ritka feléjük. Ahol persze gyakori a jégverés, a vízkár, ott kifizetődőbb lehet.
Azért drága a biztosítás, mert az elmúlt tízegynéhány év során sok nagyüzemben becsapták a biztosítókat, és ezt a kockázatot az árakban is érvényesíteniük kellett. Biztosítani pedig kell, mert rosszabb esetben a jég nemcsak az idei, hanem a jövő évi termést is elviszi – állítja Móczár Béla, a Magyar Kertészek Egyesületének elnöke. A harmincszázalékos díjkedvezmény ezért nagy segítség. Az elnök azt javasolja a termelőknek, hogy – élve az önsegélyző biztosítási egyesületek alapításához adott félmillió forintos támogatással – tízen-tizenketten összefogva hozzanak létre egyesületeket. A tagok ismerik, ellenőrzik egymást, így elkerülhetik azokat a csalásokat, amelyek a nagy biztosítók fejét fájdítják. Csökkenti a kockázatot, hogy az egyesületek viszontbiztosítási szerződést kötnek ügyleteikre a nagy biztosítótársaságokkal. Esetenként olyan károkra is köthetnek biztosítást, amelyekre a legtöbb nagy társaságnál elérhetetlenül drága, például a faiskolákra.
A bizalom kevés
A szakemberek szerint azonban ez a dolog hibádzik az elnök érvelésében, mert a nyereségérdekelt viszontbiztosító aligha kötné meg ilyen veszélyes károkra a szerződést. Abban viszont igazat adnak neki, hogy a biztosításban fontos ugyan a bizalom, de még fontosabb az ellenőrizhetőség. A nagyüzemi gazdálkodás évtizedeiben kikezdte a kölcsönös bizalmat, hogy a kormány kézi vezérléssel alakította a biztosítási piacot. Lefölözte az állami biztosító hasznát, ha pedig pusztított az ég haragja, akkor juttatott belőle. Egyes gazdaságokban, ha tehették, becsapták az állami tulajdonú a biztosítót, s ez a gyakorlat akkoriban majdnem bocsánatos bűnnek számított. Így az államiból lett társaságokban reflexszé vált, hogy a kuncsaft huncut, és ennek megfelelő volt a bánásmód is.
Ám időközben megritkultak az agrárügyfelek. Ezen (is) változtathat majd a díjvisszatérítés, aminek a hatása becsülhetetlen, hiszen a gombhoz varrták a zakót. Amennyiben a nyugalomra vágyó növénytermesztők megrohamozzák a biztosítókat, akár az első negyedévben elfogyhat a díjtámogatási keret. Akkor lehet igazi katasztrófa, ha valóban természeti katasztrófa sújt, amely központi intézkedéseket követel. Akkor – mint az elmúlt esztendőkben annyiszor – megint év közben számolhatják újra a költségvetést.
